Európában a jelenlegi alacsony áramárakat nagy részben a túlkapacitás okozza, a megújulók térnyerése jó eséllyel folytatódhat, a szélenergia kapcsán idehaza sok a tévhit, további rezsicsökkentésre nincs tér, a paksi bővítés tervezett megvalósítása pedig fontos kérdéseket vet fel – közölte a Portfolio-nak adott interjújában Kaderják Péter, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.
Hatalmasat estek az elmúlt években a nagykereskedelmi áramárak Európában, olyan cégek kényszerültek felülvizsgálni stratégiájukat, mint az E.ON vagy az RWE. Miért zuhantak ekkorát az árak? Meddig maradhat fenn a jelenlegi, mondhatni extrém piaci helyzet?
Az árak esése a 2008-as válságot követő olajáresést követően indult meg, a válság előtt 80 euró/megawattóra felett is voltak az európai nagykereskedelmi áramárak. Az esés legalább 4-5 fontos tényezőnek volt köszönhető. Az egyik, hogy a piacon túlkapacitásos helyzet alakult ki: 2009 óta jelentős visszaesés volt az áramkeresletben, ezzel párhuzamosan azonban – más ágazatokkal ellentétben – nem következett be a termelő kapacitások csökkenése, hanem ellenkezőleg, a válság alatt is tovább nőtt a beépített áramtermelő erőművi kapacitások mennyisége. A másik tényező a széndioxid kibocsátás iránti kereslet recesszióval párhuzamosan történt visszaesése, figyelembe véve pedig azt, hogy a széndioxid kibocsátási kvóták ára szinte egy az egyben megjelenik az európai nagykereskedelmi áramárakban, ez egy drasztikus negatív hatást jelentett. Mindenképpen szerepe volt az áresésben a megújuló kapacitások fokozott térnyerésének, ezek lényegében zéró határköltségű termelők és kiszorítják a drágább kínálatot a piacról. Különösen erős ez a verseny a gázos erőművekkel. Ez a folyamat sokáig meghatározó volt, hiszen mintegy másfél évvel ezelőttig a gáz relatíve drága volt az áramhoz képest.
Ami a kialakult helyzetet középtávon megváltoztathatja, az elsősorban az erőművi kapacitások gyorsabb leépülése lehet. Ez főként a szenes, gázos és nukleáris erőműveknél képzelhető el leginkább Európában. Ezen a ponton fontos kitérni arra, hogy a folyamatban jelentős szerepet játszhat a szabályozás esetleges változása is. A széndioxid kvóta árak emelkedése ugyancsak hozzájárulhat egy esetleges áremelkedéshez.
Milyen következményekkel jár ez az áramtermelő infrastruktúrára nézve? Hogy nézhetnek ki a jövő erőművei Európában?
Ez egy nagyon érdekes kérdés, hiszen azt is figyelembe kell venni, hogy miközben az áramárak nagyon jelentősen zuhantak, komoly esés volt megfigyelhető a hagyományos, fosszilis tüzelőanyagoknál is. A gázárak 2012 vége óta 50 százalékot estek, és a szénárak is drasztikus visszaesést mutattak ezen időszak alatt, mindez pedig azt eredményezte, hogy beindult egy nagyon különleges verseny a megújulók, a szenes és a gázos erőművek között. Ez pedig természetes módon egy lefelé irányuló árversenyben mutatkozik meg.
Ha ránézünk a jelenlegi tüzelőanyag trendekre és támogatási irányokra, akkor azt mondhatjuk, hogy a megújulók térnyerése nagy valószínűséggel tovább folytatódhat. Ezt erősíti, hogy a technológiai tanulás is jelentős, a termelő eszközök egységköltsége masszívan esik, a megtérülés pedig ezzel párhuzamosan javul. Mindezek ellenére nem írnám le a többi erőművi versenytársat sem. Európában láthattuk, hogy a nukleáris kapacitások leépülésével párhuzamosan a szenes erőművek kihasználtsága nőtt, és érdekes módon nemrégiben Magyarországon is létesült szenet és biomasszát használó erőmű a Hamburger Hungária beruházásával. Ez utóbbi most szénnel működik, ezt tartják a leginkább gazdaságosnak. A drasztikus gázárcsökkenés pedig a gázos erőműveknek segít, melyek nagy előnye még a rugalmasság is, a megújulók okozta termelésingadozásokat jól ki tudják szabályozni. Vagyis azt gondolom, hogy a megújuló és gáz dominancia mellett némi szén és új nukleáris kapacitás képezheti jó eséllyel a jövőbeli erőművi mixet.
Vagyis egyértelműen azt mondja, hogy a megújuló forradalom ellenére később is szükség lesz a hagyományos erőművekre. Milyen támogatási rendszer mellett maradhatnak ezek hosszú távon is életben? Mennyire tartja hasznosnak a több európai ország által is bevezetni tervezett kapacitás mechanizmusokat?
A kapacitáspiacokról jelenleg is nagy vita folyik, sokan megkérdőjelezik, hogy érdemes-e kapacitásdíjakat bevezetni. Azt gondolom, hogy ma Európában a hagyományos erőművek nehéz helyzetét döntően a többlet erőművi kapacitások okozzák, egész egyszerűen egy túlkínálatos piacról van szó. A tisztulás itt még nem zajlott le, emiatt nem tartanám szerencsésnek pont ebben a helyzetben a kapacitás mechanizmusokon keresztüli támogatásokat. Nagyon furcsa helyzet állt elő, egyes szenes és gázos erőművek tulajdonosai panaszkodnak, hogy nem kapnak támogatást, szemben a megújulókkal, illetve helyenként a nukleáris termelőkkel, az érvelésük pedig teljes mértékben érthető. Ha azonban kapacitásdíjakkal kompenzálnák őket, akkor lényegében egy támogatások által okozott problémás helyzetet oldanának meg további támogatásokkal. Ez pedig nem biztos, hogy a legjobb megoldás. Most még úgy látom, hogy többlet támogatásokkal a jelenlegi nagykereskedelmi áramárak mellett csak a meglévő túlkínálatos helyzetet konzerválnánk.
Az árampiacoknak persze lehetnek olyan szegmensei, ahol érdemes lehet ezeken elgondolkodni. Magyarországon az erőművi tartalék beszerzések piacán ma is vannak kapacitás díjak, azok az erőművek kapják, amelyek vállalják, hogy a rendszerirányító által kért időszakban kapacitásaikat rendelkezésre bocsátják a rendszer adott irányban történő kiszabályozásához. A rendszer jól működik, semmiképpen nem tartanám szerencsésnek, ha megszüntetnénk itt a kapacitásdíjakat.
Hogyan illeszkedik hazánk energiastratégiája az EU egységesedő energiapiacot célzó törekvéseihez?
Az EU-ba való belépésünk óta a magyar energiapolitikának a legfontosabb lépései az uniós integrációs lépések voltak, 2004 óta a döntések fókuszában mind az áram, mind a gázpiacon a verseny megteremtése, bevezetése volt. Ez az ipari és szolgáltató szegmensben meglehetősen sikeres volt, ma azt látjuk, hogy még a gáz szegmensben is, ami korábban nagyon kritikus terület volt Magyarországon, a nagykereskedelmi áraink az európai tőzsdei gázárak környékén alakulnak, és az áramfogyasztók, különösen a nagyfogyasztók is régiós és nemzetközi szinten többé-kevésbé versenyképes árakon jutnak hozzá ehhez a szolgáltatáshoz. Talán még a klímavédelmet érdemes külön is megemlíteni, mint az uniós energetikai szabályozások egyik fő pillérét. Magyarország ugyan alacsony üvegházhatású gázkibocsátással rendelkezik, a megújulók terén azonban meglehetősen hátul kullogunk, nem az ambiciózus tagok közé tartozunk. Természetesen vannak olyan területei a magyar energetikának, amiről mostanában leginkább azt hallani, hogy nem EU-konform, az egyik ilyen a lakossági energiaszolgáltatás és árazás.
Maradva a lakossági energiaellátásnál, Ön szerint van-e még tér a további rezsicsökkentésre? Ha igen, ez mely szereplőkre róna többletterhet?
Egyáltalán nem támogatom azt a rendszert, amiben az egyetemes szolgáltatást veszteségesen lehet csak végezni, ilyen helyzeteket a korábbi rezsicsökkentési lépések előállítottak. Nagyon érdekes kérdés, hogy a nagykereskedelmi árak esése mekkora mozgásteret szabadított fel a rendszerben, különös tekintettel arra, hogy idén zajlik a gáz és áramszektorban is a költség felülvizsgálat, vagyis jövő év elejétől a villamosenergia és a gáz hálózati díjaknak is egy új árszabályozási időszaka kezdődik. Ezek a díjak a végfogyasztói árak 30-40 százalékát is kitehetik. Emellett az egyetemes szolgáltatói árak módosítására is lehetőség van a jövő évtől. Mi azt látjuk, egy olyan helyzet állt elő, amikor a nagykereskedelmi árcsökkenés megjelenít egy potenciális tartalékot a rendszerben, ugyanakkor vannak olyan feszültségek a gáz és áramszektorban is, amit döntően az elmúlt időszak döntései okoztak. Számításaink szerint a két oldal nagyságrendileg megegyezik, a legnagyobb árcsökkentési potenciált a nagykereskedelmi árak visszaesése adja, míg a másik oldalon a legnagyobb korrekciós igény a különadók kivezetése, megfizetése kapcsán jelentkezik. Itt elsősorban a közművezeték adó kérdését kell említeni, melynek indokolt költségként való elismerését a szabályozás megtiltotta. Ezt a hálózatos cégek máshogy nem tudják kitermelni, erre egyébként egy európai uniós eljárás is felhívta a figyelmét a kormánynak. Mindemellett vannak olyan infrastrukturális fejlesztési igények – elsősorban az áramszektorban – amik az említett árcsökkenési lehetőséget lényegében felemésztik. Összegezve, rezsicsökkentésre szerintem nincs lehetőség, arra viszont mindenképpen van, hogy előremutató módon, egyetemes szolgáltatói áremelés nélkül létrejöjjön egy kulturáltabb árazási rendszer a lakossági energiaszolgáltatásban.
Magyarország kapcsán rendszeresen előkerül az orosz energiafüggőség kérdése. Csökkent a függőségünk az elmúlt években? Ha igen, minek volt ez köszönhető?
Oroszországtól való energiafüggőségünk korábban nagyon jelentős volt, most is nagyon jelentős. Vannak olyan területek, ahol ennek a függőségnek a fizikai mértékét nagyon nehéz csökkenteni, sok esetben talán nem is érdemes, amire viszont érdemes törekedni, hogy a Magyarországot kiszolgáló orosz beszállítók komoly versenyhelyzetben legyenek a fogyasztók kiszolgálásáért. Az olajellátásnál jól látszik, hogy döntő módon orosz forrásokra támaszkodunk, mégis nagyon jól jön az, hogy rendelkezünk egy adriai kőolajvezetékkel. Különösen kényes ez a helyzet a gázszektorban. Még 2014-ben is ott tartottunk, hogy a hazai fogyasztás mintegy 30 százalékát csak a Testvériség gázvezetéken keresztül csak az oroszoktól tudtuk megvásárolni. 2015-re viszont, amikor lejárt a hosszútávú orosz gázszerződés, megépült a szlovák-magyar összekötő vezeték, létezik az osztrák-magyar betáplálási pont, megépült a horvát-magyar és a román-magyar összekötés is, előállt az a helyzet, hogy az orosz beszerzés teljesen kiváltható lett volna más forrásokból.
A paksi bővítés viszont nem segíti az orosz függőség csökkenését. Mihez kezdünk majd azzal a sok árammal, ami Paks I. és Paks II. párhuzamos termelése alatt keletkezik? Mit gondol egyáltalán a paksi beruházásról, annak tervezett megvalósításáról?
Azzal egyetértek, hogy a nukleáris erőmű orosz technológiával történő megvalósítása nem fogja csökkenteni az orosz energiaipartól való függőségünket. Ami a megvalósítást illeti, leginkább azokkal értek egyet, akik szerint arra nincs szükség, hogy a mai kapacitásnak a kétszerese működjön egy átmeneti időszakban, amíg Paks I. és Paks II. is termel. Vagyis előreláthatóan 8-10 évig több mint 4000 MW nukleáris kapacitás lenne a magyar villamosenergia rendszerben, ezt feleslegesnek, túlzásnak tartom. Olyan többlet beruházásokat tesz szükségessé hálózatfejlesztésben, rendszerszabályozásban, amelyekre később, amikor a régi blokkok kifutnak, nem lesz már szükség. A beruházás ütemezését úgy kellene megvalósítani, hogy az új blokkok fokozatos váltsák ki a régieket, ez a piaci halasztás pedig egyúttal lehetőséget adna arra is, hogy meglássuk, az egyéb technológiák fejlődése mennyire gyors. Az is kiderülhet, hogy a nukleáris kapacitások egyáltalán nem szükségesek a magyar villamosenergia termelés rendszerében. Az mindenesetre látszik, hogy az új paksi blokkok által termelt áram nem lesz olcsó.
Evezzünk most át a megújulókra. Milyenek a megújuló alapú energiatermelés kilátásai idehaza? Hol várható növekedés leginkább?
Túl sok választás nincs, az elmúlt időszak a biomassza felhasználást preferálta, ez ma a teljes megújuló termelés mintegy 80 százaléka. Hőtermelésben a biomassza felhasználás tovább nőhet, villamosenergiában pedig úgy tűnik most a napenergiának áll a zászló. A napenergiának a támogatási rendszer is kedvez, különösen előnyös ez azok számára, akik háztartási termelés szintjén vágnak bele ilyen projektekbe. A legnagyobb növekedési potenciált is a napenergiában látom a jövőben. A növekedés ugyanakkor nem biztos, hogy problémamentes lesz.
A kormány kimondta, a szélnek nincs helye a rendszerben. Mennyire indokolható ez Ön szerint szakmailag?
Vannak azért ezen a területen tévhitek, amiket jó lenne eloszlatni. Az egyik, amit látni kell, hogy a szárazföldi szélenergia termelés költségei az utóbbi években drasztikusan csökkentek, már 2010-ben voltak olyan befektetők, akik támogatás nélkül is hajlandók lettek volna belevágni szélenergia projektekbe. Ha most is lennének ilyen tenderek, nagy valószínűséggel igen kedvező ajánlatok futnának be az energiahivatalhoz. Úgy gondolom, túl nagy a félelem a szélnél a költségek miatt, attól tartanak, hogy a támogatások indokolatlanul megemelnék a fogyasztói terheket. Egy másik félelem a szél kapcsán a termelés változékonysága, illetve az, hogy emiatt túl sok tartalékot kell beszerezni a kiszabályozáshoz. Az utóbbi területen is jelentős fejlődés tapasztalható, egyes országokban a szélerőmű telepítőket kötelezik arra, hogy saját maguk oldják meg a termelésük kiszabályozását, ha eltérnek a tervezett menetrendtől, büntetést kell fizetniük. Nálunk a szélenergia termelők a töredékét fizetik csak annak a költségnek, ami a termelésük kiszabályozásához kapcsolódik. Azzal pedig, hogy valaki, vagy valakik a szélerőműveket nem tartják esztétikusnak a napraforgók közepén, nem igazán lehet mit kezdeni.
Mit gondol a METÁR-ról? Milyen típusú megújulóknak segíthet ez nálunk elsősorban?
A METÁR-szabályozás az európai iránymutatással konform módon igyekszik átalakítani a hazai megújuló energia támogatásának rendszerét. Az, hogy a támogatást versenyeztetéshez kötik, mindenképpen előremutató. Az viszont, hogy mennyire fog segíteni a megújuló villamosenergia termelés növekedésének, az első tenderek megindulását követően fog kiderülni. Kíváncsi vagyok, hogy ezek a tenderek milyen kapacitás beszerzéseket céloznak majd, technológiai szempontból milyen kombinációban valósulnak meg.
A megváltozott piaci környezetben az energiaszolgáltatók számára is felértékelődött az innováció. Melyek azok a területek a szektorban, ahol az innováció a leginkább hangsúlyos tényező?
Ez talán a legtöbbeket foglalkoztató kérdés most, látható, hogy a legnagyobb európai energetikai cégek is külön egységekbe szervezik az innovációs tevékenységet. Az áramtermelésben elsősorban az elosztott termelés területén zajlik komoly fejlődés, a villamosenergia rendszer decentralizációjával kapcsolatos valamennyi kérdés terítéken van. A legnagyobb tere az innovációnak azonban talán a hálózatoknál lehet, minden abba az irányba mutat, hogy a jövő villamosenergia rendszerében a rugalmasság lesz az igazi nagy érték. Ehhez pedig szükséges a gyors információáramlás a termelők és fogyasztók között, az ezzel kapcsolatos digitalizáció az innováció középpontjában van jelenleg. Németország a nagy kísérleti laboratórium most, az áramszolgáltatók izzadnak is rendesen.
Forrás: portfolio.hu
