2011-ben az EU-ban 9616 MW kapacitást értek el, ezzel pedig a közösség villanyáram el?állításának 6, 3 %-a származott a szélenergia-ágazatból. 2011-ben a szélenergiába való befektetések Németországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban n?ttek, Franciaországban és Spanyolországban némileg csökkentek. Az Európai Szélenergia Szövetség (EWEA) hangsúlyozza, hogy az EU el?tti 2030-ra teljesítend? energiacélok elérése érdekében a tagországok kormányainak megújuló energiára irányuló stabil energiapolitikai törekvéseit jobban kell támogatni és az elkövetkez? évben er?teljes növekedést kell beütemezni.
forrás: agroinform.com
A szolgáltatók fizetik majd meg a kormány rezsicsökkentését,
ez viszont hosszú távon rendszerszint? problémákhoz vezethet, véli a Nemzetközi Energiaügynökség gáz-, és villamosenergia piaci divíziójának vezet?je. Varró László szerint a magyar közgazdasági gondolkodás még nem érte el a 13. század szintjét, és javítani kell a jogi környezet biztonságát is, ha atomer?m?vet akarunk. Hosszú távon lényegesen olcsóbb már nem lesz a gáz, és nem drágább nálunk az energia, mint máshol.
Tíz százalékkal csökkentik januártól a lakossági rezsiköltségeket. Ki fizeti meg ennek az árát? A cégek, a költségvetés?
A költségek túlnyomó részét a magyarországi stratégiai befektet?k fogják fizetni, de a költségvetés is érezni fogja, mert a villamosenergián és a földgázon is van áfa. Ha lemegy az ára, nem fognak annyival többet fogyasztani, hogy az áfabevétel ugyanannyi maradjon. Ez azonban egy másodlagos hatás, a gyakorlatban els?sorban a cégeket érinti majd. A csökkentés felfogható úgy, mint egy újabb különadó a gáz és áramszektor szerepl?ire, amelyb?l a kormány kedvezményt ad a lakossági energiafogyasztóknak.
Az ilyen típusú árszabályozás mennyire jellemz? más országokban?
Nagyon jellemz?: Moldáviában, Bolíviában, Szenegálban.
És nyugatabbra?
A nyugati demokráciák közül Franciaországban a leginkább jellemz?, ott Nicolas Sarkozy elnök saját kez?leg döntött a lakossági árakról. De van egy nem elhanyagolható különbség Franciaország és Magyarország között. Ott a villamosenergia-rendszernek a túlnyomó többsége állami tulajdonban van, a termelésnek pedig domináns része nukleáris és vízier?m?, két olyan termelési típus, aminek a m?ködési költsége közel nulla. A 70-es 80-as évek francia adófizet?i befektettek az atomer?m?vekbe és vízer?m?vekbe, most tulajdonképpen olcsó energia formájában kapják meg az osztalékot a t?kéjük után.
Az állami energiacég fizethetne közvetlenül a költségvetésbe is, nem kell feltétlen a nyomott árakon keresztül kifizetni az adófizet?ket.
Igen, maga az ártámogatás itt sem egy jó gyakorlat, káros az energiahatékonyság és a verseny szempontjából, jobb lenne, ha az energiaárak a közgazdasági költségeket finanszíroznák, ez a Nemzetközi Energiaügynökségnek is határozott álláspontja. De a francia rendszer mégis nagy mértékben különbözik a magyartól, hiszen az egy, a nemzetgazdaságon belüli zárt rendszer, nem a magánbefektet?ket érinti.
Máshol?
Az állami árszabályozás az elmúlt években komoly veszteséget okozott az energiacégeknek Spanyolországban is, de itt sem az a kormányzati álláspont, hogy ez majd végleg a cégek vesztesége lesz, hanem egyeztetnek arról, hogy a pénzügyi krízis realitásait figyelembe véve ez a probléma hogyan oldható meg.
Nálunk a kormány az energiaszolgáltató cégek extraprofitjának megkurtításáról beszél a csökkentés kapcsán, szerintük ezek a vállalatok már így is sokat kerestek a magyar fogyasztókon. Valóban nyerészkedtek rajtunk eddig ezek a vállalatok?
Az áram nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árai közötti különbség legnagyobb részét a hálózati költségek teszik ki. A termel?i és fogyasztói ár közti különbség túlnyomó többsége nem klasszikus értelemben vett árrés, hanem egy hatalmas logisztikai rendszer, a hálózat fenntartási költsége. Csak a fizika törvényei alapján a hálózatban elkerülhetetlenül elvesz? energia értéke több tízmilliárd forint. A hálózat a villamosenergia-rendszeren belül olyan, mint egy fizet?s autópálya: minden piaci szerepl? használja, és diszkriminációmentesen fizet érte. A hálózat szerte a világon monopólium, így az elmúlt tíz évben egy, a nemzetközi sztenderdeknek megfelel? hatósági árszabályozása volt nálunk is. Ezt egyébként annak idején még az els? Orbán-kormány tette rendbe.
Tehát végülis sokat kerestek?
160 ezer kilométernyi vezeték van az országban és több ezer transzformátor, ez hatalmas t?keértéket jelent. Aquinói Szent Tamás volt az els?, aki – egyébként a modern közgazdaságtannal teljesen összhangban – arról írt, hogy a t?ke megtérülése annak az id?nek az ára, amennyi id?re azt a t?két lekötik. Az a baj, hogy a magyar közgazdasági gondolkodás még nem érte el a 13. század szintjét: ha van 100 milliárd forint lekötött t?ke, és egy szerény, 6 százalékos t?keköltség, akkor 100 milliárd forintnak 6 milliárd forint a t?keköltsége évente. Ez persze nagyon sok pénz az édesanyám nyugdíjához képest. De ez nem extra profit, hanem a tevékenységhez szükséges t?ke költsége.
De akkor más országokkal összevetve sem mondható soknak a magyar rezsi?
A piaci árfolyamon összevetve egyáltalán nem kiugróak a magyar árak, legfeljebb vásárlóer?paritáson számolva. A szomorú igazság viszont az, hogy a vásárlóer?paritás olyan dolgokkal korrigál, ami a villamosenergia-szolgáltatásban nem különösebben releváns: például hogy nálunk olcsóbb fodrászhoz menni, mint Párizsban. Ha viszont megnézzük a villamosenergia-szolgáltatás költségeit, annak nagyságrendileg a felét a hálózat költségei adják, negyede az er?m?vi berendezések költsége, a maradék negyed a tüzel?anyag költsége. A költségek domináns része tehát vagy importált földgáz, vagy importált berendezés a m?szaki rendszerben, ezeknek van egy listaára, euróban vagy dollárban és piaci árfolyamon kell megvenni. A Gazprom vagy a Siemens nem mérlegeli, hogy nálunk mennyit keres egy ápolón? vagy egy tanítón?, ezzel a résszel tehát nagyon sok mindent nem lehet kezdeni.
A szolgáltatók pénzéb?l tehát a kormány árat csökkent. Mik lesznek a hatások hosszú távon? A beruházások, fejlesztések elmaradását id?vel a fogyasztók is megérzik.
A hálózatok m?szaki színvonala fokozatosan romlik, ha a hálózati fejlesztések elmaradnak, ennek hatásaként végeredményképpen áramkimaradások, ellátási zavarok jöhetnek. Már 2010-ben is a pénzügyi krízist tükröz? szinten voltak az energiaszektor beruházásai, de mára még ahhoz képest is több mint 40 százalékkal zuhantak. Ha a 2011-es adatokat nézzük, akkor egy tipikus hálózati elemet Magyarországon 150 évente cserélnének le. Csakhogy egy ilyen berendezésnek nem 150 év az élettartama, hanem például egy vezetéknek 30-40 év, egy transzformátornak nagyjából 20 év.
Ezek ráadásul még csak a 2011-es adatok, a közm?adó és a rezsicsökkentés hatása csak jöv? évt?l érezteti majd a hatását. Mikortól várhatunk id?szakos áramszüneteket?
Ezt napra, órára pontosan nem lehet megmondani, az ilyen típusú rendszerek nem így romlanak le. Elkezd majd növekedni a hibák valószín?sége, egyre gyakrabban romlik el, törik el valami. A kommunizmusban például csaknem változatlan formában m?ködtették azt a rendszert, amit a polgári Budapestt?l megörököltek, és úgy-ahogy m?ködött is, de egyre több hibával. Ez a legvalószín?bb következmény most is.
A piaci árak eltérítése, a hatósági rezsicsökkentés tehát nem jó irány. De mégis, mi mást csinálhat még a kormány? A rezsi fizetése valóban sokaknak jelent gondot.
Csökken? foglalkoztatottság és reálbér mellett nagyon nehéz olyan energiapolitikát csinálni, ami nem a feszültségek irányába vezet. Az emelked? foglalkoztatást és a dinamikus gazdasági növekedést nagyon nehéz pótolni. De azért több módon lehetne még csökkentést elérni, például a verseny er?sítésével. Ahol ugyanis az iparágban a sztenderd gyakorlat azt mondaná, hogy legyen hatékony verseny, ott Magyarországon vannak még indokolatlan túlárazások: a kereskedelmi árrések felt?n?en magasak, a verseny a termelési piacon sem olyan intenzív, mint lehetne. Csökkenteni kellene többek közt a szolgáltatóváltáshoz kapcsolódó adminisztrációt és növelni az átláthatóságot.
Hány százalékos árcsökkenést lehetne ezekkel elérni?
Tízet biztosan nem, de néhány százalékot azért igen. Az elmúlt tíz évben az energiapolitika tehetett volna többet a verseny élénkítése érdekében. Nem kell feltalálni a spanyolviaszt, ennek gazdag szakirodalma van. De lehetne egyébként csökkenteni az árat akár azokkal a tételekkel is, amelyeket most karácsonyfadíszként ráaggatnak a végfogyasztói számlára. Magyarországon sok éven át ilyen volt például a kapcsolt energiatermelés támogatása, de nagy tétel még az oroszlányi szénbányászat és a vértesi er?m? támogatása, és árat növel? elem a megújuló energia támogatása is, figyelembe véve hogy Magyarországnak ambiciózus, a megújuló energiára vonatkozó célkit?zései vannak, nagyon fontos ezeket költséghatékony módon elérni. Az ilyen és ehhez hasonló plusz tételeknek a mértéke számos országban energiapolitikai vita tárgya, a kapcsoltak támogatásánál például nagyon helyes, hogy nálunk is bekeményített a kormány. (A kapcsoltan h?t és áramot termel?, úgynevezett kogenerációs er?m?vek számára nyújtott, az áram árában is megjelen? támogatás mértékét korábban Lázár János javaslatára csökkentették – a szerk.)
Visszatérve a beruházásokhoz: úgy t?nik, az áramhálózat elavulásával romlik az ellátás színvonala, de mi a helyzet a termeléssel? A kormány azt mondta, hogy az energiatermel?knek jár a profit.
Igen, úgy t?nik, a marxista politikai gazdaságtan filozófiájának megfelel?en a termel? tevékenység az értékes, és az élvezhet profitot. Csakhogy Magyarországon az er?m?-beruházások is leálltak. Már majdnem két éve a Nemzetközi Energiaügynökségnél dolgozom, de ha Magyarországra látogatok, és az itteni kollégákkal találkozom, nagyjából a mondat közepén még mindig be tudok kapcsolódni a beszélgetésbe, mert minden projekt áll, semmi sem változik.
De azért ez nem csak magyar probléma, szerte Európában kevés az új beruházás. Nálunk rosszabb a helyzet?
Ahogyan a vicc is mondja: nekem nem az oroszlánnál kell gyorsabban futnom, hanem a nálad. Egy olyan t?kehiányos helyzetben, amilyenben most az egész európai energiaszektor van, a legfontosabb szempont a t?kevonzó képesség, az egyes országok energiapolitikái versenyben vannak a beruházási projektekért.. Amikor egy külföldi befektet?nek döntenie kell egy cseh és egy magyar er?m?projekt finanszírozása között, akkor felmerül, hogy Magyarországon tizenhatszor volt olyan villamosenergiatörvény-módosítás, amit este hatkor nyújtottak be, hajnalban szavaztak meg, és a káposztasavanyításról szóló élelmiszeripari rendelet mellékleteként jelent meg. Mi van akkor, ha ez történik egy-két év múlva majd az én er?m?projektemmel is? Ehhez képest Csehországban van egy stabil villamosenergia-törvény és kiszámítható gazdasági környezet. Annyival nem tud a befektet? több profitot elérni Magyarországon, hogy ezt a jogi kockázatot érdemes legyen megfutni. Ráadásul Magyarországon az energiacégeket terhel? adók mértéke is különösen magas.
Márpedig az országnak különösen sok pénzt kellene idecsábítania, legalábbis ha komolyan gondolja, hogy b?víteni akarja a paksi er?m?vet.
Az atomenergia egy t?keintenzív iparág. A magyar jogi környezet stabilitását, befektet?biztonságát érdemben javítani kellene ahhoz, hogy a paksi b?vítés megvalósulhasson. Én Fukusima után is büszkén és vállaltan atomenergia-párti vagyok; az, hogy Magyarország az atomenergiában benn akar maradni, szerintem helyes döntés. De fel kell tenni a kérdést: van-e a magyar államnak öt-tízmilliárd eurója ilyen célra. Második kérdés, a mostani jogi környezetben nyugati magánbefektet? hoz-e ide ennyi pénzt?
És nem nyugati befektet?? Oroszok?
A Roszatom most épít orosz technológiájú atomer?m?vet Kínában, Indiában, Törökországban és Vietnamban. Ha megnézzük ezeket a projekteket, egyik sem úgy nézett ki, hogy felvették a mikulásjelmezt, és hozták zsákban a pénzt. Putyin elnök büszkén állíthatja, hogy hatékonyan és jól képviselte az orosz nemzeti érdekeket, ezek ugyanis orosz szempontból üzletileg értelmezhet? projektek. Nyilván fontosak a kormányközi kapcsolatok is, például Vietnamban, de itt sem karácsonyi ajándékot vittek, az ország kifizeti a számlát.
Mi van akkor, ha nem épülnek nálunk er?m?vek? Többet fogunk importálni?
Többet importálunk, ez már most érz?dik. Az áramimportnak ugyan nincsenek olyan jelleg? geopolitikai kockázatai, mint a gáz-, vagy olajimportnak, a tapasztalat viszont az, hogy technológiai kockázatok azért vannak, és a hazai ellátás függ?vé válik a küls? körülmények változásától is. Az importnak ráadásul van egy olyan tulajdonsága is, hogy ott a számlát ki kell fizetni. Még egy kétharmados döntéshozás esetében sem lehet 10 százalékkal csökkenteni. Ez egy nemzetközi piac, ahol ha nem fizeted ki a számlát, akkor nem jön áram.
De legalább a gázzal nem lesz gond, legalábbis a kormány nagy jelent?séget tulajdonít az E.On gázüzletág megvásárlásának. Mi lesz más a nagykeresked? és a tározós cég megvásárlása után?
A vásárlásnak egy közvetlen következménye van: az E.On nagykeresked? veszteséges, onnantól kezdve, hogy ezt a magyar állam megveszi, ezt a veszteséget a magyar állam fogja finanszírozni, ami újabb malomk? lesz az MVM nyakában. A gáztárolóknál az üzleti modell az, hogy valaki kibérli a kapacitást és díjat fizet érte, a szabályozás garantálja a tárolókhoz való hozzáférést, vagyis ilyen szempontból nem lesz változás. Ha a tároló az E.On tulajdonában van, jogszabály az E.On nem tilthatja meg, hogy azt a tárolót más piaci szerepl?k használják. A tárolói befektetésnek nagyjából olyan a pénzügyi hatása, mintha a magyar állam államkötvényt venne vissza. A hosszabb távú hatása a vásárlásnak, hogy a magyar állam tárgyalhat a Gazprommal a hosszú távú gázszerz?désr?l.
És ehhez szükséges megvenni a céget? Nem lett volna elég egy új állami szerepl?t létrehozni?
Általában felvet?dik az a kérdés, hogy milyen el?ny származik abból, ha a magyar állam tulajdonában van az a cég, amelyik importálja a földgázt. Ezt nem tudom. De ha úgy döntünk, hogy legyen, akkor az a következ? kérdés, hogy erre elég létrehozni egy új céget, vagy a mostanit kell megvenni.
Mi lesz a Mol szerepe azután, hogy az állam átveszi a stratégiai tározást?
A stratégiai tározás a Mol számára fix megtérülést hozott. Ha az állam ezt a tározót is meg akarja vásárolni, akkor a Mol majd megkapja az értékét, és az igazgatóság dönt arról, hogy mire költi ezt a pénzt. A stratégiai tároló az ország szempontjából stratégiai, nem a Mol szempontjából. A stratégiai készlet felhasználásáról eddig is a kormány döntött.
Olcsóbb gázt tehát továbbra is f?ként a világpiaci folyamatok változásától várhatunk. Várhatunk még egyáltalán?
Az olcsó energia korszaka véget ért. Egy olyan országban, ahol importálják a gázt, igazán olcsó soha nem lesz. Olcsóbb ugyan lehet, mint a jelenlegi hosszú távú szerz?dés keretében vásárolt olajindexált, de például az amerikai gázárszint nincs a lehet?ségek között. Ez az európai országok számára egy folyamatos versenyképességi teher lesz Amerikával szemben.
Forrás: index.hu
