USA: A Walmart súlyos gondatlansággal vádolja a Teslát egy tűzzel kapcsolatos perben

Az USA-ban folyó perben a Walmart által a Tesláról/SolarCity-ről illetve ezeknek az Egyesült Államokban folytatott telepítési, üzemeltetési és karbantartási gyakorlatáról festett kép nem túl rózsás.

Share Button

A Walmart azt közölte, hogy a rendszer vizsgálata „széles körben elterjedt, rendszerszerű hanyagságot tárt fel, elmulasztották a körültekintő iparági gyakorlatok betartását a szolár rendszerek telepítése, üzemeltetése és karbantartása során”, és ez jelentős mértékben megnövelte a tűzveszély kockázatát.

Kép: Walmart

 

Az amerikai pv magazine cikke

Tegnap délután a Walmart pert indított az Egyesült Államokban a Teslával szemben azon tűzesetek kapcsán, amelyekről azt feltételezi, hogy a Tesla/SolarCity által három államban tervezett, telepített, birtokolt és karbantartott napelemekből indultak ki.

A Walmart összesen hét tűzesetet hozott fel, de csak négy esetben szerződtek a Teslával, nem pedig a SolarCity-vel még a felvásárlás előtt. Ez a négy eset 2018 márciusa és novembere között történt, és ezek közül az egyik egy olyan napelem sorozat volt, amelyet újra áram alá akartak helyezni, és amely novemberben ismét lángra kapott.

A kiskereskedelmi óriás felszólította a Teslát, hogy távolítsa el a Walmart áruházakra telepített mind a 240 rendszerét, továbbá hogy térítse meg az egyéb kárait, többek között a szakértők díjait is. Ez több mint a felét érinti azoknak a helyszíneknek, ahol a Walmart napelemet telepített, és határozottan hátra fogja sorolni a Walmartot a szolár energiára áttért vállalatok rangsorában.

„Az iparági szabványok alkalmazásának elmulasztása”

Az eset egyik legérdekesebb aspektusát talán azok a nagyon súlyos vádak képezik, amelyeket a Walmart a Tesla telepítési, üzemeltetési és karbantartási gyakorlataival szemben hozott fel. A 114 oldalas idézés, amelyet az Electrek online tett közzé, eléggé terhelő.

Félreértések elkerülése végett, a Walmart nem azt állítja, hogy a napenergia nem biztonságos, hanem azt, hogy a Tesla alapvetően kontár munkát végzett ezeknek a rendszereknek a telepítésénél és karbantartásánál:

„Nyilvánvaló tény, hogy a megfelelően tervezett, telepített, ellenőrzött és karbantartott szolár rendszerek spontán módon nem gyulladnak meg, és az, hogy a Tesla szolár rendszereinél több tűzeset is előfordult, az egyik csalhatatlan jele annak, hogy a Tesla gondatlanságot követett el… A hibák elsöprő száma azonban egyszerűen jelzésértékű a Tesla által rendszerszerűen, széles körben elkövetett mulasztásokat illetően, nem tettek eleget a Walmart áruházakban telepített szolár rendszerekre vonatkozóan megkövetelt, az irányadó szerződésekben rögzített biztonsági szabványoknak.”

A Walmart azt közölte, hogy a rendszer vizsgálata „széles körben elterjedt, rendszerszerű hanyagságot tárt fel, és elmulasztották a körültekintő iparági gyakorlatok követését a szolár rendszerek telepítése, üzemeltetése és karbantartása során”, és hogy ez jelentős mértékben megnövelte a tűzveszély kockázatát.

Az erre vonatkozó bizonyítékok közül a Walmart állítása szerint nagy számban találhatók mikrorepedések, túlmelegedett pontok és hátlap károsodások, amelyek arra utalnak, hogy sérült napelem paneleket telepítettek.

„Például a megvizsgált helyszíneken a napelem paneleken nagy számban találtak túlmelegedett pontokat – vagy azonosítottak megnövekedett és túlzott hőmérsékletű területeket, továbbá megsárgult betokozódott részeket és mikrorepedéseket, amelyek a túlmelegedett pontok előfutárai. Számos hiba vagy szabad szemmel látható volt, vagy megfelelő berendezéssel egyszerűen felismerhető, ami arra utal, hogy a Tesla vagy nem vizsgálta át a helyszíneket, vagy a vizsgálati protokollok voltak szánalmasan hiányosak.”

Azt a vádat is megfogalmazták, hogy a Tesla ellenőrző csapata nem rendelkezett a feladat elvégzéséhez szükséges képességekkel: „A Walmart hamarosan felfedezte, hogy a Tesla rutinszerűen alkalmazott olyan személyeket a szolár rendszerek vizsgálatára, akik nem rendelkeztek a szükséges tudással, és nem tanították be őket az alapfokú ismeretre. Például a Tesla alkalmazottai nem ismerték a vizsgálatok lefolytatásának módját, illetve az egyszerűbb eszközök használatát sem, például a túlmelegedett pontok megtalálására rendszeresített „pisztolyokat” sem, és a Tesla munkavállalónak nem sikerült felismernie több olyan túlmelegedett pontot, amelyet a Walmart szakértő beazonosított.”

Ugyanakkor a Walmart azt is hangsúlyozta, hogy számos probléma a „kapkodó, hanyag hozzáállásból” eredt a rendszerek telepítése során, amiért a SolarCity üzleti stratégiáját hibáztatja.

„Tájékoztatás és meggyőződés alapján állítjuk, hogy a Tesla jogelődje, a SolarCity olyan elfogadhatatlan üzleti modellt vett át, amely azt igényelte, hogy a napelemes rendszereket találomra, a lehető leggyorsabban telepítsék a haszon mielőbbi learatása érdekében, és az eredeti telepítési munkákat elvégző vállalakozókat és alvállalkozókat nem megfelelően bízták meg, tanították be és felügyelték.”

Lapzártáig a Tesla nem válaszolt a pv magazine felkérésére, hogy válaszoljon ezekre a vádakra.

Rossz fényt vet a szolárra

Ezek a gyenge minőségre és a profit maximalizálására vonatkozó vádak kissé ironikusan hangzanak egy olyan vállalat szájából, amely olcsó áruk tömegeknek történő eladásával vált a világ legnagyobb kiskereskedőjévé, miközben dolgozóinak a lehető legalacsonyabb béreket fizette, letörte a beszállítói és szerződéses partnerei árait.

De mindentől függetlenül ez messze esik azoktól az első kritikáktól, amelyek az összes költség növelésére irányuló törekvései miatt érték a SolarCity-t, amely lehetővé tette, hogy megszerezze az Egyesült Államok teljes lakóépület piacának egy harmadát, de azt is indokolttá tehette, hogy a Tesla felvásárlás formájában kisegítse. Azonban a pv magazine által megismert korábbi vádak többsége a gyanús értékesítési gyakorlatokra irányult, nem pedig a telepítések biztonságos voltára.

Még csak ezután fog kiderülni, hogy ezek a főcímek milyen mértékű kárt fognak okozni a szolár ágazat egésze számára. De a fontosabb kérdés az, hogy vajon a szolár ágazat hatékonyan védekezik-e a könnyebb utat választó nem tisztességes szereplők ellen, és hogy vajon ezek a problémát csupán egyetlen vállalatot érintenek-e.

A szolár projektek biztonságosságára és minőségére vonatkozó további problémakörök felfedezéséhez keresse fel  Minőségi kerekasztalunkat a Solar Power International-nál Salt Lake City-ben szeptember 25-én.

Forrás: pv-magazine