Új energiapályázatok a láthatáron

Share Button

Ismét energiahatékonysági szemléletű, átfogó lakásfelújítás-támogatási pályázatok meghirdetését tervezi idén március-április környékén az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – jelentette be csütörtöki tájékoztatóján Weingartner Balázs, az ITM fenntarthatósági államtitkára. Ebbe akár a szigetelés, az ablakcsere és a napelem-telepítés is beletartozhat – tette hozzá.

Megjegyzendő: az Orbán-kabinet ilyen célok érdekében utoljára három éve biztosított támogatást. Azóta – az addig háttérbe szorult – fűtési rendszer-, illetve hűtő- és mosógépcsere pörgött fel. Igaz, a tavalyi év ebben is visszaesést mutatott. A bejelentés egyszersmind visszatérésnek számít a szakmailag megalapozott, átfogó felújításokhoz, miközben a jogelőd fejlesztési tárca e szemlélettől két éve a magas költségekre hivatkozva elfordulni látszott.

A tavaly beharangozott újabb gázkonvektorcsere-kiírás február-március környékére várható – közölte kérdésünkre az államtitkár. Ennek legfeljebb 750 ezer forintos lakásonkénti keretén belül egy-egy készülékre maximum 96 ezer forint juthat. Egy átlagos, három konvektoros rendszer esetén tehát akár a támogatás nagyobb részét is kapcsolódó beruházásokra – így például a csövek cseréjére vagy a kéménybélelésre – költhetik – fejtette ki.

Jelenleg folyamatos a tavaly lezajlott hűtő- és mosógépcseretámogatási kiírás nyerteseinek kiértesítése, amivel március-áprilisig végeznek – közölte. Mivel a keretet tavaly 5 milliárdra emelték, az összes szabályos beadvány kedvező elbírálásra számíthat. (Ezúttal 63 ezren hűtő- és fagyasztócsere-, 56 ezren pedig mosógépcsere-támogatást kértek.) Figyelmeztetett, hogy a támogatási okirattól számított 150 napon belül a kiválasztott készüléket be kell szerezni. (A jelentkező ugyan utólag módosíthatja a géptípust, de az energiaosztály változtatásához már a tárca engedélye szükséges.)

Miután az Európai Parlamentet követően az Energia Tanács is elfogadta, 2020 augusztusáig a magyar jogrendbe is kötelező átültetni az Unió által 2030-ra kitűzött, 32,5 százalékos energiahatékonyság-növelési célt – tette közzé csütörtökön a Magyar Energiahatékonysági Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Korábban az Orbán-kormány tiltakozott az arány növelése ellen. Az intézet szerint ugyanakkor az ország energiafogyasztása eddig is uniós vállalásaink felett nőtt.

Forrás: nepszava.hu