A japán Tokai Egyetem diákjai építette autó nyerte a napelemes járm?vek 3000 kilométeres ausztráliai versenyét. A sivatagos és kietlen, bozótos tájon rendezett futammal a „zöld” energiával üzemeltetett autók létjogosultságára kívánják felhívni a figyelmet.
Az 1987-t?l kétévente megrendezett versenyen 1993 óta nem volt japán gy?zelem, akkor a Honda Dream II. névre keresztelt járm?ve volt a legjobb. Az idei versenyen 16 országból 31, napenergiával hajtott autó vett részt. A mez?ny szombaton indult Darwinból, a japán csapat Tokai Challenger nev? járgánya helyi id? szerint szerdán délután érkezet meg Adelaide északi részébe. Az ötnapos út során a csapatnak mindössze egyetlen lapos kerékkel akadt gondja. A futam második és harmadik helyezettje várhatóan csütörtökön reggel ér majd célba – mondta Mike Drewer, a verseny szóviv?je.
A napelemes járm?vek er?próbája mellett idén a környezetbarát, gazdaságos autók versenyét is megrendezik. Tíz gyártó, a Tesla, a Ford, a Kia, a Honda, a Hyundai, a BMW, a Skoda, a Suzuki, a Holden és a HSV elektromos járm?vei mellett egy alkoholüzem?re átalakított Honda postásrobogó is elindult.

forrás: MTI
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium klíma- és energiaügyért felel?s államtitkára, Bencsik János elmondta: a kormány nagy hangsúlyt fog fektetni a megújuló energiák hasznosítására. Az államtitkár ezt Kaposváron mondta el.
Az államtitkár úgy véli, hogy jelenleg csak azok a közösségek képesek megmaradni szül?földjükön, amelyek a fenntartható fejl?dés szempontjai alapján gondoskodnak a megújuló energia minél szélesebb kör? felhasználásáról, valamint az elhasznált er?források után keletkezett melléktermékek újrahasznosításáról.
Kaposvár városa erre jó példa, hiszen nagy er?forrásokat fordítanak ezekre. Bencsik János így fogalmazott: “elképzelhetetlen az, hogy egy város energiaellátásának részbeni autonómiája érdekében ne jöjjön létre egy ilyen integrált együttm?ködés”.
Felvet?dik a kérdés, hogy az önálló, város szinteken m?köd? kezdeményezések képesek lesznek-e összekapcsolódni. Bencsik János pályázati lehet?ségeket is említett családi házak és a 12 lakásosnál kisebb társasházaknak használati melegvíz-el?állítására és f?tésrásegítésre szolgáló napkollektorok beszerzésére, installálására a teljes gépészeti tartozékokkal együtt.
Ezen pályázatokat október 25. után lehet majd beadni, és 50 %-os vissza nem térítend? támogatást lehet nyerni, ami lakóegységenként 800.000 forintot jelent. A kimondottan klímavédelmi pályázatokon nagyjából 3 milliárd forintot osztanak majd szét.
forrás: Hir.ma