Az utóbbi hónapok robbanásszerű energiaár-emelkedése a hetekben elérte a politika ingerküszöbét: egyes tagországok megkérdőjelezik az európai árampiac alapjait, miközben az Európai Bizottság a jelenlegi piaci renddel kompatibilis beavatkozási menüt állított össze a tagországok számára. Mindez természetesen Magyarországot is érinti. Milyen tényezők állnak a háttérben? Mi a hatásuk? Milyen energiapolitikai lépések szükségesek?
Ha az áramár a kérdés, akkor a gázár a kérdés
Az áram árának drasztikus emelkedésének számos oka van: az áramtermelésben kitüntetett szerepet játszó gáz ára (erről majd később részletesen), a CO2-kvóta ára, illetve egyes vélemények szerint az alacsony megújuló termelés. Ez utóbbi inkább boszorkányüldözés: a megújulók termelése természetszerűleg változékony térben és időben, de az idei év átlagosan nem különbözik a megelőzőktől. Az áram árának emelkedését alapvetően a gázár, kisebb részben a CO2-kvóta és a szén árának emelkedése okozza.
Az irányadó holland gáztőzsdén, a földgáz év eleji 15-20 euró/MWh-os ára október elejére az ötszörösére nőtt, meghaladva a 100 euró/MWh-át. A földgáz áremelkedése mögött számos, sok esetben Európán kívüli ok áll. Az ázsiai kereslet jelentősen megnőtt, ami az LNG-árak világszintű emelkedéséhez vezetett, így az Európába érkező szállítmányok árait is felhúzza. Ezzel párhuzamosan az Európába érkező orosz csővezetékes szállítások is akadoznak. Bár Oroszország eleget tesz szerződéses kötelezettségeinek, ezen túl nem igazán ad el többet. E mögött a Nord Stream 2 gázvezeték engedélyezésével kapcsolatos alkupozíció javítására való törekvés állhat vagy Oroszország egyszerűen csak reagál az alternatívát jelentő LNG piacán kialakuló szűkösségre és visszafogja saját eladásait. Ezzel magasan tudja tartani az árakat és maximalizálja a bevételét.
A szén-dioxid-kvóta ára tavaly év vége óta folyamatos emelkedik: az év eleji 30 euró/tonnás ár mára megduplázódott. Az egymást követő klímavédelmi csomagok (Clean Energy Package, Fit for 55) egyrészt jelentősen szűkítik a kibocsátáskereskedelemben résztvevő vállalatok éves maximális kibocsátási korlátját és erre a piac, nem meglepő módon, áremelkedéssel reagál. Másrészt a földgáz drámai drágulása miatt a gázerőművek versenyképessége olyannyira megromlott, hogy helyettük számos, eddig parkolópályán lévő szénerőmű termel újra. Mivel a szénerőművek szén-dioxid kibocsátása a gázerőművek közel háromszorosa, a szénerőművek belépése növeli a kvóták iránti keresletét, így azok árát is.
Európának a gázár külső kockázat marad
A magas gázárat alapvetően a világszinten jelenleg elérhető szűkös kínálat és a bővülő kereslet okozza. Mivel az európai kitermelés lassan megszűnik (a groningeni mezőt 2022-ben bezárják, az északi-tengeri termelés is kimerülőben, a norvégoknál politikai vita folyik az olaj- és földgázkitermelés leállításáról, a fekete-tengeri új forrás pedig már nagyon régen várat magára), Európa gázellátásának három fő forrása marad: középtávon a norvég kitermelés, aminek a fő felvevőpiaca Nyugat-Európa, a hajón érkező LNG és a vezetékes orosz gáz. Az esetek többségében az LNG az ármeghatározó, és annak ára nem Európában, hanem az ázsiai piacokon alakul ki. Európa most az ázsiai keresletnövekedésből fakadó drágulástól szenved. Az oroszok időlegesen tudtak a szállításuk korlátozásával erre a számukra kedvező hullámra felülni, azonban ilyen helyzetek a jövőben is kialakulhatnak. És bár a 2050-es karbonsemlegesség a fosszilis gázfelhasználás felszámolását jelenti, addig az áram árát is jelentősen befolyásoló gáz árkockázata velünk marad.
Baj-e a magas energiaár?
A legtöbb európai fogyasztó számára most igen. A 2050-es karbonsemlegesség és ugyanezen fogyasztó szempontjából sokkal árnyaltabb a kép.
Rövid távon, mondjuk ezen a télen, a legfontosabb probléma, hogy a piaci áron ellátott fogyasztók energiaköltsége megugrott és ezt nem mindenki tudja kifizetni. Ennek mértéke országspecifikus: míg például Magyarországon a háztartások az energia valós költségétől (piaci árától) teljesen független áron kapják az áramot és a gázt, addig a nagykereskedelmi árhoz kötött fogyasztók számlájában közvetlenül megjelenik. A szénerőművek újra termelnek, ezért nő a CO2-kibocsátás Európában. Az áram árát ez tovább növeli, mert a szénerőművek egyre több órában ármeghatározók. Egyes nagy energiafelhasználó ipari termelők bezárnak, mert nem versenyképesek. A kevésbé tőkeerős és kockázatkerülő energiakereskedők pedig tönkremennek, különösen, ha az adott országban korlátozott az eladási ár. Az energiaáraknak továbbá komoly inflációs hatása is van.
Másrészt viszont a nem túl gazdag (akinek mindegy) és nem túl szegény (aki nem tud már csökkenteni) háztartásokat a pazarlás csökkentésére ösztönzi. Az ipari nagyfogyasztókat pedig a napon belüli emelkedő árkülönbségek jobban ösztönzik a rugalmas fogyasztásra.
A magas árak (illetve a várakozások) hosszabb távon befolyásolhatják a beruházási döntéseket és sajnos az energiaátmenet politikai támogatottságát is. Amennyiben az energiahordozók jelenlegi árkombinációja tartósan fennmarad (kiugróan magas gázár, magas áramár), akkor ez gyengíti a szénkivezetés politikai szándékát, hiszen a szénalapú villamosenergia-termelés kifizetődő marad a jelenlegi szén-dioxid-kvótaár mellett is. Azok az országok, akik piaci alapon akarják kivonni a széntermelésüket (pl. német szénkivezetési aukciók), magasabb kompenzációs igénnyel szembesülhetnek.
A példátlan áremelkedés az európai villamosenergia-piacot megkérdőjelező, túlzó politikai nyilatkozatokat is életre hívott. Több ország, Spanyolországgal és Franciaországgal az élen, a közös európai gázbeszerzés ötletének felvetése mellett, oly módon próbálják a villamos energia gázár függőségét csökkenteni, hogy ne az utolsó, a keresetet kielégítő – jellemzően gázos – erőmű határozza meg a nagykereskedelmi árat, hanem valamiféle átlagár. Pedig az (egyébként eddig az alacsony nagykereskedelmi ár miatt okolt) szél és naperőművek pont azért adnak ma be alacsony ajánlatot, illetve épülnek ilyen ütemben, mert tudják, hogy a legdrágább termelő által meghatározott magas árat kapják majd. Ezzel a megközelítéssel szerencsére nem minden tagország ért egyet, és a jelenlegi határárazás, valamint a megújulók és rugalmasság még erőteljesebb ösztönzését tekintik megoldásnak.
Az energiaárak növekedésének legfontosabb hosszú távú pozitív hatása, hogy javuló megtérülésük miatt hamarabb megtörtén(het)nek a tervezett energiahatékonysági (és energiatározói) beruházások. Sok tagállam messze elmarad energiahatékonysági céljaitól. A magas gázár növeli a megújulók politikai támogatottságát, melyek bár nem folyamatosan, de kiszámítható alacsony áron termelnek, egyre inkább pusztán piaci alapon. Ráadásul mivel egy ideje a megújulók csak a piaci árhoz kötött támogatást kapnak (contract for difference), egy bizonyos piaci ár felett visszafizetési kötelezettségük van. Így magas áramár mellett az adott megújuló támogatási költségvetésből több kapacitás létesülhet. A magas ár a magánszereplők közötti termelési megállapodásokat (private purchase agreement) is jelentősen ösztönzi: az év első 5 hónapjában megkötött megállapodások volumene elérte a 2019-es év 75%-át.
A gázárak növekedése hosszabb távon az elöregedő gázerőművek bezárásához vezethet, amivel ugyan csökken a rugalmas termelés aránya, de párhuzamosan teret adhat más rugalmassági módok (tárolás és kereslet) elterjedésének. A rugalmassági lehetőségek kibővítése egy megújuló alapú rendszer esetén egyébként is szükséges, ezért fontos a megfelelő piaci szabályok mielőbbi kialakítása.
Az elektromos autók terjedését ugyan rontja a magas áramár, de ez részben ellensúlyozható a dinamikus árazás bevezetésével. Az idősávos árazás egyébként is elengedhetetlen ahhoz, hogy az elektromos autók tömeges elterjedése esetén is minimalizálni lehessen az elosztóhálózat bővítését. Eközben az emelkedő olajár a hagyományos autók költségét is emeli, még ha kisebb mértékben is.
Ezek után mi a teendő?
Bár a piaci logika alapján a szűkülő kínálat és a növekvő kereslet megemelte az árakat, ez csak akkor ösztönöz hatékony fogyasztásra és termelésre (gondoljunk a háztartási napelemekre), ha minden fogyasztó költségeket tükröző árakkal szembesül. A hatósági árazás mellett az ilyen helyzetben keletkező veszteségeket is ki kell fizetnie valakinek és ha ez a veszteség nem fogyasztáshoz kötött, akkor nincs ösztönzés a hatékony fogyasztásra és nem is méltányos.
Kiemelten fontos azonban a nehéz helyzetbe került fogyasztók védelme. Célzott támogatás lehet egyrészt a rászoruló háztartásoknak juttatott voucher (Franciaország) vagy az áramárban foglalt díjak és adók átmeneti elengedése. Forrásként adja magát a magasabb CO2-kvótaár miatt keletkezett magasabb ETS bevételé (erre is szolgál majd a Szociális Klímaalap), vagy az energiafogyasztás magasabb áfa bevétele. Az energiaszegénység kezelése nem csak most fontos, hanem általában az energiaátmenet társadalmi támogatottságában.
Végre komolyan kellene venni az energiahatékonyság kiaknázatlan lehetőségeit. Nemcsak jelentős – széles értelemben vett – hasznokat hozna, hanem csökkenne az energiaáraktól való általános függőség. Az áringadozás kockázata is mérséklődne, ami különösen a szegényebb háztartások esetében fontos. Nem véletlenül lesz az új európai szabályozás kötelező eleme a rászoruló háztartások energiahatékonyságának növelése.
A hatékonyabb energiafelhasználás mellett a fosszilis energiahordozók árától való függést a megújuló kapacitások gyorsuló ütemű kiépülése mérsékli. Nagy hiba lenne, ha megtörnénk növekedési dinamikájukat. A mai piaci alapú támogatási rendszerek csökkentik a kibocsátást és közben csillapítják az áramár növekedését.
Habár más fosszilis és szilárd tüzelőanyagoknál “tisztább”, a gázfűtés még így is jelentős szén-dioxid-kibocsátó. A fűtés karbonmentessé tételének központi eleme a gázkazánok hőszivattyúkkal való kiváltása. Ezt azonban gátolja, hogy jellemzően jóval magasabb az áramra rakódó adók és díjak nagysága, ezzel szemben a gázfűtés karbonköltségét – a legtöbb tagországban – nem fizetjük meg. Emiatt fontos az épületek bevonása az európai karbonkereskedelembe, illetve az energiaátmenet múltbeli költségeinek egyenletesebb elosztása az energiahordozók között.
A magas áramár jó alkalom a dinamikus árazási csomagok bevezetésére, különösen a hőszivattyús és elektromos autós háztartások részére. Ezzel a fogyasztók nemcsak mérsékelhetik a költségüket (alacsony árú időszakban töltenek), hanem hasznosak a többi fogyasztónak is, mert így csökken a napi csúcsterhelés és az ár, illetve mérséklődik a hálózatbővítési igény.
Az energiaátmenet nem ok, hanem megoldás
A jelenlegi helyzet fogyasztói oldalon az energiahatékonyság és a rugalmasság növelését ösztönzi, termelői oldalon pedig – amennyiben az átmenet melletti politikai elkötelezettség valós -, segíti a gáz és a szén kivezetését, és támogatja a méltánytalanul támadott megújulókat. Nem mellesleg csökkenti a fosszilis energiahordozóktól való függést. A 2050-es karbonsemlegesség kulcsa az áramtermelés korai átalakítása. 2035 pedig már a kertek alatt.
