Szilágyi Balázs, a kínai akkumulátorgyár közügyekért felelős vezetője válaszolt kérdéseinkre az CATL energiaellátásával kapcsolatban.
Becslésünk szerint az első fázisban 80 megawatt lesz az átlagos villamosenergia-fogyasztás, a három fázis együttes csúcsfogyasztása 300 megawatt lesz – ennyi konkrétum szerepelt Szilágyi Balázsnak, a CATL akkumulátorgyár közügyekért felelős vezetőjének a gyáróriás energiaellátása felől érdeklődő kérdéssorunkra küldött válaszában.
Szilágyi Balázst a Debrecen egyik irodanegyedében székelő helyi CATL-központban kerestük meg azzal, hogy a Cívishír a tervezett akkumulátorgyár létesítésével, majd később a működésével kapcsolatban a leghitelesebb forrásból származó és a legpontosabb adatokat, információkat továbbíthassa olvasóihoz. Mindezzel elejét vehetjük a féligazságokon, téves következtetéseken alapuló közbeszédnek. Szándékunkkal Szilágyi Balázs egyetértett, ahhoz partneri segítséget ígért, és megállapodásunknak megfelelően a környezetvédelmi eljárás február 13-i lezárását követően az energiaellátás; a vízellátás, szennyvízelvezetés, hűtőtornyok; levegőminőség, zajszennyezés; talaj, termőföld; valamint munkaerő, azok elhelyezése (lakhatás), szállítás témakörökben keressük meg a CATL-t. A sorban a második a gyár energiaellátása lesz, az első cikket itt olvashatják:
Annál is inkább fontos az energiaellátás, mert Barcsa Lajos alpolgármester ugyancsak február 13-án tartott sajtótájékoztatóján egy megdöbbentően nagy összeget jelölt meg a Déli Ipari Park áramellátásának megvalósítására: ezen a téren egy több mint 100 milliárd forintos fejlesztésről döntött a kormány. Ennek tükrében közöljük a Cívishír kérdéseit és Szilágyi Balázs, a CATL közügyekért felelős vezetőjének válaszait az akkumulátorgyár energiaellátásáról.
Információink szerint az akkumulátorgyárnak hatalmas energiaigénye lesz. Pontosabban: egy paksi atomerőmű-blokknyi energia kell a zavartalan működéshez. Lehet-e már tudni, hogy – figyelembe véve a gyár három lépcsőben történő megépítését is – mennyi energia kell a zavartalan és biztonságos működéshez? Ez milyen mértékben növekszik az akkumulátorgyár fejlesztésével?
Becslésünk szerint az első fázisban 80 megawatt lesz az átlagos villamosenergia-fogyasztás, a három fázis együttes csúcsfogyasztása 300 megawatt lesz. A csúcsfogyasztás nyáron, a légkondicionálók használata esetén várható. Jelentősen optimalizáltuk energiafogyasztásunkat a korábbi tervekhez képest.
A CATL és a magyar állam a debreceni gyár létesítésére kötött megállapodása idején még nem volt szó energiaválságról, az energia árának drasztikus növekedéséről. Akkor milyen forrásból származó, milyen szerkezetű és mekkora költségű energiaellátást terveztek a gyárnak?
A befektetésről szóló döntés szeptemberben (2022-ben – a szerk.) született meg. Az energiapiaci helyzet hasonló volt a jelenlegihez. Tárgyalásokat folytatunk energiavásárlási megállapodásokról, illetve a gyárterülettől távolabb eső naperőmű-beruházásról.
A háború kitörése a szomszédban sok mindent átírt, így feltételezem, az energiaárak emelkedése miatt a gyár energiaellátását is. A háború közelsége és az energiaár jelentős emelkedése drágította-e, ha igen, milyen mértékben, összegben az akkumulátorgyár energiaellátását? Az eredetihez képest változott-e a gyár energiaellátásának terve, módja? Amennyiben igen: miben, milyen mértékben?
A terveket a jelenlegi helyzetnek megfelelően készítettük el.
Forrás: haon.hu