Csatát nyerhetnek az amerikai napelemgyártók, ugyanis a várakozások szerint a kereskedelmi minisztérium illetékes vizsgálóbizottsága holnapi el?zetes állásfoglalásában importvám kivetésér?l határoz majd a kínai napenergetikai termékek esetében. Az ügy még tavaly indult,
amikor is hét amerikai napelemgyártó azzal vádolta meg kínai szektortársait, hogy azok aránytalanul magas állami támogatásban részesülnek, valamint hogy az Egyesült Államokban dömpingáron értékesítenek – számol be a Reuters.
Holnap várhatóan el?zetes döntést hoz az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának illetékes bizottsága, aminek értelmében büntet?vámmal sújthatják a kínai napelemgyártó cégeket. Mint ismeretes, tavaly több amerikai napelemgyártó közösen kérte az Obama-kormányzatot, hogy vizsgálja meg a kínai napelemexporttal kapcsolatos tevékenységeket, mert álláspontjuk szerint ázsiai versenytársaik nem piacbarát módon jutnak versenyel?nyhöz. Az amerikai cégek szerint a kínai gyártók aránytalanul magas állami támogatásokban részesülnek, és az amerikai piacon dömpingáron értékesítenek.
Az illetékes bizottság holnap a támogatások ügyében hoz majd el?zetes döntést, amely a várakozások szerint büntet?vámot állapít majd meg a kínai napenergetikai importra. A dömpingáras vádakkal kapcsolatos el?zetes döntés májusra várható.
Az újraválasztásáért kampányoló Barack Obama egyik múlt heti felszólalásában érintette az amerikai megújulóenergia-hasznosítás területét. A jelenlegi elnök azt mondta, hogy nem akarja azt látni, hogy a szélturbinákat, napelemeket vagy modern akkumulátorokat más országokban állítják el?, hanem azt akarja, hogy ezek Amerikában készüljenek.
A kínai napelemgyártók amerikai eladásai az elmúlt években valóban nagyon dinamikusan növekedtek. A kínai napenergetika import a 2010-es 1,2 milliárd dollárról tavaly már 2,8 milliárd dollárra emelkedett az Egyesült Államokban. Míg 2009-ben a kínai szerepl?k piaci súlya mindössze 11%-os volt Amerikában, addig tavaly ez az arány már majdnem elérte a 40%-ot.
Az elemz?k többsége a holnapi el?zetes döntést?l 20-30%-os importvám kivetését várja, amelyet azonnal meg kell majd fizetniük az érintett társaságoknak. Az ügyet vizsgáló bizottság végleges döntése az év második felében várható, és amennyiben az el?zetes megállapítással ellentétes tartalmú lesz, akkor az addig megfizetett vámot a cégek visszakapják majd.
A Reuters által megkérdezett elemz?k felhívták a figyelmet arra, hogy az „olcsóbb” termékek kiszorulásával az amerikai napcégek rövidtávon vélhet?en jól járnak, azonban a lépés hosszabb távú hatásaként számolni kell majd a kereslet visszaszorulásával is.
A kínai szerepl?k egy része állítólag már készül a büntet?vámok megkerülésére, egyes elképzelések szerint tajvani kapacitások felhasználásával kerülnék meg a kínai termékekre szóló büntet?vámot. Más társaságok amerikai gyártókapacitások kiépítését tervezik a továbbra is jó értékesítési lehet?séggel bíró amerikai piac ellátása céljából.
Forrás: portfolio.hu
Csatát nyerhetnek az amerikai napelemgyártók, ugyanis a várakozások szerint a kereskedelmi minisztérium illetékes vizsgálóbizottsága holnapi el?zetes állásfoglalásában importvám kivetésér?l határoz majd a kínai napenergetikai termékek esetében. Az ügy még tavaly indult, amikor is hét amerikai napelemgyártó azzal vádolta meg kínai szektortársait, hogy azok aránytalanul magas állami támogatásban részesülnek, valamint hogy az Egyesült Államokban dömpingáron értékesítenek – számol be a Reuters.
Holnap várhatóan el?zetes döntést hoz az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának illetékes bizottsága, aminek értelmében büntet?vámmal sújthatják a kínai napelemgyártó cégeket. Mint ismeretes, tavaly több amerikai napelemgyártó közösen kérte az Obama-kormányzatot, hogy vizsgálja meg a kínai napelemexporttal kapcsolatos tevékenységeket, mert álláspontjuk szerint ázsiai versenytársaik nem piacbarát módon jutnak versenyel?nyhöz. Az amerikai cégek szerint a kínai gyártók aránytalanul magas állami támogatásokban részesülnek, és az amerikai piacon dömpingáron értékesítenek.
Az illetékes bizottság holnap a támogatások ügyében hoz majd el?zetes döntést, amely a várakozások szerint büntet?vámot állapít majd meg a kínai napenergetikai importra. A dömpingáras vádakkal kapcsolatos el?zetes döntés májusra várható.
Az újraválasztásáért kampányoló Barack Obama egyik múlt heti felszólalásában érintette az amerikai megújulóenergia-hasznosítás területét. A jelenlegi elnök azt mondta, hogy nem akarja azt látni, hogy a szélturbinákat, napelemeket vagy modern akkumulátorokat más országokban állítják el?, hanem azt akarja, hogy ezek Amerikában készüljenek.
A kínai napelemgyártók amerikai eladásai az elmúlt években valóban nagyon dinamikusan növekedtek. A kínai napenergetika import a 2010-es 1,2 milliárd dollárról tavaly már 2,8 milliárd dollárra emelkedett az Egyesült Államokban. Míg 2009-ben a kínai szerepl?k piaci súlya mindössze 11%-os volt Amerikában, addig tavaly ez az arány már majdnem elérte a 40%-ot.
Az elemz?k többsége a holnapi el?zetes döntést?l 20-30%-os importvám kivetését várja, amelyet azonnal meg kell majd fizetniük az érintett társaságoknak. Az ügyet vizsgáló bizottság végleges döntése az év második felében várható, és amennyiben az el?zetes megállapítással ellentétes tartalmú lesz, akkor az addig megfizetett vámot a cégek visszakapják majd.
A Reuters által megkérdezett elemz?k felhívták a figyelmet arra, hogy az „olcsóbb” termékek kiszorulásával az amerikai napcégek rövidtávon vélhet?en jól járnak, azonban a lépés hosszabb távú hatásaként számolni kell majd a kereslet visszaszorulásával is.
A kínai szerepl?k egy része állítólag már készül a büntet?vámok megkerülésére, egyes elképzelések szerint tajvani kapacitások felhasználásával kerülnék meg a kínai termékekre szóló büntet?vámot. Más társaságok amerikai gyártókapacitások kiépítését tervezik a továbbra is jó értékesítési lehet?séggel bíró amerikai piac ellátása céljából.
Forrás: portfolio.hu
– A napenergetika jöv?je sok tekintetben a technológiai haladástól függ. Ha a tudósok elérik, hogy a napelemek hatékonysága n?, és ezzel együtt olcsóbbá válik a termelés, lesz lehet?ség a fejlesztéshez. A piacon a napenergia felhasználása jelent? arányú lehet, ha az árat tekintve is versenyképes lesz.