Merről fúj a szél?

A nyugati sajtóban egyre többször és egyre erőteljesebben zajlik a vita a szélerőművek hasznosságáról. Mindkét tábornak – az ellenzőknek és a szélerőműpártiaknak is – vannak megfontolandó érveik. A baj akkor van, amikor a „megújulók” kizárólagosan magukra értik a korszerű és modern jelzőket, míg az ellenzők szerintük csak maradiak, ósdiak, hátrahúzók lehetnek. Milyen ismerős vitastílus!

Az amerikai Harvard Egyetem kutatói szerint a szélből az emberiség energiaszükségletének többszörösét is meg lehetne termelni. Dánia az energiafogyasztásának már 40 százalékát szélturbinákból nyeri, csupán a 110 szélerőműből álló Anholt szélfarm 400 ezer háztartást, az ország szükségletének négy százalékát tudja elektromos árammal ellátni. Tavasszal volt olyan nap Skóciában, hogy a tartomány energiafelhasználása száz százalékban szélerőművekből származott. Gigantikus tervek hevernek a tárgyalóasztalokon: Németország, Hollandia, Dánia hétezer darab kétszáz méter fölé nyúló tengeri szélerőmű telepítésével oldaná meg lakossága egy részének, mintegy 80 millió embernek az áramellátását.

Az ilyen jellegű győzelmi jelentések azonban nem részletezik, hogy vajon milyen áron. Ugyanis azt még a szélenergia-hívők is elismerik, hogy a hagyományos energiatermelés sokszorosát kell még mindig állami támogatás formájában juttatni a szélfarmoknak. Bár a szélturbinák hatásfoka javul, azért árhatékonyságban le vannak maradva a fosszilis és különösen az atomerőművekben termelt áram árától.

A vita általában akkor lángol fel, amikor valamely település mellé több tíz egekbe nyúló széllapátot terveznek, pedig a lakosság nem kért ebből. A szélenergiapártiak valószínűleg nem a turbinák közelében élnek, sőt a lakásuk ablakából kitekintve nem is gyönyörködhetnek azok látványában, amelyek megerőszakolják a természeti adottságokat. Nem beszélve a hangszennyeződésről: a szélerőművek súrlódó hangkibocsátásában kell élni. De kiket zavar ez a pusztaságban? – söpörhetik le ezt az érvet az ellentábor hívei.

Azért ez nem egészen így van. Denis de Kergorlay, az Europa Nostra, a földrészünk örökségvédelméért, kulturális hagyományok megőrzéséért küzdő szervezet elnöke a Le Figaro francia napilapban írt cikkében méterre pontosan megjelölte, hogy Franciaországban hol magasodnak szélturbinák középkori katedrálisok, monostorok közelében, mégpedig azoktól 750 métertől három kilométer távolságig elhelyezkedve. A francia szenátus korábban hozott egy rendeletet, hogy ezeket az eszközöket nem lehet telepíteni, csak a lakóhelytől egy kilométeres távolságra.

Aztán a szélenergia-lobbi elkezdett sírni, hogy az ilyen szabályok tönkreteszik. Ma már nem létezik ilyen szabályozás. „A franciák életét felforgatták – állítja Denis de Kergorlay. – A »demokratikus« vitát mellőzve nem ismertették számukra, hogy mi a tét, nem vázolták előttük az alternatív megoldásokat. Gazdag kulturális örökségünk kevesebb súllyal bírt, mint a »modernség«, az, hogy bármi áron megfeleljünk a szén-dioxid-csökkentési követelményeknek, amelyben Franciaországban a szélerőműveknek semmilyen szerepük sincs.” A szerző arra utalt, hogy az ország fosszilis erőművekből származó energiafelhasználása csupán 3-4 százalék, amely előreláthatólag tovább már nem fog csökkenni.

Vegyünk egy mai példát, amely ugyancsak borzolja a térségben lakók kedélyeit. Normandiában az 1944-es, a szövetségesek által végrehajtott partraszállás Gold és Juno szakaszával szemben egy tengeri, azaz offshore szélparkot terveznek kialakítani nyolcvan darab 215 méter magas toronnyal. Ez a magasság a párizsi Eiffel-torony kétharmada. Nemcsak a történelmi emlékhelyről a tenger látványa, köztük a felejthetetlen naplemente menne veszendőbe, hanem az egész környezetben változások következnének be. Ezért fogott össze a helyi lakosság, és a nyáron már röplapokon tájékoztatták az odaérkező turistákat arról, hogy mi készül itt. „Felejtsük el az esztétikai kifogásokat, ugyanis ez meg sem közelíti azokat a veszélyeket, amelyeket egy hagyományos vagy atomerőmű működése teremt!” – vágják oda a megújulóenergia-pártiak.

Nem elhanyagolható szempont, hogy szerintük a szélenergia „tiszta energia”, így környezetbarát. Fúj a szél, a lapát forog, alul meg kijön az áram – valahogy így képzeli el az egyszerű ember. De ez nem így van. Ugyanis ahhoz, hogy azonos feszültségű áram jusson el a fogyasztókhoz, tehát ne ingadozzon, ne a széljáráshoz igazodjon, szükség van egy gázturbinára, amely ugye szén-di­oxidot ereget magából. A szélerőművek áramtermelésének a legnagyobb gondja az, hogy miként tároljuk az energiát, amire még ma sincs megfelelő és megfizethető megoldás.

A megújuló energiák felhasználásában Európában Svédország vezet majd 50 százalékos eredménnyel, őt követi Finnország 40 százalékos részesedéssel, majd Ausztriáé a harmadik hely 33 százalékos mutatóval. Ők az Európai Unió éltanulói, egyik sem pénztelenségéről híres. Franciaország ígérete szerint, amelyet még François Hollande tett, de amelyet követ az új elnök, Emmanuel Macron is, az ország energiaellátottságának 75 százalékos atomrészarányát 2025-re 50 százalékra kívánja csökkenteni.

A beharangozottak szerint 2022-re Németországban egyetlen atomerőmű sem fog üzemelni. Vegyes a „nagy átállás” megítélése is: a német energiaarányban a megújulók növekednek, de korántsem olyan mértékben, hogy a leállított atomerőműveket pótolnák. Ezért kellett újra üzembe állítani a német szénalapú erőműveket, és növelni a fosszilis áramtermelők kihasználtságát. Németország az egyetlen olyan európai ország, amely az energiatermelés környezetvédelmi területén a pár évvel ezelőtti eredményeihez képest rosszabbul teljesít.

A németek erre mondják, hogy ez a felemelkedés ára. Európa-szerte nagy reményeket fűznek az offshore tengeri szélerőművekhez. Itt nem kell a változó terepviszonyokkal számolni, a szél erősebben és gyakrabban fúj, mint a szárazföldön. Mára már azt is kitalálták, hogy hajókra telepítik ezeket a hatalmas tornyokat, így helyváltoztathatóvá válnak. Mindenre van megoldás, csak pénz kérdése. Attól függ, kinek éri meg. A francia tervek szerint a Noirmoutier közelében telepített szélfarm 62 erőműből áll majd, az Engie nevű konzorcium üzemelteti. A francia állam a tengerre telepített szélparkokból átlagosan 225 eurós áron veszi át az áram megawattját, miközben vannak olyan északi-tengeri offshore erőművek, amelyek mindenféle szubvenció nélkül 30-40 eurós, gyakorlatilag piaci áron árulják az áramot.

Az Engie-nek kétmilliárd eurót kell befektetnie, és ezért 25 esztendeig évente 450 millió eurót kap, az egész üzlet alatt csak ezen több mint 11 milliárd eurót kaszálhat. És ezt az adófizetők fizetik meg. Az egyik szélerőmű-ellenes mozgalmár így fogalmazott: „A francia szélpark olyan nekünk, mintha egy Rolls-Royce áráért vettünk volna egy Citroën Kacsát.” De egyelőre nem kell attól félni, hogy a tervezet hamarosan megvalósul. 2012-ben született megállapodás arról, hogy négy szélfarmot hoznak létre Franciaország partjainál. Ebből hármat az Électricité de France, EDF és egyet az Engie, a volt GDF-Suez kapott meg.

A szélparkok itt is ugyanazt a célt szolgálnák majd, mint Németországban, az atomerőművek kiváltását. Az azonban biztos, hogy 2021 előtt a fenti tervekből nem lesz semmi, és valószínűleg az új környezetvédelmi miniszter, Nicolas Hulot azért csak utánanéz a horribilis árnak.
A megújuló energiák közül a napenergia tört az első helyre. Ilyen különbséget a környezetvédők nem tesznek, mindig azt hangoztatják, hogy a szél- és napenergia kéz a kézben járnak. Kiegészítik egymást: napfény csak nappal van, nyáron süt erősebben, míg a szél éjjel-nappal fúj, például télen aktívabb.

„Az előbb és gyorsan elterjedt szélerőművek esetében úgy néz ki, hogy 80 euró/megawatton stabilizálódik az ár – mondta egy szakértő, aki mégiscsak vállalkozott az összehasonlításra. – A napenergiából termelt áram ára 300 euróról megawattonként mára 60 euróra esett, és szerintem a technológia korszerűsödésével ez a tendencia a következő években folytatódni fog.” Még egy érdekes dolgot közölt a szakértő: „Az emberekben sokkal nagyobb a hajlandóság arra, hogy elfogadjanak egy több tízezer panelből álló napenergiaparkot, mint a szomszédban tíz-egynéhány magasba meredő széltornyot.”

Van még egy folyamat, amellyel a meglévő szélerőműveket hatékonyabbá tehetnék, ez az úgynevezett „repowering”, azaz újraerősítés. Nagyjából arról van szó, hogy lecserélik a már meglévő tornyokon a turbinákat, amelyek ma már sokkal hatékonyabbak, mint elődeik. Miért állnak a széllapátok, amikor viharos erővel fúj a szél? Hogy meg ne sérüljenek. Éppen ezért kilencven kilométeres széllökésekkor az erőművek pihenni mennek, amikor ringlispílszerűen foroghatnának a lapátok. Az új technológia 20-30 százalékkal nagyobb szélsebességet képes elviselni, így több áramot is fejleszt.

A repowering technológia másrészről is hasznos lehet: sokat bírálták a szélerőmű-tervezőket azért, hogy nem környezetbarát anyagokat használnak, a megsemmisítésük tornyonként több millió euróban mérhető. „A turbinacsere nem valami szokásos nagygenerálnak felel meg, annál sokkal nagyobb munka, ráadásul meg kell szerezni újból az engedélyeket, ami Nyugat-Európában is éveket vesz igénybe – ez a véleménye a szélerőműpárti szakértőnek. – Viszont olyan helyen valósulna meg, amelyhez a lakosság szeme már hozzászokott.”

A „maradiak” még a szélerőművek létjogosultságában is kételkednek, miközben a „modernek” hozsannákat zengenek a tornyok jövőbe mutató szerepéről. Nehéz lesz kompromisszumot elérni.

MADARAK

A mozgási energiát több ezer éves története során először vitorlákkal fogták fel. Az első szél által hajtott gép, a szélkerék a Krisztus utáni első században Hérón felfedezése volt. A mai Irán területén az első szélmalmok a IX. század környékén tűntek fel. India és Kína is átvette ezt az újítást, és a 1200-as években Északnyugat-Európában is megjelentek ezek a szerkezetek, amelyek elsősorban gabona őrlésére, földek lecsapolására szolgáltak. A szélenergiából elektromosság termelésére a XIX. század végén kezdődtek kísérletek. A XX. század második felének végén reneszánszát élte, de ekkor már erőművek formájában, amelyek elektromos áramot termelnek. A szélenergia jó része nagy magasságokban keletkezik, itt a sebessége több mint 160 kilométer/óra. Dániában a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján kezdték el gyártani sorozatban a szélturbinákat.

Jelenleg Kína rendelkezik a legnagyobb szélenergia-termelő kapacitással, az ázsiai országot követi az Egyesült Államok. Magyarországon tavalyi kormányrendelet értelmében nem lehet több szélfarmot létrehozni, ugyanis hazánkban ezek működtetéséhez nincs megfelelő erősségű és tartós szél. Az energetikai szakemberek egy része ezt vitatja, szerintük a jelenlegi öt százalékról felmehetne tíz százalékra is az ország szélkapacitás-teljesítménye.

Különösen a nagy testű madarakra veszélyesek a szélerőművek körben forgó lapátjai. Egy ilyen lapát mintegy ötezer kilogramm, és három van belőle. Főleg a sasoknak, vércséknek ellenségei a szélturbinák. Ha nem törődnek a vonulási útvonalaikkal, akkor darvak, ludak is áldozatukká válhatnak. Négy éve történt meg az amerikai Wyoming államban az első eset, amikor egy hazai nagyvállalatot, a Duke Energyt egymillió dolláros pénzbüntetésre ítélték, mert nem körültekintően tervezte meg a szélerőművek elhelyezkedését, és többtucatnyi madár, köztük 14 szirti sas is beszállt a lapátok közé, amelyektől elpusztult.

Forrás: magyaridok.hu