XI. Szolár Konferencia – Szakmai és befektetői workshop beszámoló

Share Button

Szövetségük 2021. április 14-én rendezte meg XI. Szolár Konferencia – Szakmai és Befektetői Workshop c. rendezvényét, ezúttal online formában.

Rendezvényünk fő támogatói a Huawei Technologies Hungary Kft, valamit az EU-Solar Zrt.

Köszönettel tartozunk Dr. Áder János köztársasági elnök úrnak, aki ismét elvállalta konferenciánk fővédnöki tisztségét.

Kiss Ernő elnök úr megnyitó beszédét követően Steiner Attila államtitkár úr (ITM) ismertette a 2030-as klímapolitikai célokat.  Biczók András elnök-vezérizgató úr (MAVIR) a tiszta energiaátmenetről, valamint a rendszerszintű kihívásokról tartott előadást. Dr. Tóth Tamás elnökhelyettes úr (MEKH) a METÁR Tenderrel kapcsolatos információkat ismertette.

Az online térben meghallgattuk Hajdú-Benkő Zoltán osztályvezető úr (MVM) előadását, aki az elektrifikációs kihívásokról beszélt, illetve Istvánffy György piacfejlesztési vezetőt (HUPX) a megújuló termelők értékesítési lehetőségeiről.

Programunkat színesítette, hogy ismét vendégül láttunk külföldi előadókat Radovan Kopecek igazgató úr (ISC-Konstanz) és Glauco Pensini (SIEL) úr képviseletében. Előadásukat szinkrontolmácsok segítségével tettük mindenki számára elérhetővé.

A nap folyamán számos érdekes téma került még napirendre. Az ezekről készült anyagokat hamarosan elérhetővé tesszük honlapunkon.

Rendezvényünket nyereménysorsolással zártuk, melyen ezúttal is értékes ajándékok találtak gazdára. Gratulálunk a nyerteseknek!

 

A konferencia fővédnöke

 

XI. Szolár Konferencia – Szakmai és Befektetői Workshop programja:

9:00 Kiss Ernő, MNNSZ elnök – Megnyitó VIDEÓ
9:05 Steiner Attila, államtitkár ITM – „A 2030-as uniós klímapolitikai célok teljesítése Magyarországon” VIDEÓ
9:30 Biczók András, elnök-vezérigazgató MAVIR – Tiszta energia átmenet – rendszerszintű kihívások VIDEÓ
9:55 Dr. Tóth Tamás, elnökhelyettes MEKH – A METÁR-tender eddigi tapasztalatai és a következő METÁR-tender VIDEÓ

 

10:25 Istvánffy György piacfejlesztési vezető HUPX – A megújuló termelők értékesítési lehetőségei a HUPX piacain VIDEÓ
10:50 Petre András vezérigazgató Eu-Solar Zrt. – Miért nem lehet bevezetni a Bruttó elszámolást? VIDEÓ
11:10 Hajdú-Benkő Zoltán osztályvezető MVM Démász Áramhálózati Kft. – Elektrifikációs kihívások a DSO hálózatokon VIDEÓ
11:35 Pócs István üzletfejlesztési igazgató Pannon Green Power Kft. – Robin Hood adó VIDEÓ

 

12:05 Kertész Sándor, vezérigazgató Infoware Zrt., MNNSZ alelnök – Lítiumion akkumulátoros energiatárolók biztonságtechnikája VIDEÓ
12:30 Balogh Attila, Senior Account Manager, Huawei Hungary Kft. – Huawei inverterek visszatáplálás elleni védelemmel VIDEÓ
12:50 Thomas Werling, kutatómérnök ISC-Konstanz, MNNSZ tanácsadó – MNNSZ QS, QC Szolár, Minőségbiztosítás és minőség-ellenőrzés módszertana és egységesített rendszerének ismertetése VIDEÓ

 

13:20 Radovan Kopecek, igazgató ISC-Konstanz – Bifacial PV2021 VIDEÓ
13:45 Szabó Róbert, Solution Sales Manager, Huawei Hungary Kft. – Erőművi méretű energiatárolási megoldások a Huawei-től VIDEÓ
14:05 Majoross Gábor, ügyvezető igazgató Enertech Hungária Kft. – Naperőmű egységteljesítmények növekedésének kihívásai. Technológiai épületek a naperőműparkokban VIDEÓ
14:40 Muth Gergely, Technical Advisor – Fronius Hungary Kft. – Erőműi költségoptimalizálás Fronius Tauro-val VIDEÓ

 

15:00 Inczédy György, ügyvezető igazgató Siel-Inczédy és Társa Kft.,  VIDEÓ – társelőadó:
Glauco Pensini (SIEL Spa)SIEL SOLEIL centrál inverterek
15:20 Almási László, ügyfélkapcsolati és értékesítési menedzser Alteo Nyrt. – A megújuló energiaforrás alapú termelők menetrendezésének kérdései  VIDEÓ
15:40 Trombitás Károly, épületgépészeti szakreferens, Würth Szereléstechnika Kft. – Würth professzionális szolár rögzítő rendszerek VIDEÓ
16:00 dr. Clamba Viktória, RSM Hungary Zrt. – Naperőmű beruházások adózási kérdései. Milyen adózási lehetőségekkel és kihívásokkal néznek szembe a befektetők, kivitelezők és projektmenedzserek a szolár energia projektek kapcsán? VIDEÓ

Nyeremények sorsolása

Nyeremények