Hétfőn az Európai Bizottság pontot tett egy régóta húzódó vita végére. Kimondta, hogy az új paksi atomerőmű csak állami támogatással tud megépülni, de egyúttal jelezte azt is, részéről mindez rendben van, ha betartunk néhány feltételt. Vagyis ha Magyarország atomerőműre költené az adófizetők pénzét, megteheti, Brüsszel nem fekszik keresztbe a projektnek, az utolsó zöldet is megadták.
Ráfizetéses lesz
A magyar kormány tehát megkapta az engedélyt, mégsem jött ki teljesen győztesen a brüsszeli vitából: mindeddig ugyanis azt próbálták bizonygatni, hogy az erőműépítés nem tartalmaz állami támogatást. A Bizottság viszont hétfői döntésével kimondta, hogy a projekt nem tudja kitermelni a befektetők által elvárható éves hozamot.
A kormány egyébként abban bízik, hogy a 2020-as évektől úgy megdrágul majd az áram, hogy amellett a 17 forint/kWh áron termelő Paks 2 kimondottan olcsónak számít majd. Azt mondták, hogy 2025-ben már 10-15 százalékos árelőnnyel, később még többel lehetne termelni az új blokkokban, az árkülönbség miatt pedig megtérül majd az építésbe fektetett pénz.
Vitatott megtérülés
„Paks nem az emberekre tartozik, hanem a szakemberekre.”
– fogalmazott korábban Wittner Mária, fideszes képviselő. Csakhogy Paks kérdésében a szakemberek is a kezdetektől megosztottak, miután a kormány kalkulációja nagyon optimistának tűnt más számításokhoz képest.
Felsmann Balázs energetikával is foglalkozó közgazdász egy korábbi tanulmányban például azt hozta ki, hogy ha az Európai Bizottság áramár-előrejelzését vesszük alapul, alacsonyabb kihasználtsággal és valamivel magasabb költségekkel számolunk, akkor az első tíz évben évente 140-190 milliárdot, a második tíz évben évente 50-117 milliárdot kell majd az adófizetők pénzéből beletolni az új erőműbe.
De a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont egy korábbi kalkulációból is az jött ki, hogy az erőmű megtérülése több mint bizonytalan. És bár a kormány szívesen lobogtatott inkább egy harmadik, a Rotschild-bankház által készített tanulmányt, és bizonygatta, hogy az erőmű piaci értelemben is jó üzlet, ezt most a brüsszeli hivatalos álláspont sem erősíti.
Persze az, hogy mennyibe kerül egy erőmű, másodlagos akkor, ha például a biztonságos áramellátás a tét, vagy nincs más módja annak, hogy legyen elég áram tíz-húsz év múlva Magyarországon. De egyrészt ebben a kérdésben messze nincs teljes egység, másrészt a kormány a kezdetektől nem elsősorban ezzel, hanem kissé fals módon az olcsó paksi áramárral érvelt, sőt még a rezsicsökkentést is belekeverte a bővítés kérdésébe. Orbán Viktor pedig korábban egyenesen az évszázad üzletének nevezte az orosz megállapodást. (A kormány egyébként a brüsszeli döntés után is kitart amellett, hogy nem lesz állami támogatás Paks 2-ben.)
Kell nekünk egyáltalán új erőmű?
Abban nagyrészt egyetértés van, hogy úgy általában kellenek majd Magyarországra új, áramtermelő erőművek a következő évtizedekben. Bár az áramfogyasztás a legutóbbi előrejelzések szerint nem nő majd drámaian, a jelenlegi erőműparkunk elöregedik: nagyjából a fele maradhat csak meg a következő két évtizedben. A Mavir néhány évvel ezelőtt piaci információk alapján még úgy számolt, hogy mintegy 7300 MW új bruttó erőműves teljesítőképességet kellene létrehozni. Azóta is körülbelül ezt a számot szokták emlegetni.
Fotó: forrás: Mavir
Ami az ábrán nem is látszik, hogy az alsó sáv – ami a mostani négy 500 MW-s paksi blokkot mutatja – a 2030-as években szintén kiesik az üzemidő végével, az összesen 2000 MW-os kapacitást 500 MW-os lépcsőkben 2032-ben, 2034-ben, 2036-ban és 2037-ben kapcsolják majd le a rendszerről. Ezt a kieső kapacitást pótolni kell, feltéve, hogy nem akarjuk nagyobb mértékben külföldről venni az áramot.
A vita innentől tehát csak arról folyik, hogy milyen erőművekre van szükségünk. Paks 2 önmagában nem pótol minden kieső kapacitást, de nem is lenne célszerű túlméretezni, egy nem ki-be kapcsolgatható alaperőműről van szó. Mellette szükséges más erőműveket is behozni, például megújulóban gondolkodni. A kérdés, amit az utóbbi években sokan feltettek, hogy nem kellene-e atomerőmű helyett is valami más, például megújuló erőmű.
Ezen nem csak zöld szervezetek gondolkodtak el, hanem papíron, a 2010-es évek elején az Energiastratégiában maga a kormány is. Az alábbi ábrán látszik, hogy a stratégiában lefektetett forgatókönyv (atom-szén-zöld) szerint a következő évtizedekben a tervek szerint hogy alakulnak majd a különböző termelési módok. És hogyan alakultak volna, ha a kormány inkább az atomerőmű nélküli változatokat részesíti előnyben (antiatom-zöld és antiatom-zöld+).
Fotó: forrás: Energiastratégia
A kormány végül úgy döntött, 2050-ig nem szeretne több megújulót, mint ami az atom-szén-zöld-forgatókönyvben van. Úgy vélték, a megújuló drága, vannak korlátai, és egy bizonyos mennyiség fölött már rendszerszinten is okozhat problémákat, miközben az atom jobban illeszkedik az eddigi viszonyokhoz. És feltéve, hogy nem robban fel az erőmű, egészen tiszta energia. És bár a stratégia elfogadása óta elég nagy változások történtek a világban, továbbra is azt mondják, hogy nem követjük a német utat, megújulókkal bár érdemes foglalkozni, de inkább csak más technológiák kiegészítéseként.
Szívesen idézik ilyenkor fel, hogy 23 milliárd euróba kerül a szélkerék-, napelem- és biomassza-támogatás a német háztartásoknak, ami több mint amennyit az állam munkanélküli segélyre költ, nem véletlen, hogy Németországban az áram ára az egyik legmagasabb az unióban. (A Fraunhofer kutatóintézet szerint az egész energiafordulat tokkal-vonóval 1,1 ezer milliárd euróba fog kerülni.)
Forrás/bővebben: index.hu
