A gázszolgáltató-váltáshoz szükséges mér?óra-leolvasás valószín?leg becsléssel történik majd, de a jogszabály alapján fogyasztói bediktálásra is lehet?ség van – mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közm?-szabályozási Hivatal (MEKH) szóviv?je az M1 aktuális csatornán szerdán.
Hozzátette: a gázóra záró állása alapján az átadó szolgáltató kiállítja a végszámlát, amivel átkerül a F?gáz Zrt.-hez a fogyasztó.
Emlékeztetett, hogy a jogszabály értelmében az ügyfelek tartozását – közös megállapodás alapján – a régi szolgáltató engedményezheti az átvev? szolgáltató felé, azonban a F?gáz nem kíván élni a lehet?séggel, így a régi szolgáltató felé kell rendezni a tartozást.
Kiemelte: a felhalmozott összeg kifizetéséig nem indítható újra a szolgáltatás a kikapcsolt fogyasztóknál, 6 hónapon túli kikapcsolás esetén pedig még m?szaki ellen?rzést, nyomáspróbát is végre kell hajtani.
A hivatal felmérése szerint elmúlt években lassú javulás mutatható ki valamennyi ügyfélszolgálatnál, az új szolgáltató pedig azt ígéri, hogy az ügyfélszolgáltatás rendszere fejl?dik majd. Ezt biztosítja például, hogy a MEKH mindhárom – Tigáz, E.ON, GDF Suez – szolgáltatóváltás esetében olyan tervet kér a F?gáztól, amely bemutatja, hogyan tájékoztatja a fogyasztóit – mondta a szóviv?. Hangsúlyozta profi ügyfélszolgálat kell, pontos tájékoztató a mér?óra leolvasásáról, a panaszkezelés módjáról és az elérhet?ségr?l.
bbri gte
Forrás: MTI 2015. augusztus 5., szerda 7:39