Dr. Varró László 2011 március 14-t?l a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) gáz-, és árampiaci igazgatója.
Varró László, az Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) gáz-, és árampiaci igazgatója szerint Magyarországon egyértelm?en szükség lenne energetikai beruházásokra, és kétségtelen, hogy a jelenlegi beruházási hajlandóság a hosszú távú biztonságos energiaellátás fenntartásához szükséges szint alatt van. A korábbi MOL-stratéga az Origo-nak adott interjújában beszélt arról is, hogy a Magyarországgal kapcsolatos gazdasági kérdések marginálisak a nyugat-európai sajtóban és közéletben.
Varró László a portálnak adott interjújában kifejtette, hogy a rossz befektet?i környezet miatt jelenleg hiányoznak a hosszú távú biztonságos energiaellátáshoz szükséges beruházások Magyarországon. A szakember hozzátette, hogy az energiahálózatok folyamatos karbantartása mellett ebben az évtizedben er?m?vi beruházások is esedékesek lennének.
Az IEA Párizsban dolgozó igazgatója egy nemzetközi tanácsadócég partnerének szavait idézte a jelenlegi helyzet kapcsán: „Magyarország az els? homokzsák, amelyet ki kell és ki lehet hajítani a léghajóból. Ma minden beruházásvágás úgy kezd?dik, hogy a magyar projekteket törlik”.
Varró László szerint Magyarországon a legfontosabb feladat a jogrendszer kiszámíthatóságának javítása és a befektet?i biztonság er?sítése. A szakember szerint ehhez hosszú távú, konzisztens gazdaságpolitikát kellene folytatni, figyelembe véve a befektet?i szempontokat is. A szakember hangsúlyozta, hogy ez nemcsak – és nem is els?sorban – a külföldi befektet?kkel szembeni magatartásra vonatkozik.
A paksi b?vítés kapcsán Varró László szerint a magyar költségvetés helyzetét alapul véve irreális elképzelés, hogy az állam 4 milliárd eurót fektessen be egy új reaktorba. Az MVM pénzügyi ereje arra elég, hogy befolyásolós kisebbségi részesedéssel, tehát pl. 25%-kal rendelkezzen a b?vítési projektben. Az IEA igazgatója szerint a befektet?k, beruházok toborzásához Magyarországon drámai mértékben kellene növelni a befektet?i megítélését. Hozzátette, hogy Magyarország a b?vítéssel kapcsolatos döntésekkel összefüggésben nincsen akut lépéskényszerben, van még id?.
A Párizsban dolgozó Varró szerint a nemzetközi sajtóban, illetve közéletben nem lehet érzékelni, hogy Magyarországnak negatív lenne a megítélése. A közgazdász szerint a nyugat-európai közvéleményt és vezetést els? sorban az eurózóna-krízise, illetve Spanyolország helyzet foglalkoztatja.
A befektetési környezet szempontjából Magyarország számára kedvez? adottság az ország jó fekvése, illetve munkaerejének teljesít?képessége. A magyar munkaer? elfogadottan jól teljesít, hatékony és kreatív. Az elmúlt id?szakig Magyarország pénzügyi intézményrendszere el?nyös volt, fogalmaz Varró László, aki szerint els? sorban a jogalkotás színvonalán, a korrupció visszaszorításán, a költségvetési tervezésen és az adórendszer kiszámíthatóságán kellene javítani hazánkban.
2012. augusztus 13. | Forrás: portfolio.hu
Dr. Varró László végzettsége és pályafutása:
Végzettsége kevéssé meglep? módon közgazdász, tanulmányait a University of Cambridge-en, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen és a Colorado State University-n folytatta.
Varró 2005-t?l a MOL olajcég vezet? közgazdásza, majd 2008 júniusa óta annak stratégiai-fejlesztési igazgatója volt, ahol meghatározó szerepe volt a Mol-csoport eredményeiben, s?t a vezetésével kidolgozott stratégiai terveknek köszönhet?en munkája még sokáig hatással lesz a következ? évek feladataira is. Ezt megel?z?en a Magyar Energia Hivatal vezet? közgazdásza volt, korábban a Magyar Nemzeti Bankban is dolgozott.
2011 március 14-t?l a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) gáz-, és árampiaci igazgatója.