A magyar energiapolitika egyik legf?bb baja ma az, hogy a rövid távú haszonszerzésre törekv? politikusok félnek a hosszú távú megoldásoktól. Az energiahatékonysági projekteknél is megelégednek azzal, hogy adnak félmilliárd forintot h?t?gépcserére, mert akkor szerintük már zöld mázzal lekenhet? a költségvetés. Az Energiaklub élén szerzett tapasztalatait most uniós szinten kamatoztató Ámon Adát kérdeztük.
Ámon Ada: Az E3G – Third Generation Environmentalism, vagyis Harmadik Generációs Környezetvédelem –, ahol dolgozom, egy think tank szervezet. Nagyon hasonló alapelveken, logikával és koncepcióval dolgozik, mint az Energiaklub Magyarországon, csak európai uniós fókusszal, de globális szintéren teszi ezt. Így leginkább az változott, hogy más szinten jelenek meg energiás-klímás szakért?ként. Berlinb?l az EU szakpolitikát vagyok hivatott átlátni és befolyásolni, illetve a G20-ra összpontosító projekteken kezdtem dolgozni.
hvg.hu: Több mint 20 év után váltott. Amikor elhagyta az Energiaklubot, még tartott a norvég alapokból részesül? civilek elleni eljárás. Az volt az utolsó csepp a pohárban?
Á. A.: Addig a pontig maradtam itthon, amíg a vegzálás tartott. Nem akartam úgy távozni, hogy nem rendezzük ezt a problémát. A kormányzati támadás nem lepett meg, az inkább, hogy ennyire átlátszó és kisstíl? módon ezt egy ideig ennyire eredményesen lehet mutogatni. Azóta látjuk – a Brexit rá a legújabb példa – hogy buta és ostoba üzeneteket is jól el lehet juttatni a választókhoz. Nagy tanulság ez a civil szervezeteknek.
A váltást azonban már évek óta fontolgattam. Soknak éreztem azt a megterhelést, amit a végén igazgatóként cipelnem kellett – pláne egy olyan társadalmi és politikai közegben, amely finoman fogalmazva sem nevezhet? túl támogatónak.
hvg.hu: Megért?bb lett-e a mindenkori magyar kormányok zöldenergiás politikája iránt most, hogy más tagországok lapjaiba is mélyen belelát?
Á. A.: Engedékenyebb vagy megért?bb sem vagyok. A helyzet, ha nagyon leegyszer?sítem, az, hogy a magyar emberek nem érdemlik meg, hogy így bánjanak velük. Úgy értem, hogy a politikai döntéshozók hosszú ideje gyakorlatilag a víz alá nyomják az emberek fejét azt ismételgetve, hogy ezzel a legjobb megoldást kínálják – ahelyett, hogy hagynák ?ket klíma-, vagy energiapolitikai témában körülnézni a világban. Nagy biztonsággal meg tudom mondani, hogy az energiaárak, a családok lakóhelyeinek energetikai modernizációja, az energiabiztonság, a különböz? komfortfokozatok elérése, a munkahelyteremtés, a modernizáció, az innováció kérdéskörben – vagyis mindenben, ami energiapolitika – az, ami ma az országban zajlik, káros.
hvg.hu: Ez nem most, Orbánék alatt romlott el. Mi magyarázza a kormányzati impotenciát?
Á. A.: Nagyon mélyen elültetett félelem van a magyar – de az összes kelet-európai országban hatalmon lév? – politikai elit lelkében. Ez a félelem a tudatlanságból táplálkozik, és makacsul kitart amellett, hogy a zöld ügyek drágák. Meggy?z?désük, hogy ezek olyan hosszú távon hoznak csak eredményeket, amelyekb?l ?k már nem tudnának politikai t?két kovácsolni, mert nem érnek be a politikai karrierjük alatt. Ez persze butaság, pláne azzal összevetve, hogy egy atomer?m?vet lényegesen tovább tart felépíteni. Az is igaz azonban, hogy nagyobb benne a potenciál pártfinanszírozási és korrupciós szempontból is.
Más baj is van. A politikusok a szovjet érából megörökölt módon, uralni akarják a terepet. ?k akarják megmondani, hogy itt ez épüljön, ott meg az. ?k akarnak tervezni, és nem bíznák rá a döntést az energiapiacra. Pedig az energiapiac az EU-ban és a világban ugyanazt az utat járja be, mint anno a telefonnal: régen volt a vezetékes telefon, fentr?l megszabták, hogy ki kaphat vonalat, és ki álljon be a sorba érte, most meg mindenkinek mobilja van, és saját maga dönt, hogy kinél és mennyiért használja. A fogyasztó kezébe adták a döntés lehet?ségét, mégsem d?lt össze a világ.
Az európai energetikában elérkeztünk a billenési pontra. Németországban akkora lett a megújulók részaránya a teljes energiatermelésben, hogy ez az árakban is kezd meghatározóvá válni. Ez a billenés jön a villamos energia felvétele és disztribúciója szempontjából is. Mert ha jelent?sen csökken egy-egy ház energiaigénye, akkor a lakók megfontolják, megéri-e az alig használt gázvezeték rendelkezésre állásáért kisebb vagyont fizetni évente – vagy a kérdést helyben is képesek megválaszolni.
Attól függetlenül megtörténik mindez, hogy L. Simon László, Aszódi Attila, Orbán Viktor, Kósa Lajos vagy akár Gyurcsány Ferenc mit gondol és mit mond. Ennélfogva számomra az a kérdés, hogy a magyar kormány meddig tartja még vissza ennek a fejl?désnek a „bejövetelét”, megérkezését Magyarországra. Mert minél inkább hátráltatja, annál kevésbé fogja tudni kontrollálni, ha a folyamat beindul. Nagyon sokba fog kerülni, hogyha utólag kell majd alkalmazkodni az új világhoz, csak azért, mert ma azt sem akarjuk-tudjuk megismerni, hogy mihez kellene igazodni.
hvg.hu: Úgy kell ezt érteni, hogy legalább azt tudni kellene, most mihez képest csinálunk mi mást? Hogy a Paks II. 12 milliárd eurójához képest tudni kellene, hogy mennyi mindent lehetne például épületenergetikai vagy energiahatékonysági, megújuló energiát felhasználó termel?egységek kérdésében megtenni?
Á. A.: Igen, sok más mellett például ezt is tudni kellene. Meg azt is, hogy ha az oroszok csak nukleáris reaktorépítésre adnak hitelt, akkor más mennyi hitelt adna akár másfajta, az energetikai fejl?désünket segít? projektekre.
Az a baj, hogy a mindenkori hatalom rendre addig jut, hogy a zöldenergia támogatásából valahogy saját pénzt is ki kell csikarnia. Azt gondolják, hogy lúzerség volna, ha éppen ebb?l nem húznának hasznot. Ez a t?kefelhalmozási aspektus nem magyar jelenség, mert az egész régióban ez a jellemz? hozzáállás. De az is nagyrészt a kormányok b?ne, hogy a régióban e témákban az átlagember tájékozottsága felt?n?en elmarad a nyugatabbra él?két?l. Azért riasztó ez, mert úgy nehéz segíteni, ha meg sem értik, hogy mi volna az ? érdekük valójában, és mire kellene felkészülniük, felkészülnünk.
hvg.hu: Mondok három számot, vetítsük ezt Magyarországra! 2050, 80:20.
Á. A.: Ez azt az EU-s vállalást jelzi, amely az 1990-es bázisévhez viszonyítva 80 százalékkal kisebb szén-dioxid-kibocsátási szintet jelölt ki célul. Ez Magyarország számára is reálisan megvalósítható terv lehetne akkor is, ha az aktuális arányszám publikálását évek óta elsumákolják. Az Energiaklubban korábban modelleztük, hogyan lehet paksi atom nélküli megoldást találni.
hvg.hu: Megírtuk, hogy a skótok a 80-ból már 46 százaknál járnak.
Á. A.: Skócia sok tekintetben hozzánk hasonló utat járt be az utóbbi évtizedekben. Ott is sokat nyomott latba az ipari szerkezetátalakítás, és az, hogy a melegebb telekhez kisebb energiaigény társul. De a skótok az els?k Európában, ahol infrastrukturális prioritásként kezelik az energiahatékonyságot. Ez az állami méretben kontrollált módon és el?re tervezett ütemezéssel épületek energiahatékonysági fejlesztését jelenti, és azt eredményezi majd, hogy egy, a mainál sokkal alacsonyabb szint? energiaszükségletre fog Skócia beállni. Meg azt is jelenti, hogy a csökkenés úgy történhet meg, hogy abból a teljes energiaszektor képes tervezetten, együttm?ködve kivenni a részét.
hvg.hu: Nálunk milyen változást hozna, ha infrastruktúraként kezelnék az energiahatékonyságot?
Á. A.: A politikusok most úgy tekintenek az energiahatékonysági projektekre, hogy egy kis zöld mázzal le lehet festeni vele a költségvetést, mert ismét adnak félmilliárd forintot h?t?gépcserére. Ennyivel most a dolog ki van pipálva. De ha mondjuk évi 50 milliárd forintot a magyar költségvetés minden évben, rendszeresen, jól tervezhet? módon betolna az energiahatékonysági piacra, és azt például 30-33 százalékos támogatási intenzitással odatenné a projektek mellé (amit egyébként így EU-s pénzb?l is finanszírozni lehetne) akkor az gyorsan, nagyon látványos változásokat eredményezne. Nem csak a modernebb lakások száma emelkedne ugrásszer?en, de egy ilyen rendszer gyorsan öngerjeszt?vé is válhatna. Miközben egyre pozitívabban zárna a költségvetés felé (adók, járulékok, áfa, munkahelyteremtés stb.), és n?ne az energiabiztonság is.
Az is igaz azonban, hogy nálunk kialakult ezügyben egy róka fogta csuka helyzet. A szektorban Európában vagy a világban sikeresen m?köd? cégek ma nem gondolják azt, hogy ebben a kérdésben nekik lépniük kellene. Márpedig, ha nem tesznek er?feszítéseket arra, hogy a szakpolitika átalakuljon, és hogy támogatólag álljon hozzá azokhoz az új technológiákhoz, amiket ?k hozhatnának az országba, akkor semmi nem fog megváltozni.
hvg.hu: Arra céloz, hogy a GE – ami szereti magát a legnagyobb szélenergiás és energiahatékonysági beruházóként és épít?ként láttatni – hibás azért, mert az amerikai alelnöke felajánlkozott Orbán Viktornál 1,5 milliárd euró erejéigmint Paks II. „hazai” beszállítója? Vagy a világ legnagyobb szélturbinagyártója, a Siemens, aminek egyébként tényleg szuper, magyar szélturbina-épít? szakemberei dolgoznak világszerte, szintén hibás, mert beismerte, hogyturbinát azért még szállítana az új magyar atomer?m?be, még ha a világban azt is hirdeti magáról, hogy kiszállt a nukleáris iparból?
Á. A.: Arról beszélek, hogy ahelyett, hogy ezek a nagy, és komoly meggy?z? er?vel rendelkez? t?kés társaságok abba az irányba tolnák a kormányzati érdekl?dést, ami számukra és az országnak, az itt él? embereknek is hosszú távon fontos lenne, b?szen kilincselnek és ajánlkoznak Magyarország zsákutcába fordulásához. Persze, nincs felhatalmazásom, hogy számon kérjem ?ket ezért, mert végül is az irány kijelölése nem is az ? feladatuk. De azt gondolom, hogy Magyarországon, egy ma nem létez? piacon csak ezek a t?keer?s cégek tudnak megszervez?dni, és csak ?k tudnák fenntartani azt a szakpolitikai diskurzust, ami nemcsak hogy naprakész, de folyamatosan támpontokat képes adni akár a kormányzatnak is ahhoz, hogy miként lehetne erre a kérdésre jobb válaszokat adni.
Forrás: hvg.hu
