A barnamezős beruházás költsége több milliárd forint, a pontos összeget a Mol üzleti titokként kezeli – mondta Fasimon Sándor. A társaság saját forrásból fedezi a költségeket, és a beruházás megtérülő lesz, mert a projektet a kötelező átvételi támogatás (kát) feltételei szerint valósítják meg, ennek keretében a Mavir Zrt. szabályozott áron veszi át a megtermelt energiát húsz évig.
A naperőművek összesen 18 megawatt kapacitással működnek majd, és több mint 9000 háztartás áramszükségletét biztosítják – mondta a Mol ügyvezető igazgatója.
A Mol 2030-ig szóló stratégiájában a megújuló energiatermelés mellett is elkötelezte magát. A társaság idén januártól Mol Limo néven közösségi autómegosztó szolgáltatást is kínál, és hamarosan több száz elektromos töltőt állít fel a régióban a Next-E konzorcium keretében.
Nemzeti és európai célrendszert is szolgál a Mol beruházása. A csoport meghatározó része a magyar gazdaságnak, az egyik legnagyobb költségvetési befizető, valamint kiemelkedő vállalatcsoport a térségben is – fogalmazott Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára. A beruházás hozzájárul Magyarország megújuló energetikai vállalásainak teljesítéséhez is. Szavai szerint kellő egyensúlyt kell kialakítani a háztartási méretű kiserőművek termelése és a nagy, ipari méretű, megújuló forrásból származó áramtermelés között.
Forrás: napi.hu