Váratlan lépés akaszthatja meg a háztartási napelemek terjedését Magyarországon

Share Button
A beszállítói ellátásban tapasztalható kisebb csúszásokat és a keresletben érzékelhető óvatosságot leszámítva egyelőre szinte zavartalan a magyarországi napenergia-ipar tevékenysége. A piaci szereplők a koronavírus-járvány miatt szükséges óvintézkedések betartása mellett igyekeznek a lehető legmagasabb szinten tartani aktivitásukat, ám az idei évre az optimista álláspont szerint is már csak inkább stagnálás várható, míg a pesszimista forgatókönyv szerint sok cégnél maximum az életben maradás lehet az idei elvárás. Míg a telepítéseken egyelőre nem látszik visszaesés, egy hálózatüzemeltetői döntés határozatlan időre felfüggesztette a háztartási méretű kiserőművek hálózatra kapcsolását, ami felbolydulást okozott az iparágban.

A kínai fejlemények már jóval korábban előre jelezték, hogy a napenergia-iparban világszerte gyártási és ellátási problémák léphetnek fel – mondja Szolnoki Ádám, a Manap Iparági Egyesület elnöke. A járvány által leginkább érintett kínai régióban ugyanis számos jelentős, a globális ellátási láncban is meghatározónak számító gyártó, illetve olyan alapanyag-ellátó tevékenykedik, melyek akár más gyártó országokba, például Dél-Koreába vagy Malajziába szállítanak. Ezek közül nem egy kapacitása a normális ötödére csökkent hosszú hetekre. A termelés visszaesésének negatív hatását már február végé érzékelni lehetett, és előre látható volt, hogy a március-áprilisi leszállításra megrendelt áruk nem feltétlen fognak időben beérkezni. Most pedig már tapasztalható is a kínai termeléskiesésből eredő hiány. Miközben Kínában a gyártási kapacitások kihasználtsága lassan ismét megközelíti a 100 százalékot, nagy kérdés, hogy a fő felvevőpiacok – különösen Európa és az Egyesült Államok – mennyire fognak megroppanni a járvány miatt. A visszaesés biztos, mértéke azonban ma még nem látható pontosan – fogalmaz a Manap elnöke, aki ugyanakkor erősen valószínűsíti, hogy a magyarországi piacon a kínai beszállítások akadozásától függetlenül is nagyobb visszaesés jöhet.

Egyrészt azért, mert ebben a helyzetben a magánszemélyek és a vállalkozások természetes módon a beruházások elhalasztása mellett dönthetnek, ami azonban egyelőre nem jellemző Szolnoki Ádám szerint. Másrészt viszont azért is, mert

A MAGYARORSZÁGI VILLAMOSENERGIA-HÁLÓZAT NAGY RÉSZÉT ÜZEMELTETŐ E.ON MÁRCIUS 24-ÉN KIKÜLDÖTT ÉRTESÍTŐJE SZERINT HATÁROZATLAN IDŐRE FELFÜGGESZTETTE A HÁZTARTÁSI MÉRETŰ KISERŐMŰVEK (HMKE) HÁLÓZATRA KAPCSOLÁSÁT, PONTOSABBAN A KÉSZRE JELENTÉST KÖVETŐ MÉRŐHELYI ELLENŐRZÉSEKET – MÉRŐCSERÉT, ILLETVE A MÉRŐK ÁTPARAMÉTEREZÉSÉT.

A Manap elnöke szerint bár más hálózatüzemeltetők területeiről hasonló értesítést eddig nem kapott senki, de ismereteik szerint máshol sem feltétlenül zajlik úgy minden, ahogyan eddig.

Nem alapvető tevékenység

A társaság tájékoztatása szerint a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel hozta meg döntését, indoklása szerint a koronavírus további terjedésének megakadályozása érdekében szükséges a mérőhelyi ellenőrzéseket tartalmazó munkák elhalasztása.

Az óvintézkedések célja az ország működéséhez elengedhetetlen, stratégiai infrastruktúra működésének fenntartása, illetve ügyfeleinek, munkatársainak egészségének megóvása. Egyes halasztható, a folyamatos szolgáltatáshoz nem alapvető tevékenységeinket ideiglenesen leállítjuk

– fogalmaznak. Az intézkedés részeként a 2020.03.19-t követő dátumokra egyeztetett időpontokat a társaság lemondja, új időpontokat pedig a veszélyhelyzet megszűnéséig nem egyeztet. Ugyanakkor – valószínűleg a lépés hatásainak tompítása érdekében – az E.On jelentősen, 180 napról 365 napra hosszabbította meg a készre jelentési határidőt. Így a jóváhagyott csatlakozási dokumentáció a jövőben 365 napig érvényes a csatlakozási dokumentáció kivonat jóváhagyásától számítva.

A mérőcserék felfüggesztése Szolnoki Ádám szerint komoly felbolydulást okozott az iparágban; a folyamatban lévő projekteket éppúgy negatívan érinti, mint az új értékesítések területét, hiszen nehéz úgy napelemes rendszert eladni, hogy az ügyfélnek nem tudjuk megmondani, mikor kezdhet el termelni a naperőmű. Természetesen nincs jogalapunk arra, hogy megkérdőjelezzük egy magáncég döntéseit, de ha a napelemes rendszerek telepítése továbbra is kivitelezhető a megfelelő óvintézkedések betartásával, akkor elméletileg az sem törvényszerű, hogy a telepítés idő- és munkaigényének töredékét kitevő mérőcserét fel kell függeszteni – fogalmazott. Az iparági egyesület elnöke szerint a naperőmű telepítések és bekapcsolások azon tevékenységek körébe tartoznak, melyeket ha nem is zavartalanul, de a kötelező óvintézkedések betartása mellett a jelenlegi helyzetben is lehet folytatni. Noha nehéz meghatározni, hogy a járványügyi óvintézkedések és a nemzetgazdasági racionalitás határai hol húzódnak, de most minden kormány igyekszik a megfelelő óvintézkedések meghozatala mellett a gazdaság visszaesését minimalizálni, és hasonló megfontolásból az egyesület lehetőség szerint a döntés újragondolását fogja kérni az elosztó társaságtól – mondta Szolnoki Ádám.

Van egy kis pánikhangulat, de folyamatosak a telepítések

Ami a járvány hazai hatásait illeti, az Elmű-ÉMÁSZ napelemes rendszerek kivitelezésével foglalkozó EnHome üzletágánál a piac működésében különösebb változást egyelőre nem tapasztaltak, de a járvány kezdete óta eltelt idő túlságosan rövid ahhoz, hogy hosszabb távú következtetéseket lehessen levonni – válaszolta megkeresésünkre Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs igazgatója, akinek tájékoztatása szerint mind értékesítőik, mind kivitelezőik munkája folyamatos, természetesen a járványügyi előírások betartásával.

Ezzel egybevágnak Lugos Roland, az Optimum Solar Kft. ügyvezetőjének szavai is, aki szerint a koronavírus-járvány és annak hatásai jelenleg kevésbé érintik az iparágat, mint a nagyobb embercsoportok fizikailag egy térben való tartózkodásával járó területeket. A munkafolyamatainkra jellemző nagy fokú digitalizáltság kifejezetten hasznunkra válik, a vonatkozó fejlesztések most kifizetődnek – tette hozzá. Az óvintézkedések betartása mellett a napelemes rendszerek telepítése folyamatosan zajlik az Optimum Solarnál, ahol ezért a raktárkészletet a megszokottnál nagyobb mértékben töltötték fel, így zökkenőmentes működésük akár egy három-négyhónapos gyártói, beszállítói leállás mellett is biztosított.

A BESZÁLLÍTÓI ELLÁTÁSBAN UGYAN TAPASZTALHATÓ MINIMÁLIS CSÚSZÁS, LEGINKÁBB A HATÁRELLENŐRZÉSEK SZIGORÍTÁSÁBÓL FAKADÓ SZÁLLÍTÓI NEHÉZSÉGEK MIATT, UGYANAKKOR AZ ÁRUFORGALMAT TOVÁBBRA SEM KORLÁTOZZÁK AZ EGYES ORSZÁGOK, ÉS A CÉGGEL KAPCSOLATBAN LEVŐ EURÓPAI GYÁRTÓSOROK SEM ÁLLTAK LE. A JÁRVÁNY OKOZTA PÁNIKHANGULAT ÉREZTETI HATÁSÁT A LAKOSSÁGI KERESLETEN, MÍG AZ ÜZLETI, BEFEKTETŐI JELLEGŰ PROJEKTJEIK IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS EGYELŐRE TÖRETLEN. A NAPELEMES RENDSZEREK SZOLGÁLTATÓI ENGEDÉLYEZTETÉSE LELASSULT, ÉS A TELEPÍTETT KISERŐMŰVEK ÁTADÁSAIBAN SZINTÉN SZÁMOLNI KELL PÁR HETES CSÚSZÁSOKKAL, DE A JÁRVÁNY ELMÚLÁSÁT KÖVETŐEN VÁRHATÓAN EZEK A FOLYAMATOK IS HELYREÁLLNAK MAJD – VÉLI.

Az optimista vélemény szerint csak stagnálás lesz

Bár Lugos Roland szerint az iparágra rövid távon gyakorolhat negatív hatást a járvány, várakozásai szerint a helyzet a pánikhangulat, illetve a kijárási korlátozások elmúltával szépen lassan normalizálódni fog. Amennyiben a keresletcsökkenés tartós marad, bizonyára lehetnek elbocsátások, de erre remélhetőleg nem kerül sor, hiszen az Európai Unió és a magyar kormány egyre erősebben támogatja a megújuló energiatermelésre való átállást – hívta fel a figyelmet a cégvezető, aki szerint a nagy teljesítményű naperőművek telepítésében szintén minden adott a hatékony, gyors munkavégzéshez; a kialakult helyzet a vonatkozó állami adminisztrációt – éppen az iparág stratégiai jelentősége miatt – várhatóan nem érinti hátrányosan.

A járvány a nagy, ipari méretű beruházásokkal kapcsolatos döntéseket egyelőre nem érinti annyira látványosan, mint a kisfogyasztókat, így a pénzügyi eredményességre vonatkozó kérdés leginkább az ingatlanon belüli hálózati áramfogyasztást kiváltó háztartási méretű kiserőműveket telepítő cégeknél aktuális. Lugos Roland szerint e tekintetben megoszlanak az iparági vélemények, és talán még korai is jóslatokba bocsátkozni.

AZ IDEI ÉVRE AZ OPTIMISTA ÁLLÁSPONT SZERINT IS INKÁBB STAGNÁLÁS VÁRHATÓ, MÍG A PESSZIMISTA FORGATÓKÖNYV SZERINT SOK CÉGNÉL MAXIMUM AZ ÉLETBEN MARADÁS LEHET AZ IDEI ELVÁRÁS. AZZAL AZONBAN A LEGTÖBBEN EGYETÉRTENEK, HOGY 2021-TŐL MÁR ÚJRA FELLENDÜLHET A NAPENERGIA IPARÁG.

Akár pozitív hatása is lehet hosszú távon

A cégnél alapvetően a „reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra” elv alapján gondolkoznak a jelenlegi helyzetben. A nem létfontosságú kiadásokat három hónapra visszavágták, igyekeznek biztonsági tartalékot képezni, miközben abban bíznak, hogy nyár közepétől újra az eddig megszokott tempóban dübörög majd tovább a napelemes piac.

Azt gondolom, hogy hosszú távon akár pozitív hatása is lehet a jelenlegi helyzetnek; bízom abban, hogy a jelenlegi öntudatlan túlfogyasztás és a természet kizsákmányolása helyett az emberek fejében kiemelt helyre kerül a takarékoskodás és a környezetvédelem szerepe

 – fogalmazott az Optimum Solar ügyvezetője.

A tíz országban – Magyarországon is – jelen lévő, nagyobb napelemes rendszereket telepítő és üzemeltető holland székhelyű Photon Energy szintén minden, a WHO útmutatásával és a kormányzati lépésekkel összhangban lévő szükséges intézkedést megtett üzleti tevékenysége folyamatosságának biztosítása érdekében. Az elsődleges prioritás természetesen a Photonnál is az alkalmazottak biztonsága és a fertőzési kockázat minimalizálása, miközben üzleti aktivitásukat továbbra is a lehető legmagasabb szinten igyekeznek folytatni az adott külső körülmények között. A társaság minden fő szolgáltatási tevékenysége zökkenőmentesen zajlik, és az elfogadott intézkedések alapján arra számítanak, hogy azokat továbbra is biztosítani tudják jelentősebb zavarok nélkül – tájékoztatta Georg Hotar vezérigazgató a részvényeseket.

A társaság magyar leányvállalata, a Photon Energy Solutions HU Kft. március elején nyolc újabb egység hálózatra kapcsolásával 5,4 MWp-kel 31,5 MWp-re bővítette itteni portfólióját, és további öt fotovoltaikus naperőművet épít az országban összességében 3,5 MWp beépített kapacitással. Az új erőművek a terv szerint 2020 második negyedévének vége előtt elkészülnek, és miután minden szükség alkatrész rendelkezésre áll, a társaság várakozásai szerint „jelentős késések nélkül” történhet meg hálózati csatlakozásuk. Az üzemeltetés és karbantartás jelentős részben a cégnél is távmunka keretei között valósul meg, a létfontosságú energiainfrastruktúra részét képező fotovoltaikus erőművek helyszíni javítási munkálatait ugyanakkor hagyományos módon végzik, és a megelőző karbantartásokat is igyekeznek az utazási korlátozások által megengedett lehető legnagyobb mértékben elvégezni. Bizonyos üzletágak, mint például az alkatrészek kereskedelme ugyanakkor jóval sérülékenyebbek a koronavírus-járvánnyal összefüggő intézkedések hatásainak, amelyeket a társaság igyekszik minimalizálni.

Dinamikus növekedést akaszthat meg a járvány

A koronavírus-járvány egy lendületesen bővülő piacon okozhat remélhetőleg csak átmeneti törést, miután a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) március közepén ismertetett legutóbbi jelentése szerint dinamikusan emelkedik a háztartási méretű kiserőművek (HMKE) száma Magyarországon. Az elosztók adatszolgáltatása alapján tavaly 16 923 darab HMKE csatlakozott újonnan a hálózatra, összesen 128,5 MW beépített teljesítménnyel. Az újonnan a hálózatra kapcsolódó HMKE-k túlnyomó többsége napelemes rendszer volt, és továbbra is leginkább természetes személyek létesítették, jellemzően 2 és 8 kW közötti beépített teljesítménnyel.

Míg 2018-ban egy év alatt 82 MW új napelemes kapacitást kapcsoltak hálózatra, addig 2019-ben ez a szám 128,5 MW-ra növekedett, így 2018 végén 332 MW, 2019 végén pedig 461 MW napelemes HMKE termelt. 2019 végén az összes beépített háztartási méretű kiserőmű kapacitását vizsgálva a napelemes rendszerek részaránya 99,65% volt.

Ahogy Boross Norbert, az Elmű-ÉMÁSZ kommunikációs vezetője fogalmazott, a napelem már nem luxuscikk, hanem az átlagpolgár részére is megengedhető és megtérülő beruházás; az energiatudatosság egyre erősödik és megjelent a „szomszéd-hatás”: ha egy utcában egy háztetőre napelem kerül, akkor hamarosan a szomszédok részéről is elindul az érdeklődés.

Forrás: portfolio.hu