FOTÓ: BAZÁNTH IVOLA
A világban elképesztő a fejlődés a megújuló energiaforrások terén. A magyar lemaradás pedig óriási. A kormányzat és sok hazai szakértő azt bizonygatja, hogy az ezekre való átállás nem megoldható. Új utak híján marad a pazarló fogyasztás, a mesterségesen alakított árak, a jövő felélése. Munkácsy Béla egyetemi oktató, az ELTE TTK Környezet- és Tájföldrajzi Tanszékének adjunktusa szerint azonnal lehetne olyan lépéseket tenni, amelyek révén csökkenne és hatékonyabb lenne a magyar energiafelhasználás. De ehhez szándék is kellene.
Rollerrel érkezett a beszélgetésünkre, ezek szerint éli is a környezettudatosságot. Ön szerint többen beszélnek róla, mint amennyien gyakorolják?
Romokban hever a természettudományos oktatás, így a többségnek fogalma sincs róla, mi veszi körül, milyen folyamatok határozzák meg az életet. Annak, aki át akar látni az ipari praktikákon, jócskán hozzá kell olvasnia az iskolában megszerzett, a hétköznapi életben jórészt használhatatlan elméleti tudáshoz.
Minden, ami körülöttünk történik, az fizika, kémia, biológia és matematika. Pont ezeket utálják a legjobban és ezeket fogadják be a legnehezebben a gyerekek.
Pontosan. Ennek egyik oka, hogy a tanárképzés tartalmilag elakadt a nyolcvanas évek színvonalán. Hiába képviselem, hogy egy globális ökológiai katasztrófa közepén fel kell készíteni a tanárokat a feladatokra, a tanterv megújításánál ez láthatóan nem elég érv. Ilyenkor a kollégáim elmondják, hogy az ő régi tantárgyaikban már megjelennek ezek az új szempontok. Nem vitatom, de hogy az alapokat nem lehet kellő mélységben lerakni egyetlen alapozó kurzussal (ami éppen ugyanannyi, mint az 1980-as években), az biztos. Ennek folyományaként – az összefüggések átlátása nélkül – elég nehéz a közoktatásban a ma már jogosan elvárt fenntarthatósági fókusszal, ráadásul érdekesen, hasznos tudást átadva tanítani.
Ez a nagyobb fókuszú rálátás hiányzik annak az átlátásához is, hogy az orosz-ukrán háborúnak valóban következménye-e az energiaválság és az energiabiztonság veszélybe kerülése?
Feltétlenül. Annyi igaz a kormányzati kommunikációból, hogy Magyarország extra mértékben függ az orosz energiától. Viszont az már nem igaz, hogy erre egyetlen megoldás létezik: máshonnan beszerezni ugyanezt a mennyiségű energiaforrást. De valami reményt keltő azért történik ez ügyben, ugyanis Palkovics László energetikáért felelős miniszter megkereste a kutatócsoportunkat, hogy az alternatív megoldásokról beszélgessünk.
Ön szerint magánérdeklődésről van szó, vagy felhatalmazással történt?
Miniszterként biztosan van felhatalmazása, de azt nem tudom, hogy az mire szól, meddig terjed. De az már önmagában előrelépés, hogy a javaslatainkat egyáltalán elmondhatjuk, ők pedig így megfontolhatják. Eddig még sosem jutottunk el az elmúlt húsz évben.
Mit mond, amikor meg kell fogalmazni, mi az alapprobléma?
Elavult a megközelítés, amiben a megoldásokat keresik.
Miért elavult?
Mert arra épül, hogy a növekvő igényeket mindenáron ki kell szolgálni. Egyfelől, szerintem nem kell, mert nem is lehetséges, hiszen ennek fizikai korlátai vannak. Másfelől nem törvényszerű, hogy nőjenek, mint ahogyan a napi fogyasztás időbelisége sincsen kőbe vésve – és ennek a megoldáskeresésben kulcsszerepe van. Ha maradunk a régi megközelítésnél, 5-10 éven belül teljesen lehetetlen helyzetet okozunk magunknak, és akkor még nem beszéltem a gyerekeinkről. Az a szén-dioxid, amit tegnap kibocsátottunk, még kétszáz év múlva is ott lesz a légkörben, és növeli az üvegházhatást, ami pedig gerjeszti az éghajlati katasztrófát. És itt a másik probléma. Az egész környezetvédelmi témakör mintha le volna egyszerűsítve a klímaváltozásra. Pedig a probléma ennél sokkal-sokkal bonyolultabb és kiterjedtebb, ráadásul gazdagon át van szőve érdekrendszerekkel.
Mire gondol?
Például az atomlobbira. A főáramú médiumok tele vannak olyan cikkekkel, hogy milyen sok probléma lesz a napelemekkel, amikor majd tönkremennek, hogy a leselejtezett szélturbina-lapátok és az akkumulátorok elhelyezése mennyire környezetszennyező. Minden efféle állításban van némi igazság, de ezek a problémák ma már kezelhetők. Viszont azt az információt ugyanilyen lelkesen megosztják-e velünk, hogy a radioaktív hulladék esetében egymillió évre kell biztonságos műszaki megoldást találni?
Svéd szakértők egyik legutóbbi publikációja szerint ugyanis egymillió éven keresztül kell biztosítani a folyamatos monitorozást, az őrzést. A rendszer közben amortizálódik, azaz 500 vagy 1000 évenként el kell végezni bizonyos karbantartási munkákat is. Őrült pénzekről és beláthatatlan időtávról beszélgetünk. 1954-ben kapcsolták az első atomerőművet a villamos hálózatra, és 70 év alatt nem sikerült odáig eljutni, hogy a világon legyen akár egyetlen végleges lerakóhelyük a kiégett fűtőelemeknek. Ez így nincs rendjén.
A világ országainak legalább kétharmadában már nincs vagy nem is volt atomerőmű. Akkor mitől ennyire erős ez a lobbi?
Az energetika elképesztően nagy üzlet, pláne, ha a szereplők, így a fogyasztók sem fizetik meg a hosszú távon felmerülő költségeket. Az orosz fűtőelemekből Pakson termelt villamos energia – egyebek mellett – azért olyan olcsó, mert a hulladékkezelési költségek töredéke van csak benne az árban. Azaz nem mi fizetjük ki a valódi költségeket, akik ma használjuk a paksi áramot, hanem majd azok, akiknél élesedik a probléma.
