Belgium „elemszigetet” akar építeni a szélenergia tárolására

Share Button

images (4)

Nagybánhegyes önkormányzatának napközis konyhája fontos szerepet tölt be a község életében.

A gyermekétkeztetés mellett a szociális- és lakossági célokat is kiszolgálja, valamint rendezvények lebonyolítását is vállalja. A konyhán naponta mintegy 160 adag ételt készítenek. A napközis konyha melegvíz-felhasználása jelent?s. Ennek költségvonzata az utóbbi id?kben jelent?sen megnövekedett, plusz terheket rótt a település költségvetésére. A község vezetése ezért alternatív energia felhasználása mellett döntött. 2011-ben pályázati forrásból mintegy 9 millió forint támogatást nyert az önkormányzat, amelyb?l napkollektorokat vásároltak, s azok segítségével állítják el? a használati melegvizet. Ezzel jelent?s költséget spórolnak meg. Ennek éves szint? megtakarítás-vonzata ebben az évben lesz els? alkalommal kimutatható.

Forrás:http://del-bekes.hu

Forrás:del-bekes.hu

Az Északi-tengeren létesítend? mesterséges sziget lényegében mint egy tengeri szivattyús-tározós er?m? m?ködne, és tárolná a széler?m?vek által termelt energiát.

strong-bob-reuters.nBelgium egy patkó alakú mesterséges szigetet építene az Északi-tengeren. A tervek szerint nem csak az ország szélfarmjai által termelt villamosenergiát tárolná, de jelent?s turista látványosság, és tengeri madarakat vonzó telephely is lenne.

A létesítmény része Belgium energiatervének, amely szerint az ország megújuló energiaforrásokkal váltaná ki a jelenlegi 50 %-os atomenergiát, 2025-ig.

A meglehet?sen ambiciózus tervet a belga Északi-tenger miniszter, Jonan Vande Lanotte mutatta be.

A szigetet 5 év alatt épíenék meg, 3-4 km-re a Wenduine falu partjaitól. Kb 3 km átmér?j? lenne, és területének nagy részét a víztározó foglalja majd el. Az energiát a tározóba bepumpált tengervíz fogja tárolni, amelyet – igény esetén – a „patkó nyílásánál” elhelyezett er?m?veken keresztül engednek vissza a tengerbe.

A magasságkülönbséget kihasználó szivattyús-tározós er?m?vek szárazföldön már a 19. század óta használják, de tengervizet Japánban (Okinawa), 1999-ben épetett er?m?ben használtak fel.

Belgiumnak 2011-ben 1078 MW telepített szélkapacitása volt, de 2020 kb 4000 MW lesz.

A lehetséges partnereket és üzemeltet?ket még keresik. Bár finanszírozási részletek még nem ismertek, Lanotte miniszter azt mondta, kb egy szélfarm árával megegyez? költségr?l van szó.

Forrás:mszit.hu

Vélemény, hozzászólás?