Nem várt szövetséges a megújuló energiapiacon

Share Button

A szaúdi olajminiszter, Ali al-Naimi olyat lépett, amit senki nem várt t?le: valósággal sokkolta hallgatóságát, amikor kijelentette, hogy hazája 25 éven belül teljes mértékben átállhat a fosszilis energiahordozókról a megújuló energiaforrásokra. A terv mögött vélhet?leg nem annyira környezetvédelmi, mint inkább gazdasági indokok húzódnak meg, ami azonban kiválóan mutatja a zöldenergia világszint? el?retörését és gazdasági jelent?ségét.

jun19.3Amilyen nonszensznek számított volna a XIX. században szenet szállítani Newcastle-ba, olyan képtelen ötlet lett volna olajat importálni Szaúd-Arábiába a XX. században. Annak köszönhet?en, hogy Szaúd-Arábia a történelem során egyedülálló módon versenytársaihoz képest rekordmértékben rendelkezett a világgazdaságot aktuálisan meghatározó nyersanyaggal, a közel-keleti ország neve teljes mértékben összeforrt az olajtermeléssel. Ezek nyomán óriási meglepetést okozott, mikor Ali al-Naimi, Rijad olajminisztere úgy nyilatkozott – és most idézem ?t –, „várhatóan 25 év múlva már nem lesz szükségünk fosszilis energiahordozókra”.

A kijelentés azt sugallja, hogy Szaúd-Arábia nem csak látja a zöldenergia terjedésének trendjét, de készen is áll arra, hogy alkalmazkodjon, s?t akár vezesse is ezt a folyamatot a térségben. E szándék mögött valószín?leg nem annyira környezetvédelmi, hanem gazdasági szempontok húzódnak meg. Ráadásul az olajállam abban a szerencsés helyzetben van, hogy reálisan tarthat igényt vezet? pozícióra a megújulók piacán is. Ahogy al-Naimi is jelezte, vélekedése szerint a napenergia még nagyobb hasznot jelenthet hazája számára, mint az olajipar.

Ezt támasztja alá az is, hogy 2014-ben világszinten 16 százalékkal n?tt a megújuló energiaforrásokba való befektetések mértéke, amely pénztöbblet több mint fele napenergia projektekbe vándorolt. Ezt az arányt tovább er?síti, hogy a napenergiára épül? infrastruktúra költségei mintegy 80 százalékkal csökkentek az elmúlt hat év során. Továbbá az állam földrajzi adottságai a napenergia terén messze kedvez?bbek számos leend? versenytársánál. Így a sivatagi napsütéses órák száma és a napsugárzás ereje sokszorosan meghaladja a világ más pontjain, például az Angliában tapasztaltakat.

B?vebben: http://chikansplanet.blog.hu/2015/06/18/nem_vart_szovetseges_a_megujulo_energiapiacon

Forrás: http://chikansplanet.blog.hu/