Csúcsra jár a háztartási méretű kisebb napelemes rendszerek telepítése Magyarországon. A kivitelező cégeket az utóbbi időben elözönlötték a megrendelések, sosem látott bonanza van a piacon, a cégeknek tulajdonképpen az okozza a legfőbb gondot, hogy a halomra beérkező megrendeléseket hogyan teljesítsék.
A nagyobb vállalkozók megpróbálják alvállalkozóknak átadni a beeső munkák egy részét, az állásportálok pedig tele vannak olyan hirdetésekkel, ahol a tetőkön való munkákhoz keresnek embereket. Ahogy korábban is írtunk róla, a rohamnak, vagyis a kereslet megugrásának két fő oka van:
- A lakásfelújításhoz kapható, legfeljebb 3 millió forintos, de a felújításnak legfeljebb felét fedező állami támogatást a napelemekre is igénybe lehet venni, és sokan ezzel a konstrukcióval szeretnék megvalósítani a beruházásukat.
- Ha azonban valaki állami támogatással telepít napelemet, akkor csak 2021. június 30-ig tud az áramszolgáltatóval úgynevezett szaldóelszámolással szerződni.
A piaci helyzet és az államtól lehívható támogatási összeg megértéséhez fontos tisztában lenni a szaldó fogalmával és a hozzá kapcsolt határidőkkel.
A szaldó lényege röviden az, hogy a háztartás egy oda-vissza mérő villanyórát kap, amely az egyik irányba forog, amikor az elektromos hálózatba áramot táplál be a lakás, és a másik irányba, ha onnan éppen áramot kap.
Az órát évente egyszer leolvassák, és ha a háztartás többet használt fel, mint amennyit termelt, akkor a különbözetet kifizeti, vagyis ez lesz az éves villanyszámlája. Ám ha a napelemrendszert úgy tervezik meg, hogy egy év alatt éppen annyit termel, amennyit a háztartás elfogyaszt, akkor a leolvasáskor (ideális esetben) nullát mutat az óra, azaz a háztartásnak nincs villanyszámlája. Erre törekszik a felhasználók döntőt többsége.
A szaldót azonban az úgynevezett bruttó elszámolás fogja felváltani. Ennek konkrét részletei még nem ismertek, de a lényege az lesz, hogy a többletfelhasználást és a többlettermelést külön tarifával számolják ki, és a kettő különbsége adja majd az éves villanyszámla díját. (Az egyértelműség kedvéért: aki szaldós szerződést kötött az áramszolgáltatóval, az abban a rendszerben is marad.)
Könnyen belátható, hogy ha a bruttó rendszerben a háztartás drágábban veszi az áramot, mint amennyiért „eladja” – mert a két tarifa nem egyenlő -, akkor hiába termeli meg a teljes éves igényét, a villanyszámlája nem lehet nulla. (Ennek a mondatnak a végén lévő csillagra kattintva egy konkrét számoláson is bemutatjuk ugyanezt*.)
Így érthető meg, hogy miért sietnek most sokan a szaldó lejáró határideje előtt telepíteni egy napelemes rendszert. Fontos körülmény azonban, hogy a szaldóba való bekerülésnek két határideje van:
- Aki állami támogatást is igénybe vesz a finanszírozáshoz, annak már idén június végéig be kell fejeznie a telepítést,
- aki viszont nem vesz igénybe állami támogatást, az 2023 végéig köthet szaldós elszámolást.
A kivitelező cégek egy része a nagyon sok munka miatt már hetek óta nem tudja garantálni a megrendelőknek, hogy a napelemes rendszert még június vége előtt telepíteni tudja, vagyis valószínű, hogy
aki most kap észbe, az már lekésett az állami támogatás+szaldó együttes lehetőségéről.
Aki tehát most tervez, annak két választási lehetősége maradt 2023 végéig:
- vagy állami támogatás nélkül (akár piaci alapú hitelből) építteti ki a rendszert, és a szaldóelszámolást választja,
- vagy igénybe veszi a most nagyon népszerű állami támogatást, ám ekkor kénytelen a bruttó elszámolással szerződni a napelemes rendszerre.
Nézzük meg, hogy melyik milyen lehetőségeket tartogat.
Kiindulópont, hogy a választás (támogatás vagy a szaldóelszámolás) alapvetően két dologtól függ majd: az átvételi ártól, amit a napelem-tulajdonosok kapnak a hálózatra termelt villamosenergiáért, és a támogatás mértékétől (illetve annak is fontos a szerepe, hogy mennyi ideig üzemel a napelemes erőmű).
Kezdjük az előbbivel. Bár a szabályozás továbbra sem tiszta, így nem lehet biztosan tudni, milyen áron számol majd el egymással a szolgáltató és a napelem-tulajdonos, azért van néhány reálisnak látszó forgatókönyv. Az egyik leginkább optimistának az a verzió tűnik, amikor a napelemes felhasználó – ahogy minden más fogyasztó – kifizeti a normál rezsicsökkentett áron a teljes mennyiséget, amit a hálózatból vesz, viszont az általa termelt villamosenergiáért csak az energiadíjat kapja meg, a rendszerhasználatit nem.
Persze ez utóbbi két díjtétel valószínűleg csak azoknak mond bármit, akiknek a villanyszámla-olvasgatás a hobbija. A többieknek: a lényeg nagyjából annyi, hogy nemcsak magáért az áramért mint termékért fizetünk, hanem azért is, hogy valaki eljuttatja azt az otthonunkba. A villanyszámlánknak ez a része a rendszerhasználati díj (azért fizetünk, mert használjuk a villamosenergia-hálózatot).
Ráadásul nem is kis rész ez a tétel, konkrétan nagyobb, mint maga az energiadíj – tehát amennyibe maga az áram kerül. Előbbiért kilowattóránként nagyjából nettó 14 forintot fizetünk, a rendszer használatáért viszont körülbelül 16-ot*.
Azaz az optimista verzió is nagyjából az, hogy a napelemesek az általuk termelt áramért csak feleannyit kapnak majd, mint amennyit nekik kell kifizetniük*. Persze ez a termelésnek arra a részére, amit helyben elfogyasztanak, nem vonatkozik, azzal nincs ilyen probléma: ebben a tekintetben továbbra is a teljes áramköltséget megspórolják, hiszen nem pörög a villanyóra sem erre, sem arra.
A bruttó elszámolás tehát csak azt a részt fogja érinteni, amikor a napelem által megtermelt áramot nem a mosógép vagy a tévé működtetésére használja fel a tulajdonos, hanem a hálózatba táplálja be, mivel neki éppen akkor nincs rá szüksége.
Tapasztalatok szerint egy napelemes háztartási kiserőmű áramtermelésének nagyjából a 30-40 százalékát fogyasztják el helyben a tulajdonosok, a maradék 60-70 százalék az, amit visszatáplálnak a hálózatba, majd későbbi időpontban „lefogyasztják” a hálózatról.
Ez azt jelenti, hogy míg a szaldóelszámolásban az otthon termelt áram után semmit nem kellett fizetni, a jövőben ez már csak a megtermelt mennyiség nagyjából egyharmadára lesz igaz, a fogyasztás kétharmadánál pedig a számla felét spórolja meg a fogyasztó. Így ennél a verziónál a bruttó elszámolás a szaldóhoz képest körülbelül 30-35 százalékkal kisebb megtakarítást eredményez a háztartás áramköltségében.
Vegyünk egy ennél kissé kedvezőtlenebb verziót: amikor a napelem tulajdonosa az energiadíjat sem kapja meg teljes egészében, csak annak a nettó, tehát áfával csökkentett részét. Ez esetben a rendszerhasználati díj mellett az áramdíj áfáját is bukja, így a megtakarítás-csökkenés már nem 30-35, hanem 40 százalék fölött lesz.
Valószínű tehát, hogy ezt a 30-40 százalékot bukta el az, aki kicsúszott a törvényi határidőből, és már nem veheti igénybe együtt a támogatást és a szaldóelszámolást.
Ezután érdemes áttérni a másik fontos tényezőre, a támogatás mértékére, vagyis arra, hogy ezt az elbukott 30-40 százalékot hogyan lehet kompenzálni a támogatással.
Ha egy kétmillió forintos napelemrendszerrel számolunk (ez a legtöbb háztartásnál általában elég a fogyasztás fedezésére), akkor a szaldónál 8 százalék körüli diszkontrátával – vagy ilyen hitelkamattal – számolva körülbelül 20 évre jön ki a megtérülés, nagyjából ennyi idő alatt lehet a szaldóval „megkeresni” a kétmillió forint beruházást, utána pedig már minden megtermelt kilowatt csak hoz a konyhára. A bruttóval viszont ugyanilyen feltételezett piaci körülmények között 20 év alatt a szaldóhoz képest éppen 30-40 százalékkal kisebb megtérülést lehet csak elérni.
A jelenlegi információk alapján tehát akkor érheti meg inkább a bruttó elszámolást választani, ha a beruházásnak 30-40 százaléknál nagyobb részét lehet támogatásból finanszírozni, hiszen várhatóan csak ekkora állami pénzzel lehet ellensúlyozni a szaldóhoz képest keletkező hátrányt. Ez a lakásfelújítási támogatással elvileg el is képzelhető, hiszen ott az a szabály, hogy a költségeknek akár az 50 százalékát is meg lehet kapni támogatásként.
De nem véletlenül fogalmaztunk úgy, hogy „elvileg”.
A támogatás egyik feltétele ugyanis az, hogy annak összegében csak fele-fele arányban szerepelhet az anyagköltség és a munkadíj. Tehát maradva a példánknál, ha valaki kétmillió forintért épít napelemes rendszert a házára, akkor csak úgy kaphatja meg az egymillió forintot támogatásként, ha anyagra és beszerelésre egyaránt legalább félmillió forintot költ.
Csakhogy a napelemes beruházásoknál a kiadások általában nagyon nem így oszlanak meg. Az anyagköltség a teljes költségnek általában 80-85 százaléka szokott lenni. Márpedig ha ez így van, akkor esetünkben csak a munkadíj duplája járhat támogatásként (hiszen csak így jön ki az említett fele-fele arány). A fenti példánál maradva, ha a kétmillió forintból 1,6 millió az anyagköltség és 400 ezer a munkadíj, akkor a támogatás csak kétszer 400 ezer, azaz 800 ezer forint lehet, ami a teljes költség 40 százaléka.
Ekkor viszont már a határon vagyunk, mert
ha a jövőben kissé kedvezőtlenebb árral határozzák meg a bruttó elszámolás játékszabályait, akkor nem biztos, hogy megéri felvenni az állami támogatást.
Ilyenkor könnyen elképzelhető, hogy – ha nincs saját forrás – megéri piaci hitelt felvenni, és belépni a szaldóba.
A kivitelezők jelentős része ezért az utóbbi időben már elkezdett kreatívan tervezni a költségekkel, hogy a munkadíj arányát megnövelje az anyagköltséghez képest. Csak így érhető el, hogy a megrendelő le tudja hívni a maximális, 50 százalékos támogatást.
A jogalkotó azonban tett még egy csavart a történetbe: a támogatást ugyanis csak olyan rendszerre engedik felvenni, amelynek összesített költsége nem nagyobb bruttó 450 ezer forintnál a kwp-ben számolt fajlagos névleges teljesítményre nézve. Nem elég tehát, hogy a munkadíjakat feljebb kell tornászni, közben a napelemek árát muszáj lent tartani, és ez a korlát azt jelenti, hogy a legjobb minőségű napelemeknél már eleve az is kérdéses, hogy lehet-e rájuk támogatást kapni.
Összességében azonban a költség-kozmetikázásokkal elvileg az 50 százalékos támogatás és a bruttó elszámolás kombinációja elérhető, és akár jobb is lehet, mint a szaldó, de sajnos a döntést olyan sok bizonytalanság nehezíti, amelyeket jelenleg nagyon nehéz számszerűsíteni.
Ám van egy másik különbség is a szaldó és a bruttó között, és ez sokak szerint talán még fontosabb.
A szaldóban ugyanis a háztartásnak mindenképpen nulla lesz a villanyszámlája, bárhogy is változik az áram díja a jövőben. Ha például 15-20 év múlva a mainál jóval drágább lesz az áram ára, akkor is nulla marad a számla végösszege (és akkor is, ha a díj csökken).
A bruttó elszámolásnál viszont az eladási és a vételi tarifát megváltoztathatja a mindenkori jogalkotó, és ahogy a fenti példában látható volt, ezzel döntően befolyásolhatja a háztartás villanyszámlájának összegét. A szaldóhoz képest tehát a bruttó elszámolás egy olyan elemet hoz be a rendszerbe, amely bizonytalanságot okoz, hiszen ki tudja ma megmondani, hogy 20 év múlva a két tarifa hogyan fog egymáshoz képest alakulni? Így a megtérülés lényegében ki lesz szolgáltatva a mindenkori jogszabályoknak.
Mindez azt eredményezi, hogy bár elsőre kedvezőbbnek tűnik támogatással napelemes rendszert építeni, érdemes jobban mérlegelni a lehetőségeket. Aki nem bízik abban, hogy a jövőbeni magyar kormányok a fogyasztó számára kedvező szinten tartják a vételi és eladási tarifák közötti különbséget, annak valószínűleg biztosabb választás, ha nem veszi igénybe az állam bőkezűnek tűnő támogatását, és a szaldóelszámolást választva inkább arra teszi meg a tétjét, hogy ne kelljen villanyszámlát fizetnie.
Forrás: g7.hu
