Március elején az Európai Bizottság nagy nehezen rábólintott a minden idők legnagyobb összegű magyarországi beruházásának ígérkező paksi atomerőmű-bővítésre, ami sok minden más mellett azt is jelenti, hogy Magyarország most már nyugodtan elkölthet alsó hangon 3000-3600 milliárd forintot két új atomreaktorra.
Ennél jóval kisebb publicitást kapott itthon az a nem sokkal későbbi hír, hogy csődvédelmet kért az amerikai Westinghouse atomenergetikai cég, amely egyébként az atomiparban szintén nyakig benne lévő japán Toshiba tulajdona. És hát első látásra tényleg nem sok köze van ennek Pakshoz, hiszen azt eleve az oroszok építik, meg amúgy is kit érdekelnek ezek a távoli országokban zajló céges majrék.
Valójában azonban a Westinghouse csődvédelme és a Toshiba kálváriája nagyon sokat elmond az atomenergia-ipar helyzetéről, és Paks jövőjét illetően is tanulságos.
Ezt pedig messze nem csak a Westinghouse példája jelzi, manapság Finnországtól kezdve Nagy-Britannián át Kínáig elég nehéz olyan atomerőmű-beruházást találni, amely ne ment volna csúnyán félre a költségek és a határidők terén. Az ok pedig elég prózai: minél biztonságosabb egy reaktor, annál drágább. Manapság pedig mindenki minél biztonságosabbat akar, legalábbis a világ nyugati felén; így azonban a végén sem a beruházóknak, se a megrendelőknek nem éri meg az egész hajcihő.
Mindez pedig jelzés Paksra nézve is: ha a világ legnagyobb és legfejlettebb technológiájú atomcégei a csőd ellen küzdenek, akkor vajon mi lesz hosszabb távon a technológiailag és minden egyéb tekintetben szinte teljesen a külvilágra (azon belül is az oroszokra) utalt magyarországi atomiparral?
Titánok bukása
A Westinghouse bukása nagy és jelképes pofon az egész szektornak, hiszen a cég mindig is az atomreaktor-építés éllovasai és piacvezetői közé tartozott. A Westinghouse gyártotta le 60 éve a világ első nyomottvizes atomreaktorát, de ennél is beszédesebb adat, hogy a világ jelenleg működő 450 blokkjának felében jelen van a Westinghouse technológiája.
Néhány évvel ezelőttig a cég jövője még fényesnek tűnt, legalábbis ha megfelelő távolságból nézte az ember. A legújabb fejlesztésük, az AP1000-es reaktor ugyanis állításuk szerint ezer százalékos passzív biztonságot nyújt (tehát a kialakításából fakadóan nem történhet benne vagy általa atomkatasztrófa), emellett pedig olcsóbb és gyorsabban felépíthető, mint az eddig piacon lévő modellek. Nemrég még arról szólt a fáma, hogy az AP1000 és a Westinghouse “nukleáris reneszánszt fog elindítani”, és pont ezért is vette meg a Toshiba az amerikaiak atomüzletágát 2006-ban, amikor valóban egyre több megrendelés kezdett bejönni az új reaktorokra. (A Westinghouse egyébként a paksi bővítésért is erősen lobbizott, ahogy tette azt nagyjából mindenki, aki csak fél lábbal benne van az atombizniszben.)
Végül persze a reneszánsz elmaradt, és ennek csak az egyik oka, hogy Fukusima óta mindenki rettenetesen berezelt az atomenergiától. A problémák ugyanis jóval korábban kezdődtek. Bár az AP1000-es terveit 2005-ben hagyták jóvá az amerikai hatóságok, a mai napig egy sem készült el az állítólag könnyen összerakható reaktortípusból, miután mindenhol felmerült valami előre nem látott tervezési probléma. Ami miatt a költségek is jelentősen megugrottak, az egyesült államokbeli Vogtle Erőműben például 1,8 milliárd dollárral, az eredetileg tervezett büdzsé 29 százalékával szaladtak meg. Az első AP1000-es várhatóan négyéves késéssel, az idei év vége felé indulhat majd el Kínában, és állítólag ezt a cég csődvédelme sem érinti majd.
Máshol sem jobb
Amíg a problémás új reaktorral szívott, a cég 6 milliárd dolláros mínuszt hozott össze – annyit, hogy majdnem bedöntötte anyacégét, a Toshibát is. Amely egyébként az utóbbi évtizedben a Westinghouse elhibázott megvétele mellett saját atombizniszét is eléggé gajra vágta. Most pedig már nagyjából ott tart a japán vállalat, hogy kénytelen lesz egy csomó, amúgy jól működő iparágát kiárusítani azért, hogy az atombizniszt ért veszteségek után kicsit gatyába rázza magát. Miközben az atomipari jelenlétét kénytelen lesz erősen átstrukturálni.
De nem csak a Toshibát húzza az ág, Franciaországban az Areva atomipari cég szintén elég rossz passzban van, olyannyira, hogy becslések szerint hamarosan
És ahogy egy rendes dirigista gazdaságban annak lennie kell, ezt a várakozások szerint szépen ki is fogja pengetni a francia állam, függetlenül attól, hogy ki nyeri a közelgő elnökválasztást. Az állami atommentés egyébként már csak azért is elkerülhetetlen, mert a franciák áramigényének 80 százalékát a nukleáris energia szolgáltatja, döntően hazai gyártású reaktorokban. Így nyilván nem lenne reális bedőlni hagyni a reaktorok gyártóját és karbantartóját.
Az Areva elsősorban elbaltázott projektjei kapcsán szokott bekerülni a hírekbe:
- Finnországban 10 éves késésben vannak a saját harmadik (illetve hát hivatalosan III+) generációs reaktorukkal, ami nagyjából az AP1000 francia megfelelője, mind technológiai színvonalát, mind a költségek és határidők elszaladását tekintve.
- Nagy-Britanniában irtó drágán építhetnek meg egy erőművet, amibe már a kínaiaknak kellett beszállniuk finanszírozóként, olyannyira nem megy a projekt.
- De ezek mellett hazai pályán, Flamanville-ben is sikerült összehozniuk egy hatéves késést és 7,2 milliárd eurós költségkeret-túllépést.
Túl biztonságos, túl kevés
Az elsősorban a nyugati cégeket érintő atomipari összeomlás mögött általában két fő okot szoktak emlegetni. Az egyik, hogy manapság az erőműveknek egyszerűen túl biztonságosaknak kell lenniük ahhoz, hogy rentábilis költségekkel ki lehessen hozni őket.
E tekintetben pedig kicsit 22-es csapdájában van az atomipar:
- a biztonsági elvárások miatt mindent sokszorosan túl kell biztosítani,
- ami nagyon megnöveli a beruházási és üzemeltetési költségeket.
- Emiatt viszont az erőművek nehezen tudják kitermelni a tulajdonos anyagi befektetését,
- ami gyakran ahhoz vezet, hogy a tulajdonos költségcsökkentésbe kezd,
- ennek pedig gyakran a karbantartás, és emiatt a biztonság látja kárát.
Nagyjából ez az ördögi kör vezetett a fukusimai tragédiához is, már persze a földrengés és a cunami mellett. Az eddigi jelentések szerint ugyanis ha minden vonatkozó biztonsági és karbantartási szabályt száz százalékig betartottak volna, akkor vélhetően a brutális természeti katasztrófának is ellenállt volna az erőmű. Az anyagi gondokkal küzdő üzemeltető, a tokiói áramszolgáltató viszont igyekezett Fukusimában és más létesítményeiben is spórolni, aminek az lett a vége, hogy amikor tényleg szükség lett volna a százszoros túlbiztosításra, ez már rég nem volt meg.
Fukusima után mindenesetre hirtelen újra mindenki ráállt a biztonságra, ami aztán kis híján csődbe vitte a fukusimai erőmű üzemeltetőjét. Hosszabb távon pedig a katasztrófa miatt kialakult energiapiaci átrendeződés több nagy atomipari vállalatot is két vállra fektetett, és így körbe is értünk.
Forrás/bővebben: index.hu
