Hamarosan érkezik az elektromos és plug-in hibrid Honda Clarity

Share Button
Korábban írtunk arról, hogy testvéreket hozhat a gólya a Honda Clartiy-nek. Úgy tűnik, hogy a japánok a Hyundai lábnyomában szeretnének járni azzal, hogy egy kasztnihoz teljesen eltérő hajtásláncokat is kínálnak, ugyanis a Hyundai pont ezt teszi az Ioniq-kal.

Az igencsak megosztó dizájnnal rendelkező Clarityt a japánok alapvetően hidrogén üzemű üzemanyagcellás járműnek tervezték. A Honda mérnökei belátták azt, hogy az üzemanyagcellás technológia elterjedésének még jó pár évre van szüksége, ezért úgy döntöttek, hogy a Clarityből készítenek tisztán elektromos és plug-in hibrid változatot is.

Az április közepei New York Auto Show-n fog debütálni a Clarity Electric és Clartiy Plug-In Hybrid. Nagy valószínűséggel ez a két modell is az említett megosztó kialakítást fogja örökölni. A Honda azt ígéri, hogy mind a három modell tágas belsőteret, biztonságérzetet és a legújabb infotainment rendszert (mind Apple CarPlay, mind Android Auto) fogja kínálni.

A szedánok ötülésesek lesznek. Az előzetes információk szerint az elektromos Clartiy megfizethető lesz, valamint 130 km körüli hatótávolságot biztosít.

Nagy valószínűséggel ugyanakkor a plug-in hibrid változatból fognak eladni a legtöbbet. Az Egyesült Államok mind az 50 államában elérhető lesz, legalább 64 kilométert lehet majd megtenni vele tisztán elektromos üzemmódban.

A Clartiy család fontos szerepet játszik a Honda 2030-as célkitűzésében, miszerint az eladott autók 2/3-a villamosított lesz. Bízunk abban, hogy az Egyesült Államok után Európába is megérkeznek valamikor a japánok környezetbarát autói.

Forrás: zoldautok.hu