Portugáliában az új szénmentes energiatermelési rekord immár 52 nap, az Egyesült Királyság több mint 35 napig volt képes ugyanerre. Mindeközben Ausztria – a grazi távfűtőmű, a Mellach komplexum két nagy kazánjának végső kikapcsolásával végleg elköszönt a szénerőművektől; ahogyan néhány nappal különbséggel lezárta ezt a korszakát Svédország is.
Május közepén az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Hollandoában a széntüzelésű erőművek tervezettnél korábbi bezárása miatti kompenzációt fizessenek, mire a kormány kapásból kihirdette, hogy az ország háromnegyedével csökkenti a hőerőművei kapacitását „az éghajlati kockázatok csökkentésére vonatkozó bírósági végzés betartása érdekében”. Ráadásul mindez már azt követően történt, hogy 2019-ben Hollandiában (és Spanyolországban – először a legújabb kori történelem során) az acélüzemek nagyobb szén-dioxid lábnyomot kreáltak, mint a szénerőművek.
Az Egyesült Államok árampiacán eközben olyannyira lecsökkent a szénerőművek terméke iránti érdeklődés, hogy iparági prognózisba írták bele azelképzelhetetlent: az energiamixben még tíz éve is 50 százalékos részarányt magáénak tudó szén reálisan, öt éven belül 10 százalék alá fogyhat – a jelenlegi, alig 25 százalékról. Ugyancsak amerikai adalék, hogy miközben a 2017-es elnökválasztási kampánya óta a szén(bányászat) újbóli naggyá tételét is ígérő Donald Trump még csak tompítani sem tudja az iparági esését, az Energiainformációs Ügynökség (U.S. Energy Information Administration – EIA) friss jelentése hétköznapi tényként közölte, hogy a megújuló energiaforrásból áramot termelők 2020-ban már többet termeltek a szeneseknél – és ez, mióta a szénerőművek az áramtermelési rendszerbe álltak, szintén most fordul elő ott először.
A szénipar már soha nem fog helyreállni, mert a mostani válság csak felgyorsította az évek óta tartó lassú korszakváltást – summázta azelőbbi példáknál is bővebb felsorolás és okfejtés részeként a The Guardianben Jonathan Watts és Jillian Ambrose. A brit napilap környezeti és energetikai szakújságírói arra jutottak, hogy a Covid-19 világjárvány előidézte válság az energetikában éppen azt bizonyította be, hogy a megújuló energia olcsóbb a fogyasztók-, és biztonságosabb a befektetők számára.
Kicsi, büdös, de a miénk
A lassan 10 éve tartó, de eleinte alig látható, majd az éghajlati aktivizmus és a megújuló energiatermelő technológiák gazdasági felerősödésével folyamatosan dinamizálódó folyamatról a Napi.hu többször is beszámolt. Azóta, hogy 2018 végén híre kelt, hogy az akkor még Mészáros Lőrinchez köthető egyetlen működő magyar szénerőművet bezárnák aktuális lett ez a téma. A Mátrai Erőműben történő változások (előbb újabb menedzsment- , majd a következő tulajdonos váltás , ahogyan a zavaros körülményeket produkáló környezetszennyezés) hátterében ugyanaz áll, mint az összes európai szenes erőmű esetében: gazdasági és technológiai értelemben lejárt az idejük.
A névlegesen 910 – valójában inkább rendere már csak csak 500 – megawatt (MW) teljesítményre képes magyar szenes erőmű nagy szerencséje, hogy a regnáló kormány megvásárolta azt az oligarchájától. De az is „mázli”, hogy az államivá tett erőművet Brüsszel felé apró egykeként évekig könnyebben lehet majd eladni afféle kényszerű, tartalék-, vagy biztonsági kapacitásként fenntartott picike egységként, mint Lengyelországnak, ahol több mint 50 szenes blokkra vár a végzete. Ettől azonban az még tény, hogy a visontai kazánok működtetése termeli továbbra is a legnagyobb mennyiségben a honi levegőbe engedett szén-dioxidot.
A magyarországi Top3 kibocsátási adatait is összesítette a független energetikai think tank szervezeteként ismert EMBER. A tagországi diagramm szerint a magyar trojkát a Mátrai Erőmű vezeti évi 5246 kilotonna (ktCO2) kibocsátással. Utána azonban nem valamelyik nagy termelőüzem, hanem a Wizz Air következik (2372 ktCO2), melyet a 800 kilotonnával alacsonyabb kibocsátási mutatóval rendelkező Mol (1557 ktCO2) követ – a Dunai Finomítónak köszönhetően.
Covid, a katalizátor
Ebben a helyzetben a koronavírus járvány hatásai (pl. csökkenő, illetve átstrukturálódó áramfogyasztás, gazdasági megtorpanás) katalizátorként léptek működésbe. A Guardian az adatok begyűjtése során azt találta, hogy az EU-ban a legtöbb közüzemi szolgáltató első lépésben a szén arányát csökkentette, mert az drágább már a gáznál, sőt a szél- és a napenergiánál is, márpedig fölös, „bevethető” kapacitás most mindenből van már. Ennek az lett az eredménye, hogy az Európai Unióban a hőerőművek szénimportja az elmúlt hónapokban csaknem kétharmadával csökkent – és 30 éve nem látott mélységbe zuhant.
Ahogyan a brit lapnak Rob Jackson, a Global Carbon Project elnöke fogalmazott: „A Covid-19 annyira csökkenti a szénkibocsátást, hogy az ipar soha nem fog helyreállni, mert a földgázárak, a rendkívül olcsó napenergia és szélenergia, valamint az éghajlati és egészségügyi aggályok véglegesen aláássák az ipart”. Ez összecseng azzal amit a BNP Paribas befektetési menedzsment részlegének fenntarthatósági kutatásának vezetője, Mark Lewis mondott. A francia bankszakember (akinek munkaadója az OECD-hez hasonlóan bejelentette: a továbbiakban nem nyújt támogatást semmiféle fosszilis energetikai projektnek) úgy gondolja, hogy a szén-energia termelés gazdaságossági modellje az utóbbi években egyre erősebb nyomás alá került, de miközben a kiváltó okok nem változtak, a pandémia hatásai is súlyosbítják a szektor helyzetét.
Ami a szenes erőművek európai alternatíváját illeti: az ellátásbiztonság sehol nem szenvedte meg a szén térvesztését, mert az itt kivont teljesítmény felét a megújuló energiaforrások biztosították, a másik felét pedig a földgáz.
2019-ben az EU villamos energiájának a szél-, és a napenergia a 18 százalékát (569TWh) adta, a szén pedig csak a 15 százalékát (469TWh). Ráadásul a gázerőművek erősödése úgy tudott megtörténni, hogy az elmúlt 5 évben Európában mindössze 7 GW új gázerőművi potenciált építettek, és a tavalyi mennyiségi növekedés ellenére a földgáz részesedése a mixben még mindig 1 százalékkal alacsonyabb volt a 2010-hez képest.
Mindez azt mutatja, hogy a szén lefelé csúszása eddig strukturális és szolgátatási problémák nélkül megtörtént.
A kihívást a következő, 2030-ig szóló nagy lépés jelenti. Az uniós szakmai szervezet, az Eurelectric főtitkára, Kristian Ruby szerint a megújulók térnyerésének gyorsulása önmagában is komoly kihívást jelent majd, de annak érdekében, hogy az EU kellő tempóban a 2050-es klímasmelegességi célja felé haladhasson, merészebb, össziparági fellépésre is van szükség. Például olyanra, mint a német kormányzat múltheti döntése, amivel eltörölték a rendszerbe építhető napelemes kapacitások felső határát (52 GW) – amihez eddig keményen ragaszkodtak.
A fő gond nem Európa
Az Euractív még a koronavírus járvány kitörése előtt, február végén jelentette, hogy az energia iparág szén-dioxid kibocsátása az EU-ban 1990 óta nem látott dinamizmussal csökkent 2019-ben. A visszaesés több mint háromnegyedét Németországnak, Spanyolországnak, Hollandiának, az Egyesült Királyságnak és Olaszországnak köszönheti az Európai Unió, ahol a világ összes, tavaly szén-dioxid mentesített energiatermelésének mintegy felét, azaz 150 TWh energiát sikerült tavaly összehozni.
Európa vezető szerepet tölt be a világban abban, hogy a széntermelést gyorsan felváltja a szél és a napfény. Ennek eredményeként a villamosenergia-ágazat szén-dioxid-kibocsátása az elmúlt évben gyorsabban esett vissza, mint bármikor korábban – nyilatkozta ekkor Dave Jones, az elemzést végző Sandbag európai elemzője.
Ez azonban valójában meglehetősen keveset ér, mert az valóban impozáns eredmény, hogy Írországban egy év alatt 79 százalékkal csökkent a szénfelhasználás, de hatása leginkább lokális jelentőséggel bír. A Föld legnagyobb szenes áramtermelő országainak tízes listája és erősorrendje ugyanis a következő:
- Kína (50,2 százalék),
- India (11 százalék),
- Egyesült Államok (10,6 százalék),
- Japán (3,1 százalék),
- Dél-Korea (2,5 százalék),
- Dél-Afrika (2,5 százalék),
- Németország (1,9 százalék),
- Oroszország (1,8 százalék),
- Indonézia (1,8 százalék)
- Ausztrália (1,6 százalék).
Ezen országokban égetik el és füstölik a levegőbe a világ energetikai szénfelhasználásának 87 százalékát. És közülük eddig csupán Németország vállalta már be, hogy konkrét határidőt adjon a teljes szénkivonásra. A 2038-as céldátum azonban akkor is kevésnek tűnik a globális üdvösséghez, ha a menetrend tarthatósága erősen megkérdőjeleződik. A németek – bármilyen konokul is mennek előre – a Top10-ben túl kicsik.
Az EMBER 2019-es jelentésében az áll, hogy a németek képesek voltak tavaly 25 százalékos esést produkálni. De az is ott van, hogy a szénerőműves termelő potenciáljuk (172 TWh) eltörpül az Egyesült Államok (966 TWh), India (999 TWh), de még Japán (285 TWh) mellett is – hogy Kínáról (4560 TWh) meg ne feledkezzünk, ahol tavaly ráadásul 2 százalékkal bővült is a termelési volumen. (Az ázsiai országban az energiafogyasztás éves növekedésének 65 százlékát továbbra is a fosszilis tüzelőanyagok adják, tavaly Kína energiafelhasználás 57,7 százalékát a termelés szénből bizotította.)
A világ „Kína problémája” könnyen érthetővé és áttekinthetpővé vált, mióta a Carbon Breef publikálta az alábbi dinamikus ábrát. A kínai statisztikai évkönyvek adataból készített diagrammok Kína energiafogyasztását mutatja tüzelőanyag szerinti felosztásban – ExaJouleban (EJ).
Forrás/bővebben: napi.hu
