Videó: 53 ezer napelemet monitoroznak a debreceni erőműben

Share Button

Az energiaválság újra fókuszba helyezte a megújuló energia kérdését. Arról sokat hallani manapság, hogy az elszálló rezsiárak miatt, a lakosság körében óriási a kereslet napelemek telepítésére, jellemzően a családi házak esetében. De a háztartási felhasználás mellett ipari méretű napelemparkok is létesülnek, nemrég a debreceni repülőtér melletti, 50 hektáros területen került átadásra egy. Amíg a kisméretű, családi házakra telepített napelemek vizsgálata, karbantartása, működtetése egyszerűbb feladat, addig egy ipari létesítmény 53 ezer napelem moduljánál mindez komoly kihívás, ahol az emberi tudás mellett a mesterséges intelligenciát is segítségül hívják.

A debreceni erőmű egyik fő különlegessége, hogy a beruházás egy kiemelt légi besorolású, úgynevezett SRA területen valósult meg, ahol szokásosnál jóval szigorúbb körülmények között zajlott az építkezés. Ennek ellenére mindez kevesebb mint 5 hónapot vett igénybe, májusban kezdődött a kivitelezés, a napelempark pedig október 13-tól már termeli az energiát. A 24 megawatt teljesítményű park 15 ezer háztartás egy éves energiaellátást tudja biztosítani. A parkban 120 darab, 200 kilowattos egységteljesítményű inverter található, ezek teljesítménye egyenként, 10-20-szor nagyobb, mint egy háztartási méretű berendezés teljesítménye.

EGY ERŐMŰ LELKE AZ INVERTER. ENNEK A FELADATA, HOGY A NAPELEMBŐL ÉRKEZŐ EGYENÁRAMOT VÁLTÓÁRAMMÁ ALAKÍTSA ÁT. EZ AZ ERŐMŰ OLYAN INVERTEREKET HASZNÁL, AMIT MAGYARORSZÁGON ELSŐK KÖZÖTT ALKALMAZNAK

– mondta Szabó Róbert, a Huawei Technologies Hungary napelemes megoldásokért felelős igazgatója.

Forrás/bővebben: portfolio.hu