A szél, a nap (naphőenergia és fotovoltaikus napenergia), a geotermikus energia, vízenergia vagy épp a biomassza tekintetében, az ezekből a forrásokból történő villamosenergia-termelésből realizált piaci bevételekre plafont vezettek be – mondta Tóth Máté energiajogász azzal kapcsolatban, hogy az EU energiaügyekért felelős biztosa márciusra tűzte ki feladatként a villamosenergia-piac működési modelljének átalakítását, miközben már így is elég komoly gondot okoztak a villamos energia termelői között a legújabb EU-s szabályok. A Magyar Energetikai Társaság alelnöke az Origónak adott interjúban kifejtette, hogy a magyar energiajog érzékenységét mutatják azok az új szabályok, hogy miközben január 15-től meg kell erősíteniük a létesülő projekteknek a hálózatüzemeltető felé a csatlakozási szándékukat, hogy számolni lehessen velük, az 5MW alatt a megújuló termelőknek nem kell majd tárolókapacitásról gondoskodniuk, hogy ne nehezedjen a helyzetük. Ezekre az új szabályokra, illetve határidőkre érdemes figyelniük a szereplőknek.
Évek óta napirenden van a villamos energia működési modelljének átalakítása az Európai Unióban. Mi ezzel a brüsszeli vezetés célja?
Valóban nem új a bizottsági igény. Az okozza a fejtörést, hogy
A GÁZÁRAK EMELKEDÉSE AZ ÁRAMÁRAKAT IS EMELI. A FÖLDGÁZ ÁRA UGYANIS INDIREKT MÓDON ÖSSZE VAN KÖTVE AZ AKTUÁLIS ÁRRAL, ÉS A KERESLET KIEGYENLÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES LEGKÖLTSÉGESEBB TECHNOLÓGIA HATÁROZZA MEG A TŐZSDEI ÁRAKAT, AMI NYILVÁNVALÓ MÓDON A GYORS INDÍTÁSÚ GÁZTÜZELÉSŰ ERŐMŰ.
Nem véletlen: a hullámzóan termelő megújulókat ki kell egyenlíteni a rendszerben, márpedig minél több a megújuló energiaforrás, annál nagyobb ez a feladat. A kiegyenlítő energia költsége épp ezért a legmagasabb, az EU tehát maga emeli így az árakat, és maga köti ilyen módon össze az áramárakat a gázárakkal. A logika tehát, hogy az utolsó belépő kiegyenlítő kapacitás, vagyis lényegében a legdrágább technológia határozza meg a villamos energia árát a piacon. Ez akkor is így van, ha más technológiák esetében az előállítás költsége alacsonyabb ennél. Ennek az oka jogszabályi: az EU 2019/943-as rendelete a villamos energia belső piacáról úgy fogalmaz, hogy a szabványos kiegyenlítő szabályozási termékre és az egyedi kiegyenlítő szabályozási termékekre vonatkozó kiegyenlítő szabályozási energiát határáralapú (egységes áron elszámolt) árképzés szerint kell elszámolni.
2021-ben az egész EU-ban Magyarországon volt a legnagyobb a napelemes termelés részaránya, ráadásul jelenleg is több ezer megawattnyi új naperőművi kapacitás létesül, és a jogalkotó nem hagyja veszni az elmaradt projekteket sem egy decemberi új rendelettel. Ehhez képest az EU szabályozási környezete lényegesen zordabbra fordult.
Mit tesz az EU a megújulókkal? Mit jelent, hogy lényegében lefölözi őket?
A SZÉL, A NAP (NAPHŐENERGIA ÉS FOTOVOLTAIKUS NAPENERGIA), A GEOTERMIKUS ENERGIA, VÍZENERGIA VAGY ÉPP A BIOMASSZA TEKINTETÉBEN, AZ EZEKBŐL A FORRÁSOKBÓL TÖRTÉNŐ VILLAMOSENERGIA-TERMELÉSBŐL REALIZÁLT PIACI BEVÉTELEKRE PLAFONT VEZETTEK BE.
Ez a Tanács 2022/1854 sz. rendelete szerint az előállított villamos energia egy MWh-jára vetítve 180 euró. Ez azt jelenti, hogy a megújuló termelőket megfosztják a bevételeiktől, lefölözik azokat. Greta Thunberget gondolom addig befordítják a fal felé, bár tudom, már vele is rég másfajta politikai üzeneteket mondatnak el. A rendelet alapján viszont a piszkos munkát a nemzetállamoknak kell elvégezni: a tagállam jogának feladata ezt kikényszeríteni, nincs semmi automatizmus, hiába rendelet, és hiába a közvetlen hatály és alkalmazhatóság. Annyit ígér még a jogszabály (6. cikk (5) bek.), hogy a Bizottság a bevételi plafon végrehajtására vonatkozóan iránymutatást nyújt a tagállamok részére. Ilyet egyelőre a gyakorlatban nem látni.