Csernobil után 25 évvel mintha egy újabb monumentális kísérlet zajlana a szemünk el?tt, az ember által létrehozott legnagyobb pusztító potenciálú technológia kellemetlen mellékhatásainak elfogadtatására. A kísérlet nemcsak az atomer?m?vek elterjedtsége, és a többek között a feltörekv? országokban mutatkozó érdekl?dés és reaktorépítési tervek, valamint az atomkockázat fékentarthatatlansága miatt érint mindannyiunkat. Az Unió tavaly decemberben elfogadott direktívája a Fukusimában bevezetett értékekig emeli a finoman „létez? kitettségnek” nevezett, azaz egy baleset esetén, a sürg?sségi fázis után engedélyezhet? sugárzási norma fels? határát.
Fukusima tragédiája nemcsak nukleáris, hanem olyan mélység? és kiterjedés?, hogy a japán intézményi rendszer egészét átjárja. Egy ilyen intézményes katasztrófa nemcsak Japánt, hanem az összes, modern országot érinti, s?t, megkérd?jelezi az alapját annak, amit közönségesen „modernitásnak” szoktunk nevezni – állítja egy áprilisi francia-japán konferencia bevezet?je. A konferencia egyik központi témája a „civil társadalom” fogalma, amely egy elárult nép tapasztalatait, kezdeményezéseit, elvárásait jelölné. Egy él? és aktív, elfelejtett vagy elnyomott társadalom létezésére utalna, amely megnyitja az intézményes megújulás lehet?ségét. E kérdések miatt is, a konferencia szervez?i szerint a japán tragédia minden olyan országot érint, ahol a rendszerszer? válság helyzete fennáll.
2010 végén, néhány hónappal a tragikus március el?tt, a nippon könyv-bestsellerlisták élén egy olyan regény állt, melyben a nukleáris energia legy?zhetetlen voltát a világot megment?, japán technológia bizonyítja. Két évvel kés?bb a közvéleménykutatók szerint jó 70 %-ban atomellenes lakosság, rekordalacsony részvétellel visszahozta a hatalomba azt a konzervatív, jobboldali Liberális-Demokrata Pártot (LDP), amely a leállított er?m?park újraindítását tervezi. Majd tavaly decemberben a jobboldali többség elfogadott egy, az államtitok szféráját jelent?sen kiterjeszt? törvényt, amely a helyi értelmiség egyes képvisel?i szerint a fasizmus szellemének és gyakorlatának visszatérését idézi. A rendszerszer? válság e tünetei, a képviseleti demokrácia nyilvánvaló hiányosságai és kudarcai persze kontinensünk?l is ismer?sek lehetnek.
Philippe Pelletier francia geográfus és politológus szerint a japánok alacsony választási hajlandósága, melynek els? jelei már a 2000-es években megmutatkoztak, vagy a politikai-gazdasági- és médiaelit megcsappant legitimációja az Európában is tapasztalható okokkal magyarázható. A közérdeket felülíró lobbik ereje a politikai és vállalati szféra forgóajtóiban egymást váltó vezet?k révén, a többek között Olaszországban rendszeralkotó er?ként m?köd? maffia, vagy a politikai kampányok folyamatos drágulásával is összefügg? korrupció… a japán valóság bizonyos elemei biztosan ismer?sek. A 2011-es katasztrófa ma is tartó traumájának legf?bb magyarázata azonban Pelletier szerint az, hogy alapvet?en megkérd?jelezi a társadalmi-gazdasági-politikai modellt.
Így van ez az atommal kapcsolatos, több évtizedes múlttal bíró politikai konszenzussal is: a japán parlament az ötvenes években, az USA befolyására és támogatásával fogadta el Eisenhower 1953-as beszédének üzenete, az „Atom a békéért” jegyében saját civil atomprogramját. Hirosima után néhány évvel ez a sajátos kompromisszum egyesítette a szinte teljes jobb és a baloldalt: az alkotmányban rögzített semlegességért „cserébe” a szocialista párt belement a civil atom fejlesztésébe. Akkortájt csak a Szovjetunió mellett elkötelezett kommunisták ellenezték a projektet, és Pelletier szavaival a nemzeti identitás pillérei közt a „biztonságos atom” valamiképp behelyetesítette a világháborúig dívó „legy?zhetetlen Japán” mítoszát. A háború elvesztésének egyik f? okaként a technológiai hátrányt könyvelték el, épp ezért a modern technikába való befektetés az ország felemelkedésének zálogává lépett el?.
A baleset el?tt ugyan csak az elektromos áram harmada származott az összesen 54 reaktorból a Magyarországnál mintegy négyszer nagyobb terület?, és szeizmikus zónában fekv?, plusz megújuló energiaforrásokban b?velked? országban, amely fél évszázaddal Hirosima és Nagaszaki után, egy újabb kataklizma ellenére sem szánta rá magát, hogy lemondjon az atomról. A nukleáris stratégia a politikai elit zöme számára ma sem kérd?jelez?dött meg, és ugyan egyre több a disszidens képvisel? és a paradigmaváltozásban gondolkodó, vagy csak kételked?, esetleg opportunizmusból atomellenes hang, a második világháború óta lényegében (alig 4 évet leszámítva) folyamatosan kormányzó jobboldal elszántan atompárti.
Pelletier szerint a közelmúltig az USA, közelebbr?l pedig a CIA támogatását is élvez? konzervatív LPD, egy demokratikus országban némileg meglep?, jó hatvan éve tartó nemzeti hegemóniáját a baloldal csak helyi szinten tudta ellensúlyozni; a másfél millió lakosú, egykori császári f?várost, Kiotót pl. sokáig a kommunisták vezették. És a szocialista párt jobbra tolódása, harmadik utas fordulata, majd a 2009-es választási gy?zelme után okozott csalódás nyomán ma még inkább úgy t?nik, nincs politikai alternatíva. A balközép ellenzék 2012-ben negyedelte mandátumait, és tartós összeomlását a tavalyiszenátusi választások is bizonyították, melynek során a jelöltek óvakodtak Fukusima környékére menni, és a vidék a jellemz?en csak jobbra voksolhatott. A negatív részvételi rekordokat állító választási randevúk (2012-ben 59%, 2013-ban 53%) ekképp egy effektíve egyre kevésbé támogatott formáció legitimitásátát er?sítik.
Az evakuált területek újranépesítése
A hatalomba tehát e kurta, hároméves szünet után, 2012-ben visszatér? LPD és harcosan nacionalista miniszterelnöke, Abe Shinzo annál bátrabban foghat tervei megvalósításához. Az atomer?m?vek beüzemelése és az evakuált területek újranépesítése mellett, újratárgyalná például az 1946-ban, még amerikai megszállás alatt elfogadott alkotmány híres 9. pontját, amely lemond az állam hadviselési jogáról, és a fenyegetés vagy er?szak eszközér?l a nemzetközi konfliktusok megoldása során. Bár az ország rendelkezik a világ hetedik legmagasabb katonai büdzséjével, az önvédelmi feledatokra szánt hadsereg eddig csupán békefenntartói szerepben került külföldi bevetésre, méghozzá a 90-es évek óta, és csak Irakban volt el?ször háborús zónában.
A nukleáris technológia és hadianyag növekv? exportját szorgalmazó Abe a „béke alkotmányának” is nevezett szöveg preambulumába ilyesféle mondatokat illesztene: „Az Állam a hazán és a családon, a harmónia tiszteletén alapul.” Nyilván megítélés kérdése, mit tekintünk harmóniának; az LPD egyre agresszívabb retorikával tüzeli néhány vitatott státuszú sziget miatt a szomszédos Kínát és Koreát,tagjai alkalmasint háborús b?nösök sírjánál tisztelegnek, és az amerikai kapcsolatokat nemcsak a katonai együttm?ködés, hanem a liberalizációt ígér? Csendes-óceáni Partnerség (Trans-Pacific Partnership, TPP) egyezménye által is meger?sítenék.
E törekvések és a harcias retorika fényében is aggasztó a bevezet?ben említett, tavaly decemberi törvény, ami ugyan szinte visszhang nélkül maradt a nyugati sajtóban, de kritikusai szerint óriási jelent?ség? lehet. A véleménynyilvánítás szabadságát, az információhoz való hozzáférést, a döntési folyamatokban való részvételt biztosító jogokat is korlátozó normaszöveg, a katonai, védelmi, hírszerzési kérdéseken túl feltehet?en az atomenergia területét is érinti. Az egyel?re bizonytalan következményekkel járó szabályozás hatékony eszköznek t?nik egy masszívan atomellenes, de egy hosszabb intenzív aktivizmust hozó id?szak után újra a passzivitás, illetve az alternatív megoldások felé forduló lakosság érzékenységének további tompítására.
A helyzet eddig sem volt ideális; pl. a februári tokiói kormányzó választás egyik tétje ugyan az atomenergia kérdése volt, de a sajtó egy része, az állami adókkal az élen cenzúrázta a témát. Általában véve a mainstream média óvakodik felvetni az er?m?t kezel? TEPCO vállalat felel?sségét vagy az atomipari kockázatokat; csak olyan célzásokkal utal rá, mint az „energiaellátás problémája”. Pelletier szerint azonban már ez is pozitív el?relépés, ugyanis 2011 el?tt, a császárság vagy a japán társadalom páriái, a burakuminok tabujához hasonlóan, az atom sem kerülhetett adásba. A tragédia ezen a terepen pozitív változásokat hozott az alternatív médiában, a blogoszféra révén a tudatos és tudnivágyó polgár sokkal jobban értesült lehet.
De nem mindenki kíváncsi a tényekre: mivel a baleset óriási csapást mért az ország önképére is, érthet?, hogy a tragikus valóság szisztematikus tagadása, a legzavaróbb jelenségek sz?nyeg alá seprése nemcsak az intézményekre, hanem a magánszférára is jellemz?. Az ország földrajzi adottságai, a relatíve nagy távolságok és Fukusima prefektúra történelmi gyöker? szegregációja sem segítették a szolidaritás országos lendületének fenntartását. A hamarosan beállt közönnyel és tagadással-felejtéssel szemben leginkább egyes régiókban, f?képp a radioktív szennyezésnek kitett területeken nem lankadt az önszervez? energia, vagy a segít? szándék – pl. az északi szomszéd, Hokkaido szigetén, ahol a menekültek befogadása után ma is „nyaraltatnak” a fert?zött területeken él? gyerekeket, családokat.
B?vebben: http://atlatszo.hu/
Forrás: http://atlatszo.hu/
