A gyártókat tömörítő Magyar Hullámtermékgyártók Szövetsége (MAHUSZ) üdvözli, hogy kormányzat szeretne megfelelni az Európai Unió által előírt hulladékkezelési direktíváknak, de az iparági egyeztetés nélkül megszületett új terv a szervezet álláspontja szerint teljesen szembe megy a kormányzat körforgásos gazdaságra irányuló törekvéseivel, emellett erős inflációs hatást is gerjeszthet, miközben rontja az ország fenntarthatóság érdekében tett törekvéseit is – olvasható a MAHUSZ közleményében.
A Magyar Hullámtermékgyártók Szövetségének (MAHUSZ) álláspontja szerint súlyos következményekkel járna, ha a ma ismert formában lépne életbe július 1-jén a kiterjesztett gyártói felelősség (EPR) díjtételeit meghatározó rendelet. A papírcsomagolások esetében az eddigi környezetvédelmi termékdíjhoz képest 9,1-szer magasabb EPR-díj egy kiemelten környezetbarát csomagolóanyagot is drasztikusan sújtana: a hullámpapírt.
Ez a csomagolóanyag már ma is egyedülállóan magas, 90%-os újrafeldolgozási aránnyal és 89%-os átlagos újrafeldolgozott alapanyagtartalommal bír, melyet a hazai adatok is alátámasztanak. A rendelet előkészítését és bejelentését nem előzte meg érdemi iparági egyeztetés, ami segíthetett volna egy olyan szabályozás kidolgozásában, ami a jelenleginél jobban támogatja a hosszú távú fenntarthatósági terveket.
Forrás/bővebben: portfolio.hu