Megszületett a politikai alku az Európai Parlament és az Európai Tanács között az ún. Tiszta Energia Csomag minden eleméről, azaz a villamos energia piac újraszabályozásáról szóló irányelvről és rendeletről és ennek értelmében legalább 2025-ig fenntarthatják a tagállamok az árszabályozást elsősorban, de nem kizárólag a védett háztartási fogyasztók számára.
A Bruxinfo összefoglalója hangsúlyozza, hogy bár a tagállamok a most létrejött intézményközi alku nyomán átmenetileg fenntarthatják az árszabályozást, főleg, de nem kizáróan a védett és energiaszegény háztartások esetében, mindazonáltal a jogalkotók szerint az energiaszegénységet mindenekelőtt a szociális rendszereken keresztül kellene kezelni (nem pedig a hatóságilag alacsonyan tartott és ezáltal minden fogyasztóra szociális helyzettől függetlenül érvényes ármeghatározáson keresztül – a szerk.)
Az árszabályozást a háztartások esetében alkalmazó tagállamok fenntarthatják ezt a gyakorlatot, de jelentéseket kell készíteniük, amelyekben jelezniük kell, milyen lépéseken keresztül vezetik ki a szabályozott árakat. A Bizottságnak 2025-ben átfogó jelentést kell készítene az előrehaladásról, amelynek keretében javasolhatja majd a szabályozott árak eltörlését.
A most megszületett tervezetet még jóvá kell hagynia az EP-nek és a Tanácsnak, a jogszabályok a Hivatalos Közlönyben való publikálástól számított 20 napon belül lépnek hatályba. A tagállamoknak 2020. december 31. a határidő a végrehajtásra.
A minap létrejött alku további lényeges részletei:
- Az újraszabályozás egyik fő célja az volt, hogy a villamos energia határokon átnyúló kereskedelmének útjában álló akadályokat lebontsák és egy olyan európai villamos energiapiac jöjjön létre, ahol a megtermelt áram 70 százaléka szabadon áramolhat a tagállamok között. Ez – mint arra az EP közleményében rámutat – meg fogja könnyíteni a megújuló energiák villamos hálózatokba való integrálását és a megújulók végfogyasztáson belüli részarányának 32 százalékra növelését 2030-ig.
- A két módosított jogszabály a fogyasztók jogait is kiszélesíti: az áramszolgáltatóknak lehetővé kell tenni, hogy a fogyasztók díjmentesen maximum három héten, 2026 után pedig 24 órán belül válthassanak szolgáltatót. A fogyasztóknak joguk lesz arra is, hogy okosmérőkkel ellenőrizzék a fogyasztásukat, és ettől csak akkor lehet eltérni, ha egy tagállamban elvégzett elemzés kimutatja, hogy a költségek meghaladják a hasznot.
- A fogyasztóknak ingyenes hozzáférésük lesz egy árakat összehasonlító online oldalhoz. A fogyasztóknak lehetőségük lesz dinamikus árazásra a több mint 200 ezer ügyféllel rendelkező áramszolgáltatók esetében.
- A szöveg megnyitja az utat egy közös uniós-tagállami kockázatfelmérés előtt az esetleges áramhiányok feltérképezésére a szükségtelen kivételek alkalmazásának elkerülése érdekében.
- A jelenlegi szabályok megengedik az állami támogatásokat egy korlátozott ideig a konvencionális hőerőműveknek készenléti funkcióra, amikor a kereslet csúcsra jár, vagy átmenetileg nincs elég megújuló, amit be lehetne táplálni a rendszerbe (kapacitási mechanizmusok). A jogszabály szigorúbb korlátokat állít a hőerőműveiket kapacitási mechanizmusként szubvencionálni kívánó tagállamok számára, kizárva az állami támogatásokat a leginkább szennyező széntüzelésű erőműveknek.
Forrás: portfolio.hu