Mary Barra, a GM vezérigazgatója a napokban egy konferencián arról beszélt, hogy a cég erősen bízik a saját elektromobilitási stratégiájában, sőt, az Ultium akkumulátoros technológia új ajtókat nyithat ki a GM számára. A légi közlekedés lehet az egyik ilyen új terület, ahová a GM belépne.
A légi taxik olyan VTOL-járművek (függőleges le- és felszállásra képes légi járművek angol rövidítése), amik a hagyományos üzemanyag helyett elektromos hajtást használnak. A légi taxik a jövő járművei lehetnek, olyan eszközök, amik lényegében átrepülnék a forgalmi dugókat. Az ilyen járműveket főleg a városi forgalomban lehetne használni. A területen komoly áttörést hozhat a GM ultiumos projektje, ezért a cég egyre inkább nyit errefelé.
Nem a GM az első autógyártó, akit érdekel a terület
A General Motors vizsgálja a lehetőségét annak, hogy légi taxikat gyártana, vagy partnerként, esetleg beszállítóként venne részt ilyen projektben. Amennyiben végül tényleg belép a területre a GM, azzal csatlakozna az olyan gyártókhoz, mint a Hyundai, a Geely, a Toyota, a Daimler és a Volkswagen, melyek már most is jelen vannak ezen a piacon – írja az Automotive News.
Említést érdemel a Tesla is, Elon Musk korábban azt mondta, a vállalat által tartott Battery Day-en (szeptember 22-én) izgalmas újdonságok kerülnek majd napvilágra, amik a légi közlekedést is érinthetik. Musk korábban komoly kihívásnak nevezte az elektromos VTOL-járművek megépítését és elterjedését.