Fókuszban a napenergia

Share Button

Termálvíz kút,
illetve biomassza-kazán 
biztosítja mostantól a Magyar Tudományos Akadémia vácrátóti botanikus kertjének, valamint Vácrátót több közintézményének a f?tését.

Az innovatív geotermikus és biomassza bázisú f?t?m? létesítésének mintegy egymilliárdos költségének 85 százalékát a Norvég Finanszírozási Mechanizmusok alapjából nyert összeg biztosította, a fennmaradó 15 százalékot az MTA fedezte.
Báldi András elmondta, hogy a csaknem három évig tartó munkálatoknak köszönhet?en mostantóltermálvízzel f?tik a botanikus kertben több ezer négyzetméteren elhelyezked? üvegházakat, de a vácrátóti óvoda, iskola, sportcsarnok és polgármesteri hivatal is erre a biztonságos, környezetkímél? és hosszú távon is olcsó f?tési technológiára tért át.

Optimista becslések szerint a geotermikus energia alkalmazásával akár felére csökkenthet?k a korábbi f?tési költségek – magyarázta Báldi András, aki kitért arra is, hogy a projekt részeként üzembe helyeztek egy faaprítékkal üzemel? biomassza kazánt is. A kés?bb tovább fejleszthet? kazán szükség esetén “rásegít” az üvegházak h?ellátására. Mivel a vácrátóti létesítmény területén korábban a h?t szolgáltató gázkazán is megmaradt, a három f?tési rendszert összehangolták – tette hozzá a f?igazgató.

Közlése szerint a fejlesztés kapcsán elkészült egy új – kiállítást, illetve látogatótermet magába foglaló –passzív ház- jelleg? látogatóközpont is. A tet?re szerelt napelemeknek köszönhet?en a központ télen “önf?t?” – emelte ki Báldi András.
A csaknem 200 éves, m?emléki és természeti védelem alatt álló vácrátóti botanikus kert Magyarország leggazdagabb él?növény – gy?jteménye; 23 hektáron több mint 12 ezer faj és fajta található meg itt. Az üvegházi kollekcióban körülbelül 3000 féle növény kapott helyet, emellett számos puhatest?, rovar, hal és madár is él az évi 50-70 ezer látogatót fogadó népszer? létesítménybe.

Forrás: mti

Az Ökológiai Intézet Alapítvány idén második alkalommal csatlakozott a Napos Napok elnevezés? nemzetközi rendezvénysorozathoz, melynek miskolci kampánynyitóját május 5-én, délután tartották az ITC székház el?tt.

napos-napok-120505ml_2.jpg
Az alapítvány idén a napenergia hasznosítására hívja fel a figyelmet május 5–12 között. A programok helyszínére látogató érdekl?d?k szombaton megismerkedhettek a napenergia használatának módjaival, el?nyeivel. Megnézhettek m?ködés közben egy bemutató napkollektort, napelemes eszközöket, játékokat. A gyerekek óriás utcai társasjátékkal játszva tanulhattak a Napról, majd tudásukat az „Energomata” és totó segítségével mérhették fel.

napos-napok-120505ml_6.jpg

Ez egyben az utolsó lehet?ség volt a Tükörben a világ kiállítás megtekintésére is, hiszen a kiállítás újabb városba költözik.
A május 5. és 12. között megrendezend?, napenergia hasznosítását népszer?sít? programsorozathoz idén mások mellett a Kaffka Margit Általános Iskola, valamint a Könyves Kálmán Általános Iskola és Alapfokú M?vészoktatási Intézmény is csatlakozott, több intézményben rendeznek tanórai és napközis programokat.

minap.hu

Vélemény, hozzászólás?