Túlterhelt hatóságok, inkompetens, három napot kés? katasztrófaelhárítás, rothadó hullák. Nincs rá biztosíték, hogy egy másik országban másképp zajlana le az atomreaktor-katasztrófa. A tévéhíradókból nem ismert meghökkent? pillanatokat, mozzanatokat kapott lencsevégre a fukushimai atomreaktor tragédiájáról a helyszínen készült dokumentumfilm, a Nuclear Story, melyet a Thesszaloniki Dokumentumfilmfesztiválon láttuk.
A filmet Pio D’Emilia készítette, aki olasz létére 30 éve él Japánban és folyékonyan beszél japánul. Így nem csoda, hogy ? lett a katasztrófáról azonnal tudósító újságírók között az egyedüli külföldi.
A nyelvtudás és a kultúra, a szokások ismerete el?nynek bizonyult, hiszen olyan helyzetekbe tudott bemerészkedni, -akár kandi kamerával- filmezni és a hivatalos közeg el?tt kimagyarázni magát, amire a japánok -talán félénkségb?l, törvénytiszteletb?l- és a külföldiek -hely- és emberismeret híján- nem.
Ezt nem láttuk
Mivel azonnal kamerát ragadott, amint a földrengés lecsapott a szigetországra, a szemtanú krónikáját és benyomásait kapjuk filmjéb?l. (Ugyanakkor bedolgozta m?vébe Matteo Gagliardi ide vágó könyvének tényanyagát is.)
A film tele van olyan részlettel, amikr?l a távoli szemlél? nem tudhat a nyugati média tudósításaiból. Néhány példa:
- A katasztrófa után az összes rádióállomás gyász-zenét kezdett játszani.
- Ahogy a cunami behatolt a szárazföldre, voltak infrastruktúrák, amik kigyulladtak. Rendszerint nem ezt asszociáljuk a szök?árral.
- A 60 000 f?s lakossal bíró Kesennuma városában -mely a tonhal-halászat f?városának számított- az incidens utáni 3. napon is elhagyatottan állt minden, az inkompetens, túlterhelt hatóságok még mindig nem küldtek embereket a helyzet felmérésére és a túlél?k segítésére, valamint keresésére a romok alatt.
- Az egyik szupermarket el?tt 6 órát kellett ácsorogniuk a túlél?knek a hosszú sorban, hogy végre élelmet vásárolhassanak. A katasztrófaelhárítási alakulatok nem siettek a segítségükre.
- Egy kórház parkolójában kerekes ágyak és tolószékek sokaságát találta D’Emilia. Csak egy maszkos hölgy volt jelen, aki elárulta a kamerának, hogy a betegeket napokig magukra hagyták. Kitolták ?ket az ágyukban a szabadba, majd a személyzet lelépett. (A film Fukuba kórházat említ, de ilyen nem létezik. Akármelyik kórház is legyen, a látvány magáért beszél.) Amikor végre eljöttek a betegekért, “a szállítás közben néhányan meghaltak. Ha jól emlékszem, tizennégyen,” mondta az ismeretlen személy.
Nukleáris menekültek
Embertömegek váltak hajléktalanná. Sokan iskolai tornatermekben húzták meg magukat, majd a kormány konténerlakásokat kreált nekik ideiglenes megoldásként. Egész lakótelepek épültek így.
A tekintélytisztel? japán polgároknak nagy sokkot jelentett, hogy elvesztették a bizalmat a hatóságokban. Az er?m?vet üzemeltet? Tepco vezet?je bocsánatot kért a lakosságtól, de -ahogy D’Emilia rámutat- személyes felel?sséget nem ismert be beszédében.
Közben 10 000 tonnányi radioaktív h?t?víz ömlött -vagy szivárgott- ki a tengerbe a második reaktorból.
Az is megrendülést kelthetett a nemzeti pszichében, hogy a káosz utat engedett a fosztogatásoknak. Mintha a japánok nem err?l az oldalról ismerték volna önmagukat.
A reaktor helyreállításán, illetve szigetelésén dolgozó embereket “nukleáris cigányoknak” hívják. ?k olyan migráns munkások, akik naponta 3-4 dollárt keresnek e munkával. Két m?szakot is bevállalnak, hogy meg tudjanak élni a szerény keresetb?l.
A sugárzásnak való hosszú és intenzív kitettség miatt testük többnyire túllépi azt a szintet, ami mellett még engedélyezhet? a munkavégzés. De ?k megbuherálják a sugárzásmér?ket, hogy továbbra is dolgozni engedjék ?ket.
B?vebben: http://www.piacesprofit.hu/klimablog/leleplezo-film-keszult-fukusimai-katasztrofa-emberkozelbol/
Forrás: piacesprofit.hu
