A „Solar Terawatt-hours Conference Series 2012” konferencia ázsiai része május 16.-17. között lesz Shanghaiban/Kína
A berlini Szoláráram-szakkonferencián „PHOTON’s Solar Terawatt-hours Conference Series 2012 Europe“ a fotovoltaik piac kihívásairól tárgyaltak a szoláripar és az energiaszolgáltatók.
A megnyugvás fázisában, ami még továbbra is jól érezhet? lendületet fog felvenni, készülnek a vállalatok a további költségcsökkentésekre és a töredezett szolárpiac er?s differenciálására, írja PHOTON az egyik sajtójelentésében.
Az elkövetkez? négy évre elegend?ek a szilícium kapacitások
A szilícium-szektor óriási túltermelési kapacitásai volt a téma a „PHOTON’s 10th Solar Silicon Conference“ napjain. A szektor vezet? résztvev?i azonos belátással voltak, hogy a többletkínálat ebben az évben is növekedni fog és az árak a termelési költségek szintjét fogja majd lenyomni.
Mindössze csak 11 szilíciumgyártó fog túlélni
A legnagyobb gyártók továbbra is elegend? kapacitásokkal fognak rendelkezni, amikkel az elkövetkez? négy év keresleteit ki fogják tudni szolgálni (Martin Meyers, PHOTON Consulting).
„Azonban csak kevés vállalkozás fogja ezt a stabilizálódási folyamatot túlélni“, így Meyer véleménye szerint alig 11 gyártó fog majd 2013-ban még létezni, köztük is csak olyanok, akik 30 Dollár/kilogramm alatt képesek termelni.
Henning Wicht, az IHS iSuppli elemz?je, a 2012-es évre 22 Dollár/kg-os dömping árat és a 2013-as évre további árzuhanásokat wár el.
A piaci vezet?k kitolják vagy törlik terjeszkedési tervüket
Meyers megítélése szerint az elkövetkez? évben már csak 25 százaléka marad meg a 2012-es szilíciumtermelés kapacitásából. Ennek megfelel? Meyers és Wicht józan kilátása is: A nagyvállalkozások masszív terjeszkedési tervei, mint Hemlok Semiconductor, Wacker Chemie és OCI kés?bbre lesznek kitolva, részben pedig törölve lesznek.
Új anyagok a pv-invertekehez
A szolárinverterek változásait is kitárgyalták a szakért?k. Amíg ezek gyártói – a betáplálási árak alacsonyabb megtérítése miatt – egyre kedvez?bb áron kénytelenek kínálni, ezzel egyidej?leg pedig keményebb kapcsolódási feltételeknek kell eleget tenniük: 98-99 százalékos hatásfokúaknak kell lenni, kommunikációs interfészeknek a felszerelése kötelez?vé vált.
Megoldásként vev?specifikus félvezet?s modulok kínálkoznak fel, mondta Andrea Vezzini a berni F?iskolától. Ide tartoznak Galliumnitrid-félvezet? modulok, amik kevesebb elemekb?l álló hatékonyabb inverterek alkalmazását teszi lehet?vé. Különösen magas hatékonyság lehet?ségét teszik lehet?vé a szilíciumkarbid félvezet?re alapuló tranzisztorok.
Mivel a piacvezet? SMA Solar Technology AG tavaly bemutatta az els? szériára érett szilíciumkarbid-tranzisztoros készülékét, ebben az évben további gyártók is rá fognak majd húzni. A még viszonylag új komponensek lehet?vé teszik a maximális rendszerfeszültség 1.000 V-ról az 1.500 voltra történ? megnövelését is. Ezáltal különösen nagyobb fotovoltaik rendszerek olcsóbb építését teszi majd lehet?vé.
A pv-rendszerek t?zveszélyességének csökkentése
A szoláripar az id? el?tti veszélyfelismerés különböz? megoldásain dolgozik: többek között arra törekszenek a cella- és a modulgyártók, hogy ne kerüljön ki egyetlen modul sem a termelésb?l, ami rövidzárlatra hajlamos és így tüzet okozhatna. A VDE több vállalkozással közösen kifejlesztett egy tesztlépcs?t, ami kétszer, háromszor is keményebb, mint a modulokat min?sít? eddigi IEC-Standard.
“A menedzsment rendszer ismeri minden modul feszültségét és h?mérsékletét”, modta Bernd Neuner a Tigotól. “Az olyan modult, ami hajlandóságot mutat a rövidzárlatra, és ami miatt ívfény keletkezhet, úgy azt az érintett modult a megawatt nagyságú szolárparkokban is pontosan meg kell tudni határozni.”
Az USA-ban éppen az ilyen intelligens fotovoltaik-rendszerekre van nagy kereslet: 2014-t?l ott egy új hálózati kód lép érvénybe és a szolárrendszereknek fel kell ismerni az ívfényeket és azonnal le kell magukat akkor kapcsolni. Remélhet?, hogy az intelligens modultechnika irányzata Európára is át fog billenni.
Napfogyatkozás a gyártók között
A „PHOTON’s 7th Solar Investors Conference“ résztvev?i szerint a befektet?k és a feltörekv? szolárpiacok továbbra is profitálni fognak a fotovoltaika akciós áraiból, míg a gyártóknak még egy további év üzleti veszteségeivel kell küszködni, mivel a túlkinálat 2013-ra is ki fog terjedni.
Martin Meyer, PHOTON Consulting, szerint az eddigi kereken 120 nagy modulgyártóból közel a fele le fog morzsolódni 2013-ig. És ez a szám 2014-ben mégegyszer meg fog felez?dni. Azok akik túlélik, azonban nem feltétlenül a mai piaci vezet?kb?l fog összeálni.
“Legalább négyen vannak a 10 legnagyobb gyártók között, akik nem az állandó min?séget gyártják, ami a jöv?ben viszont nagyon lényeges lesz”, mondta Peter Fath, a Centrotherm Photovoltaics technológiai igazgatója. A PV-termelés ugyan továbbra is nyereséges, a lehet?ség azonban a gyártási eljárás alatt van. “Azok a vállalkozások, akik a mer? gyártáson túl is megváltoztatták magukat, azok vannak a job helyzetben, hogy a nehéz id?ket túléljék”, mondja Meyers.
A pv-gyártósorok gyártói er?s innováció nyomás alatt
A PV-gyártás költségcsökkentésének nyakkitör? tempója az elkövetkez? években is érezhet? lesz: Szerszámfejlesztés, technológia javítása, anyagköltségek és a magasabb termelési számok miatt csökken? darabszámok (“economy of scale”).
A Centrotherm szerint már olyan integrált gyártó sort tud felkínálni, amely 63 Cent/watt áron képes a modulokat gyártan. Centrotherm azt javasolja a gépgyártóknak, hogy mérlegeljék annak a lehet?ségét, a metallurgikai szilíciumot házon belül el?állítani, és nem hozzávásárolni. 2014-ben azt akarja Centrotherm, hogy képes legyen olyan kulcsra kész gyártó sorokat gyártani, amelyek 20 százalékos hatásfokú 276 wattos modulokat 54 Cent/watt áron tudnak termelni; amennyiben a kiinduló amyag ára gyorsabban csökkenne, úgy 45 Cent körül lennének a termelési költségek.
100 százalékosan megújuló energiák gondolata
Az energiaszektor képvisel?i megemlítették a konferencián, hogy milyen kihívásoknak néz eléje az energiaszolgáltató rendszer az energiafordulat miatt Németországban és Európában és milyen megoldási kezdeményezések vannak. A felszólalók megjegyezték, hogy a növekv? szolár- és széler?m?vek er?s kiépítéséb?l kifolyólagos jelent?s változások az energiatermel?kt?l, a hálózati szolgáltatókon keresztül a fogyasztókig mindenkit érintenek.
Mivel az áramt?zsdén a szolár- és a széler?m?vek határozzák meg az áram árát és bizonyos id?kben lenyomják a tarifákat, ezért kisebb lettek a hagyományos er?m?vek nyereségei. Hogy az ingadozó ajánlatot kezelni lehessen, ezért az áramtározók mellett vezérelhet? terhelésekre lesz szükség.
A konferencián az értékesítés újabb üzleti modelljei, a szolár rendszerek telepítése és üzemeltetése lettek még megtárgyalva: pl. az áramszolgáltató és annak fogyasztóinak egyaránt atraktív lehet, partnerekkel közösen kisebb szolár rendszereket telepíteni a fogyasztók háztet?in.
2012.04.07. | Forrás: PHOTON | Michael Debreczeni
Idén várhatóan 10-20 milliárd forint közötti veszteséget halmoznak majd fel az áramot és h?t egyszerre termel? úgynevezett kapcsolt er?m?vek. A ráfizetéses m?ködés oka az,
hogy az ilyen blokkok zöme kiesett a környezet-kímél?en energiát termel? üzemek fennmaradását segít? támogatási rendszerb?l. Emellett a kormányzat hatósági árassá tette a távh?t. A díjak megállapításakor pedig számos esetben nem vette figyelembe a termel?k tényleges költségeit.
Abban az esetben, ha a jelenlegi állapotok tartósan fennmaradnak, a jöv?ben számos településen jelentkezhetnek távh? és melegvíz ellátási gondok.
Óriási csapást mért a h?t és áramot egyszerre termel? úgynevezett kapcsolt er?m?vekre, hogy nagy részük tavaly kikerült a környezetkímél? er?m?vek támogatására szolgáló rendszerb?l, s ezzel párhuzamosan a kormányzat hatósági árassá tette a távh?t – nyilatkozta lapunknak Rudolf Viktor. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) napokban megválasztott elnöke elmondta: szervezetük tagjai azzal számolnak, hogy idén összesen 10-20 milliárd forint közötti veszteséget halmoznak majd fel a támogatási rendszer sebtében végrehajtott átalakítása miatt. Ez pedig több, a lakosságot távh?vel ellátó er?m? talpon maradását veszélyezteti. Az MKET a napokban összegzi a mostani f?tési idény alatt keletkezett tapasztalatait. Az azonban már most látszik, hogy nem sokat tévedtek a szakemberek a veszteségek nagyságának el?rejelzésekor. Ezért a kapcsolt energiatermel?k jelent?s része ismét a Magyar Energia Hivatalhoz fordul, kérve a hatóságilag megállapított távh? árak felülvizsgálatát.
Az elnök szerint az el?z? árfelülvizsgálat alkalmával az er?m?vek közül több azzal szembesült, hogy kiadásaik egy részét nem fogadta el a hivatal elismerhet? költségként, s emiatt a szükségesnél alacsonyabb tarifákat állapított meg. Ez a veszteségek növekedéséhez vezetett. Így a távh? esetében a legtöbb termel? messze van attól, hogy elérje a kormány által „garantált” 2,5 százalékos, illetve bizonyos esetekben négy százalékos nyereség-hányadot. A szakember megjegyezte: bízik benne, hogy a nyár folyamán esedékes árfelülvizsgálat során a valós költségek alapján határozza majd meg a szakhatóság a h?díjakat, ellenkez? esetben ugyanis számos blokk cs?dhelyzetbe kerülhet. A probléma országos méret?, mivel a legtöbb hazai távh?szolgáltató kapcsoltan termel? blokkoktól is vásárol h?energiát – tette hozzá az elnök.
Rudolf Viktor arról is beszélt: a helyzetet tovább nehezíti, hogy rendkívül alacsony árak alakultak ki az árampiacon, emiatt az er?m?vek csak nyomott áron tudják értékesíteni a villamosenergiát. Így a kapcsolt blokkok jelent?s hányada sem a h?, sem az áram eladásával nem tud megfelel? nagyságú hasznot termelni. A kett?s célú er?m?vekben állítják el? egyébként a felhasznált villamosenergia mintegy 17 százalékát.
A kapcsolt er?m?vek többsége olyan súlyos gondokkal küzd, – mutatott rá a szakért? – hogy a fejlesztésekr?l már régen lemondott, s a szükséges karbantartásokat sem képes finanszírozni. Ez hosszú távon ahhoz vezethet, hogy romlik a távh?-ellátás biztonsága. Így a kritikus id?szakokban egyre több háztartás maradhat f?tés, illetve melegvíz nélkül. Az MKET ezért hamarosan szakmai javaslattal áll el? a megfelel? nagyságú h?tarifák megállapítására.
Hosszabb távon csak akkor maradhatnak üzemben az egyébként jó hatásfokkal és környezetkímél? módon energiát termel? kapcsolt blokkok, ha a kormányzat valamilyen módon segítséget nyújt számukra – hangsúlyozta Rudolf Viktor. Az egyik lehetséges – a kormány által is emlegetett – támogatási módszer az lehetne, ha a kabinet bevezetné az úgynevezett kapcsolt bizonyítvány rendszert.
Eszerint a megfelel? hatékonysággal m?köd? egységek kapnának egy bizonyítványt, az ipari fogyasztókat pedig köteleznék arra, hogy az energia szükségletük egy részét az ilyen igazolással rendelkez? termel?kt?l szerezzék be, meghatározott áron. Így stabilizálódhatna a kett?s célú er?m?vek helyzete. Hasonló támogatási rendszerek már több országban m?ködnek. Rudolf Viktor úgy véli: bár a kormány 2013 elejére ígérte a „kapcsolt bizonyítvány” konstrukció bevezetését, jelenleg úgy t?nik, hogy késni fog az új támogatási rend meghirdetése.
Idén várhatóan 10-20 milliárd forint közötti veszteséget halmoznak majd fel az áramot és h?t egyszerre termel? úgynevezett kapcsolt er?m?vek. A ráfizetéses m?ködés oka az, hogy az ilyen blokkok zöme kiesett a környezet-kímél?en energiát termel? üzemek fennmaradását segít? támogatási rendszerb?l. Emellett a kormányzat hatósági árassá tette a távh?t. A díjak megállapításakor pedig számos esetben nem vette figyelembe a termel?k tényleges költségeit.
Abban az esetben, ha a jelenlegi állapotok tartósan fennmaradnak,
a jöv?ben számos településen jelentkezhetnek távh? és melegvíz ellátási gondok.
Óriási csapást mért a h?t és áramot egyszerre termel? úgynevezett kapcsolt er?m?vekre, hogy nagy részük tavaly kikerült a környezetkímél? er?m?vek támogatására szolgáló rendszerb?l, s ezzel párhuzamosan a kormányzat hatósági árassá tette a távh?t – nyilatkozta lapunknak Rudolf Viktor. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) napokban megválasztott elnöke elmondta: szervezetük tagjai azzal számolnak, hogy idén összesen 10-20 milliárd forint közötti veszteséget halmoznak majd fel a támogatási rendszer sebtében végrehajtott átalakítása miatt. Ez pedig több, a lakosságot távh?vel ellátó er?m? talpon maradását veszélyezteti. Az MKET a napokban összegzi a mostani f?tési idény alatt keletkezett tapasztalatait. Az azonban már most látszik, hogy nem sokat tévedtek a szakemberek a veszteségek nagyságának el?rejelzésekor. Ezért a kapcsolt energiatermel?k jelent?s része ismét a Magyar Energia Hivatalhoz fordul, kérve a hatóságilag megállapított távh? árak felülvizsgálatát.
Az elnök szerint az el?z? árfelülvizsgálat alkalmával az er?m?vek közül több azzal szembesült, hogy kiadásaik egy részét nem fogadta el a hivatal elismerhet? költségként, s emiatt a szükségesnél alacsonyabb tarifákat állapított meg. Ez a veszteségek növekedéséhez vezetett. Így a távh? esetében a legtöbb termel? messze van attól, hogy elérje a kormány által „garantált” 2,5 százalékos, illetve bizonyos esetekben négy százalékos nyereség-hányadot. A szakember megjegyezte: bízik benne, hogy a nyár folyamán esedékes árfelülvizsgálat során a valós költségek alapján határozza majd meg a szakhatóság a h?díjakat, ellenkez? esetben ugyanis számos blokk cs?dhelyzetbe kerülhet. A probléma országos méret?, mivel a legtöbb hazai távh?szolgáltató kapcsoltan termel? blokkoktól is vásárol h?energiát – tette hozzá az elnök.
Rudolf Viktor arról is beszélt: a helyzetet tovább nehezíti, hogy rendkívül alacsony árak alakultak ki az árampiacon, emiatt az er?m?vek csak nyomott áron tudják értékesíteni a villamosenergiát. Így a kapcsolt blokkok jelent?s hányada sem a h?, sem az áram eladásával nem tud megfelel? nagyságú hasznot termelni. A kett?s célú er?m?vekben állítják el? egyébként a felhasznált villamosenergia mintegy 17 százalékát.
A kapcsolt er?m?vek többsége olyan súlyos gondokkal küzd, – mutatott rá a szakért? – hogy a fejlesztésekr?l már régen lemondott, s a szükséges karbantartásokat sem képes finanszírozni. Ez hosszú távon ahhoz vezethet, hogy romlik a távh?-ellátás biztonsága. Így a kritikus id?szakokban egyre több háztartás maradhat f?tés, illetve melegvíz nélkül. Az MKET ezért hamarosan szakmai javaslattal áll el? a megfelel? nagyságú h?tarifák megállapítására.
Hosszabb távon csak akkor maradhatnak üzemben az egyébként jó hatásfokkal és környezetkímél? módon energiát termel? kapcsolt blokkok, ha a kormányzat valamilyen módon segítséget nyújt számukra – hangsúlyozta Rudolf Viktor. Az egyik lehetséges – a kormány által is emlegetett – támogatási módszer az lehetne, ha a kabinet bevezetné az úgynevezett kapcsolt bizonyítvány rendszert.
Eszerint a megfelel? hatékonysággal m?köd? egységek kapnának egy bizonyítványt, az ipari fogyasztókat pedig köteleznék arra, hogy az energia szükségletük egy részét az ilyen igazolással rendelkez? termel?kt?l szerezzék be, meghatározott áron. Így stabilizálódhatna a kett?s célú er?m?vek helyzete. Hasonló támogatási rendszerek már több országban m?ködnek. Rudolf Viktor úgy véli: bár a kormány 2013 elejére ígérte a „kapcsolt bizonyítvány” konstrukció bevezetését, jelenleg úgy t?nik, hogy késni fog az új támogatási rend meghirdetése.
Reménnyel teli Húsvéti üzenet a
TEREMT?NKNEK és
MINDEN JÓSZÁNDÉKÚ EMBERNEK
Teremtettél minket
is Urunk
a hatodik napon.
A hetediken már
pihenni akartál,
ünnepelni,
Az Igéd
testté lett.
Mozgóvá vált
a világod,
él?vé a természet,
s elkezdett alkotni,
a hasonmásod.
Alkotott is bankot,
földgázt és olajat
Kainokat az Ábelek helyett..
akik miatt FIAD képében
földre kellett
szállnod
Ünnep lett
a születése.
A halála meg a
megváltás
ünnepe
Ám hiába a Karácsony
és hiába a Húsvét.
A szeretet megszületett,
de keresztre feszítetett.
A megváltás meg késik,
de nagyon kellene.
Ezer és ezer éve várjuk,
hátha ránk köszön
Belép közénk és itt marad,
békét hozva.
rendet tenne.
Mert ez hiányzik Urunk
A béke és a rend.
Meg köt?anyaga a szeretet.
Meg az igazi Hegyi beszéd.
A templomi szószékek,
a tribünök, díszemelvények
szónoklatai helyett.
Látod uram mennyire
eltorzult a gondolkodás
és a gondoskodás.
A legtöbb állatodnak már
van menhelye
A hasonmásaid kis
részének tele
a zsebe
A tömeg meg éhezik.
Üres a bele és
n? azoknak
a hada,
akiknek
a munka büdös,
a pénznek
meg nincs
szaga.
S mégis!
Lesz még ismét ünnep
a világon.
Mert látod Uram.
Hiába született
annyi Káin, Néró
welszi és sok egyéb
álszent hercegn?.
A nemecsek ern?k,
nyilas misik
és a teréz anyák száma,
jobban n?
Szaporodik a bankhitel
helyett a
hetedik krajcárjukat
felajánló,
megváltóként érkez?,
koldusok száma is.
S egyszer majd.
a Szeretet Ünnepén
nyugodtan megszülethet
a Húsvéti Bárány.
Mert megjön végre
az eszünk
a Húsvéti Tojás mellé,
nem báránysültet és
sonkát eszünk,
hanem sajtot, salátát
és égi napfénnyel érlelt,
földi paradicsomot.
Napod fénye amely
el?zi a gáz és olaj
b?zös felh?jét és
elhozza nekünk a
NAPKORSZAKOT
A TESCÓS Coca Cola
helyett meg áldott
napfényeddel táplált
sz?l?borral, gabonasörrel
vagy alma-lével
koccintunk majd veled.
EGÉSZSÉGEDRE ÉS EGÉSZSÉGÜNKRE!
URUNK!
bocsó nemecsek imre
2012
1 comment for “Reménnyel teli Húsvéti üzenet a TEREMTŐNKNEK és MINDEN JÓSZÁNDÉKÚ EMBERNEK!”