Zavarba ejtő szavakat mondott a napenergiáról Lázár Pakson

Share Button

Az atomerőmű-építés ügye új szakaszba, a megvalósítás szakaszába lép, a majdani üzembe helyezés és a térség fejlesztése koordinálására Süli Jánost, Paks polgármesterét kérte fel a miniszterelnök – mondta Lázár János csütörtökön Pakson, miután részt vett a térség negyvenegy településének polgármestereit tömörítő Paksi Társadalmi Tanács ülésén. Lázár János szerint a kormány célja, hogy az atomerőmű biztosítsa a jövőben is a hazai villamosenergia-felhasználás 50 százalékát, a fennmaradó részt pedig megújuló forrásokból, elsősorban napenergiából fedeznék.

 A Paks 2 projekt bővítése kapcsán Lázár azt mondta, a Süli János tárcanélküli miniszteri kinevezésére vonatkozó okmányok aláírása napokon belül megtörténhet, az eskütételt május másodikára tervezik. Miután Süli János jelenleg Paks polgármestere, időközi választásokat kell kiírni.

Süli János emlékeztetett arra, hogy harmincegy évig dolgozott az atomerőműben. „Mindig szerettem volna még egyszer gumicsizmában járni a területen. Ez hatalmas munka, de hatalmas élmény is lesz” – utalt miniszteri megbízatására. Fontosnak nevezte, hogy miniszterként is élvezze a lakosság bizalmát, amit a 2014-es választásokkor tapasztalt. Süli János elmondta, a továbbiakban is számít Aszódi Attila szakértelmére, aki eddig kormánybiztosként az erőmű-létesítés előkészületeit irányította sikerrel.

Aszódi Attila arról számolt be, hogy a számára feladatul szabott szerződéskötések megtörténtek, sikerrel tárgyaltak az orosz féllel, az Európai Bizottsággal, a projekt megkapta az első fokú környezetvédelmi engedélyt, a telephelyengedélyt. A következő fontos lépés a létesítési engedély megszerzése lesz – jelezte.

Forrás/bővebben: portfolio.hu