Címke: Szolár7 – 13-28

Ez fájni fog! Ennyit kell fizetnie augusztustól a gázért, áramért, aki kicsúszik a rezsicsökkentésből

Share Button

Komoly csekket kaphatnak azok, akik augusztustól túllépik a kormány által meghatározott „rezsikeretet”, és az afölötti fogyasztást már a piaci áron kell rendezniük. Megnéztük, hogy nagyjából mekkora a különbség a hazai, rezsicsökekntett árak, illetve a piaci energiatarifák között. A MEKH európai adatai szerint a túlfogyasztók akár 3-5-szörös árat is fizethetnek az átlag felett fogyasztott gázért, villanyért.…

Olyan bejelentést tesz India, ami sok mindent megváltoztathat az eddigi világban

Share Button

Amikor a világgazdaságban a szénkivezetésről esik szó, az elrettentő példákat rendre Kína és India jelenti – mondván, e két, kontinensnyi ország még évtizedekig ragaszkodik, ragaszkodni akar az áramtermelő szénégetés modelljéhez, és így nem képzelhető el könnyen, hogyan lehetne 2050-re karbonsemlegessé tenni nehogy az egész gazdaságot, de csupán ezt a szektort. Nos, az indiai energiaügyi és…

Gulyás: a kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett

Share Button

A kormány energia-veszélyhelyzetet hirdetett és hét pontból álló intézkedési tervet fogadott el, ennek részeként augusztus 1-jétől csak a lakossági átlagfogyasztás mértékéig biztosítja a rezsicsökkentéssel limitált gáz- és áramárat – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán a kormányinfón. A miniszter a kormánykabinetek vezetőinek ülését követően tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: az elhúzódó orosz-ukrán háború és az…

Izraelben építene naperőműparkot a Ganz Transzformátor

Share Button

Erős növekedés után új piacokra tart a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft., exportjában a megújuló projektek a meghatározók. Stabil növekedési pályára állt, és tovább erősítette nemzetközi pozícióját 2022 első fél évében a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. – közölte a vállalat. A transzformátorok, nagy teljesítményű villamos motorok és generátorok gyártásával, valamint nagyfeszültségű készülékek…

A szegedi példát tartják követendőnek az unióban, hogy ne fagyjunk meg télen

Share Button

A dolog persze nem egyedi, hiszen Izlandon is használnak már jó ideje geotermikus energiát fűtésre, azonban a szegedi lesz az unión belüli legnagyobb léptékű városi távhőrendszer-átállítás. Szakértők szerint a szegedi távfűtési rendszer átalakítása követendő példa lehet azon uniós államok és geotermikus energiakinccsel rendelkező városok számára, amelyek éppen azon igyekeznek, hogy függetlenítsék magukat az orosz gáztól,…

2021-ben ötéves csúcsot döntött az éves hazai villamosenergia-fogyasztás

Share Button

Magyarország villamosenergia-felhasználása 2021-ben 4,9 százalékkal emelkedett a tavalyi évhez képest, és az elmúlt öt év felhasználásnál is magasabb volt – olvasható a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 2021-es évet összefoglaló villamosenergia-piaci jelentésében. A villamosenergia-fogyasztás dinamikus bővülése 2020-ban a pandémia következtében hozott korlátozó intézkedések miatt megtört, de 2021-ben a felhasználás újra magasabb volt, mint a…

Szijjártó: Magyarország és Románia kész segíteni egymást az energiabiztonság területén

Share Button

Magyarország és Románia kész segíteni egymást az energiabiztonság területén, így jelenleg tárgyalások zajlanak a nukleáris fűtőelemek új szállítási útvonaláról és a két ország közötti földgáz-interkonnektor kapacitásbővítéséről – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Bukarestben. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a román kollégájával, Bogdan Lucian Aurescuval közös sajtótájékoztatón rámutatott, hogy a két ország komoly…

Döngetik a kapukat a hidrogén-forradalmárok – avagy pár év, és megoldható nagy léptékben a filléres energiatárolás?

Share Button

Az energetikai szakmában manapság rengeteg beszélgetés, írás, tanulmány forog a hidrogénes projektek körül. Pedig az üzemanyag cellák egykori nagy ígérete manapság kicsit távolibbnak, fakóbbnak tűnik. De milyen friss trendek és technológiák vannak feljövőben, ami miatt a zöld hidrogén, azaz a megújuló energiából előállított hidrogén újra a figyelem középpontjába kerülhet? Adódik tehát a kérdés: mégis, miért ez…

A Shell építheti Európa legnagyobb megújuló hidrogénüzemét

Share Button

A Shell a napokban közölte, hogy megkezdi egy megújuló hidrogénüzem építését Hollandiában, amely az energiavállalat szerint 2025-ös üzemebe helyezését követően Európa legnagyobbja lesz. A 200 MW teljesítményű elektrolízis üzemet a rotterdami kikötőben építik meg, és naponta akár 60 ezer kilogramm megújuló hidrogént is előállíthat. Az elektrolízisüzemhez szükséges megújuló energia a Hollandse Kust (noord) tengeri szélerőműparkból származik majd,…

Lekapcsolták a Mártai Erőművet: senki se vette észre, senkinek se hiányzott

Share Button

Több mint 78 órán át teljes széncsend volt Magyarországon. A hazai energiaszektorban még meglehetősen szokatlan jelenség oka az, hogy napokra leállt a Mátrai Erőmű, amely a szénalapú áramtermelés utolsó „bölénye”. Néhány éve, amikor ehhez hasonló helyzet állt elő az Egyesült Királyságban, az átfordította a britek gondolkodását, és Európa egyik legmerészebb karbonmentesítési forgatókönyvének kidolgozására sarkallta őket.…