Továbbra is növekedési sztori az Alteo

Share Button

2020-ban az Alteo több beruházást is végrehajtott, a korábbi stratégia alapján (amelynek prezentálása 2019 novemberében történt) erre számítottunk is, akkor 2024-ig körülbelül 20 milliárd forint elköltését jelezte előre a vezetőség.

Ennek megfelelően a társaság tavaly körülbelül 18 megawattnyi gázmotort implementált, valamint megvette a Pannon Szélerőmű Kft.-t, amely hét szélturbinát üzemeltet, és névleges teljesítménye 15 megawatt, a megtermelt villamos energiát pedig 2025 közepéig KÁT-rendszerben értékesíti.

A cég befejezte továbbá a gibárti vízerőmű rekonstrukcióját, amely 2035-ig KÁT-rendszerben fogja értékesíteni a megtermelt villamos energiát. Az erőmű teljesítménye egy megawatt. A fentieket összevetve a gáz-megújuló teljesítmény a korábbi 50-50 megawattról 70-70 megawattra növekedett.

Az Alteo egyrészt piaci alapú, másrészt KÁT-, azaz támogatott rendszerben termel és értékesít villamos energiát, ám a megújuló energiák folyamatosan merítik ki a KÁT-keretüket, és ezután a piaci alapú szegmensbe kerülnek. Például néhány szélerőmű már kikerült a KÁT-rendszerből, és a piaci alapú szegmensben számolják el őket.

A fentiek végett egy SOTP („sum of the parts”) elemzést végeztünk, azaz az egyes erőműveket egyenként vizsgáltuk meg abban a tekintetben, hogy mekkora az általuk elérhető eredmény, költségszint, beruházási igény. Az így kalkulált diszkontált cash flow modell figyelembe vette továbbá a társaság eladósodottságát, a jelenlegi hozam- és kockázati szinteket és természetesen a megnövekedett kapacitást is.

Forrás: vg.hu