A rezsicsökkentés kiteljesítését, az azzal kapcsolatos tájékoztatás kib?vítését, valamint a fogyasztóvédelmi rendszer további er?sítését nevezte meg célként a rezsicsökkentés végrehajtásával összefügg? javaslat általános vitájának kezdetén az indítványt benyújtóként ismertet? Németh Szilárd (Fidesz) kedden a parlamentben.
Elmondta: a villamosenergia-fogyasztó definícióját kiterjesztik a közös használatú helyiségekre is.
A lakószövetkezeti elnököknek és a társasházkezel?knek kötelez? lesz tájékoztatást adni arról, hogy a lakók a rezsicsökkentéssel mennyit spóroltak azokban a helyiségekben, amelyek fogyasztását, illetve közös költségeit együtt fizetik.
Az önkormányzati bérlakások esetében a jöv? évt?l kötelez? lesz továbbszámlázni a rezsicsökkentést a bérl?knek – folytatta Németh Szilárd. Hozzátette: a rezsicsökkentés alapjának a lakossági végszámlát kell tekinteni, és abból kell a szabályok által meghatározott százalékot levonni.
A jöv?ben azoknak a szolgáltatóknak, amelyek több megyét lefednek, megyénként kell alkalmazniuk fogyasztóvédelmi referenseket, akiknek a képzésér?l is gondoskodniuk kell.
bnd bhi
Forrás: MTI 2013. november 26., kedd 12:10