Az elmúlt pár évben már a harmadik verziót tette közzé Románia 2030-ig terjedő energiastratégiájáról az ország energiaügyi minisztériuma. Eszerint a román energiapolitika legfontosabb stratégiai céljai között olyan, még a rendszerváltás előtti időkben tervezett és építeni kezdett nagyprojektek folytatása és befejezése szerepel, mint a csernavodai atomerőmű vagy a tarnicai víztározó.
Kínaiak építhetik az új blokkokat
A jelenleg két 700 MW-os blokkal üzemelő csernavodai atomerőmű új 3. és 4. blokkját valószínűleg a kínai China General Nuclear Power Corporation (CGN) építi majd meg, ahogyan ezt a felek a 2015-ben aláírt szándéknyilatkozatban rögzítették. A döntés azonban egyelőre nem tűnik véglegesnek. Mindenesetre a csernavodai erőművet üzemeltető Nuclearelectrica állami atomenergia-termelő társaság 2018 végéig kívánja lezárni a kínai CGN-nel a két új blokk építéséről szóló tárgyalásokat.
A két, egyenként 720 MW teljesítményű reaktor építésének költségét az Ernst & Young még 2012-ben 6,45 milliárd euróra becsülte, a Nuclearelectrica idei felülvizsgált stratégiai dokumentuma viszont már csak 5 milliárdos költséggel számol. Az új dokumentum szerint a projekt megvalósítása nagyban függ egy nagy magánbefektető bevonásától, vagyis a kínai fél jelen állás szerint nem finanszírozná a projektet hitel formájában sem. Erre utal a szándéknyilatkozat is, amely az erőmű fejlesztésére, megépítésére, üzemeltetésére és leszerelésére vonatkozik.
Amennyiben minden tervezett fejlesztés megvalósul, úgy a román áramtermelő kapacitás több mint 3000 megawattal, vagyis közel 15 százalékkal bővülhet. A dokumentum szerint a román energiaszektor beruházási igénye körülbelül 15 milliárd euró a következő 15 évben, a régi-új projekteknek köszönhetően pedig az ország a régiós energiabiztonság egyik fő biztosítójává válna a terv szerint.
Míg a romániai háztartások villamosenergia-fogyasztása 2018 első hét hónapjában több mint 10 százalékkal mérséklődött, ugyanakkor a vállalatok fogyasztása közel 6 százalékkal bővült. Így az ország teljes áramfogyasztása összességében több mint 2 százalékkal 32,47 terawattórára nőtt, míg termelése csak 1,4 százalékkal emelkedett az időszak során.