Az egész Európát sújtó energiakrízis közepette a kevés jó hír egyike, hogy a fosszilis nyersanyagoktól független, megújuló forrásból táplálkozó, napelemes villamosenergia-termelés nemzetközi összevetésben is hatalmas ütemben bővül Magyarországon, akár az erőművi méretű napelemparkokra, akár a háztartási méretű napelemes rendszerekre gondolunk. A magyarországi beépített naperőmű-kapacitások idén októberben már meghaladták a 3800 megawattot, és a növekedés az elkövetkező esztendőkben is folytatódhat. Így a szakértők arra számítanak, hogy a beépített teljesítőképesség a korábban prognosztizált 6 gigawatt helyett akár a 10-12 gigawattot is elérheti 2030-ra. Ez nagyságrendileg ötszöröse a Paksi Atomerőmű teljesítményének, ami akkor is döbbenetes érték, ha tudjuk, hogy a napelemes rendszerek névleges teljesítőképességüknek csupán a 15-20 százalékát termelik meg a gyakorlatban, a technológia természetéből adódóan.
A rossz hír, hogy mindennek ellenére ezúttal sincs „ingyen az ebéd”. És a problémák is pont a technológia természetéből fakadnak. Ugyanis mivel időjárásfüggő megújuló energiaforrásról beszélünk, arról is gondoskodni kell, hogy mi történik, amikor éppen nem süt a nap. Ekkora kapacitások mellett ennek kezelése mind a villamosenergia-hálózat működtetése, mind az ellátásbiztonság szempontjából extrém kihívás a rendszerüzemeltetők számára.
A megoldást egyfelől a hálózatfejlesztési beruházások felgyorsítása kínálja.
Innovatív piacszervezési gyakorlatokra van szükség a hálózati korlátok kezeléséhez. Emellett a fogyasztói oldali szabályozás megteremtése érdekében megkerülhetetlen az intelligens energiamenedzsment-rendszerek kialakítása, valamint az okos-fogyasztásmérők tömeges alkalmazása. Másfelől olyan új, szabályozható erőművi kapacitásokra van szükség, amelyek az éjszakai órákban is képesek az akkor éppen szunnyadó naperőművek kapacitásainak legalább részleges kiváltására.
De ez sem elég, ha közben nem kezdődik meg az energiatároló kapacitások gyors kiépítése, amelyek lényegében óriási akkumulátorokként képesek a naperőművek által a nappali órákban megtermelt áram „elraktározására”, majd visszatáplálására a rendszerbe, akár napnyugta után is. Szabályozói oldalon mára megtörtént ez a felismerés, így a rendszerirányítók azzal számolnak, hogy 2030-ig hozzávetőleg egy gigawatt energiatároló-kapacitás létesülhet Magyarországon. A technológia már adott ehhez, és az energiatárolók relatíve gyorsan telepíthetők a hálózat mentén, miközben beszállítói oldalon is számos jelentkező van a kivitelezési feladatok elvégzésére.
A szűk keresztmetszet a finanszírozás, ugyanis, bár adott a technológia, ám meglehetősen drága.
Finanszírozási oldalról fontos, hogy a hálózati integrált energiatárolási beruházások támogatására, és a hálózati energiatárolók energiapiaci szereplőknél történő létesítésének ösztönzésére szolgáló első pályázatok előkészítése elkezdődött. Emellett az új energetikai beruházások kapcsán szigorú kereteket szab, hogy 2022 nyara óta minden újonnan telepítendő időjárásfüggő erőműhöz a névleges teljesítőképesség 30 százalékának megfelelő teljesítőképességű, úgynevezett aFRR kiegyenlítő szabályozási szolgáltatás nyújtására és a kapacitásfelajánlására alkalmas berendezést kell telepíteni.
Az idén nyáron bevezetett szabályozás új lehetőséget kínál az energiatároló vagy rugalmassági képességeket felmutatni képes beruházóknak, ha a fejlesztésekhez szükséges finanszírozás egy része ténylegesen előteremthetővé válik pályázati forrásokból is. Így a feltételek teljesülése esetén gombamód szaporodhatnak a napelemparkok mellett létesítendő, a lokális kiegyenlítést segítő energiatárolók; a barnamezős beruházás keretében megvalósuló, középfeszültségű csatlakozással felépülő hálózati energiatárolók; de még a fosszilis erőművek és távfűtőművek szomszédságában megvalósuló hőtároló rendszerek is. Emellett az energiatárolás-alapú aggregátori tevékenység is jócskán felértékelődhet.
Mindent egybevetve a jelenlegi energetikai helyzetben a magyar energetikai rendszer egyik legnagyobb kihívása a szabályozás problémakörének kezelése lesz az elkövetkező években, ami egyúttal az egész ágazat fejlődési irányát is meg fogja határozni.
A szabályozási képességek kiépítése pedig alapvetően a privát szektor feladata marad, mivel egy olyan, összetett tevékenységről van szó, amelynek a tervezést, a kivitelezést, az üzemeltetést, továbbá a villamosenergia-kereskedelmet is le kell fednie. Ez egyúttal jókora üzleti potenciált is kínál a kompetens piaci szereplőknek, legyen szó rendszerszintű, flexibilitási, mérlegköri vagy éppen energiamegtakarítási szolgáltatásokról, esetleg cégeknek és önkormányzatoknak nyújtott energiaközösségi tevékenységekről. Nemzetgazdasági szempontból pedig fontos lenne, hogy magyar szakemberek aktív közreműködésével és szerepvállalásával álljon lábra a szektor új területe, amelynek kulcsszerep fog jutni a hazai energetika fenntartható fordulatának megvalósításában.
