Újabb mérföldkő az elektromos autózásban: akkumulátor-újrahasznosító üzemet nyitott a VW

Share Button

Ezáltal megvalósul a tökéletes cirkularitás, amely a fenntartható jövő egyik záloga.

Az elektromos autók megítélése nem egyértelmű: egyrészt a szén-dioxid kibocsátás nélkül a bolygó megmentőiként tekintenek rájuk, másrészt azonban míg egy problémát megszüntetnek, addig gyártásukkal máshol másmilyen problémák ütik fel a fejüket.

Most a Volkswagen Group egy újabb lépést tett afelé, hogy ténylegesen a hagyományos autózás környezetbarát alternatíváját jelentsék az elektromos járművek. Teszt üzemmódban, de hivatalosan is megnyitották az első akkumulátor-újrahasznosító üzemet Salzgitterben, ahol az elhasznált alkatrészeket szedik szét, hogy ismét értékes alapanyagot nyerjenek belőlük. Na vajon erre mit lépnek majd a károgók?

Január 29-én jelentette be a volkswagen group components, hogy hivatalosan is megnyitották a csoport első üzemét salzgitterben, ahol az elektromos autók akkumulátorainak újrahasznosításáról gondoskodnak majd.

A pilot program célja, hogy az autógyártó az akkumulátorok teljes élettartama alatt felelősséget tudjon vállalni. Az üzem lehetővé teszi, hogy kinyerjék az akkumulátorban található értékes nyersanyagokat, tehát a lítiumot, nikkelt, mangánt és kobaltot, az alumíniummal, rézzel és egyéb műanyagokkal egyetemben. Jelenleg 70 százalékos az újrahasznosítási arány, a tervek szerint pedig 90 százalékot is elérnek majd a jövőben.

A salzgitteri gyárban kizárólag olyan akkumulátorokat dolgoznak fel, amelyek már más célokra nem használhatóak. „Egy átlagos autó élettartama 200-300 ezer kilométer, de az akkumulátor ezek után is a jármű legértékesebb része marad, amit aztán nagy valószínűséggel még évekig energiatárolásra fognak használni. Csak ezután kerül újrahasznosításra – a lehető legnagyobb mértékben. Ez egy fenntartható értékkört hoz létre rengeteg új üzleti lehetőséggel, amit a Volkswagennél ki fogunk használni” – mondta Herbert Diess, a Volkswagen Group elnöke. Ennek érdekében az újrahasznosítást megelőzően analizálják, hogy van-e még esetleg annyi erő az akkumulátorban, hogy valamilyen más mobil energiatárolási rendszerben tudják használni, és ha nincs, akkor kerül feldolgozásra. Az üzemet úgy tervezték, hogy a teszt időszakban évi 3600 akkumulátort tudjon újrahasznosítani, ami nagyjából 1500 tonna hulladéknak felel meg. Az újrahasznosításra váró akkumulátorok száma a cég előrejelzései szerint majd csak a 2020-as évek végétől fog jelentősen megugrani, így a rendszert úgy alakították ki, hogy a jövőben bővíteni lehessen a kapacitást a megnövekedett volumenhez igazodva.

A VW arra is külön figyelt, hogy maga az újrahasznosítás folyamata is a lehető legkörnyezetkímélőbb legyen. Az innovatív és szén-dioxid szegény újrahasznosítási folyamat során például nem kell a rengeteg energiát igénylő nagyolvasztó kemencékben megolvasztani a nyersanyagot. Az egyes részeket az aprítóban granulátummá őrlik, majd kiszárítják. Az alumínium, réz és műanyagok újbóli kinyerése mellett a folyamat során egy “black powder” nevű anyag is keletkezik, ami az olyan értékes nyersanyagokat tartalmazza, mint a lítium, nikkel, mangán, kobalt, illetve grafit. Az egyes anyagok elválasztását aztán hidrometallurgiai folyamatok – víz és vegyi anyagok – révén viszik véghez a specializálódott partnercégek.

Ezáltal megvalósul a tökéletes cirkularitás, amely a fenntartható jövő egyik záloga.

Az egész program egy doktori hallgatónak, Stella Konietzkónak köszönhető, aki több mint egy évtizeddel ezelőtt szerette volna felmérni, hogy miként lehet a lítiumot, kobaltot, acélt és alumíniumot újra kinyerni az akkumulátorokból, és hogy milyen szerepet játszhat ebben a Volkswagen Group. Abban az időben még egyetlen autógyártó sem volt érdekelt abban, hogy házon belül hasznosítsák újra az akkumulátorokat, hiszen nem is voltak annyira elterjedtek, mint ma.

Konietzko ötlete egy nagyszabású kutatáshoz vezetett a Braunschweigi Műszaki Egyetemen (Technische Universität Braunschweig), amit tíz másik cég támogatott. 2009 és 2011 között számos technológiát teszteltek a lítium-ion újrahasznosítására, míg végül a Salzgitterben most használt LithoRec rendszert választották ki legalkalmasabbként erre a feladatra. Eddig ugyanis a pirometallurgiai módszert használták az újrahasznosításra, vagyis az akkumulátorok a rendkívül energiaigényes nagyolvasztó kemencékben végezték, míg a Volkswagen a környezetet kevésbé terhelő, fent említett mechanikai módszert alkalmazza ugyanerre a célra.

Nem a Volkswagen az egyetlen, aki azon dolgozik, hogy mihamarabb megoldást találjanak az elektromos járművek után maradó hulladékra. JD Straubel, a Tesla korábbi műszaki vezérigazgatója saját céget hozott létre Redwood Materials néven, amely a lítium-ion akkumulátorok újrahasznosításával foglalkozik.

Forrás: igenyesferfi.hu