Hosszú távon fenntartható, biztonságos energiapolitikát akar az Együtt-PM, ez az egyik fontos cél, amelyért képvisel?i az Európai Parlamentben dolgoznak majd – jelentette ki Szabó Rebeka kedden Szegeden, sajtótájékoztatón.
A Fidesz energiapolitikája teljes egészében kiszolgáltatja az országot egy antidemokratikus hatalomnak – mondta az Együtt-PM európai parlamenti (EP) listáján szerepl? politikus, a paksi beruházásra utalva. Véleményük szerint ezzel szemben olyan energiapolitikára van szükség, amelyben nagyobb szerep jut az energiatakarékosságnak, a megújuló energiaforrásoknak, ez hosszú távon olcsóbb a fogyasztók számára, és javítja a foglalkoztatást.
Szabó Rebeka azt mondta: jelenleg titkos minden olyan szám és adat, amely alátámasztaná, hogy az országnak valóban szüksége van a paksi b?vítésre abban a formában, ahogy azt a Fidesz és a Jobbik támogatja. A beruházás ráadásul minden független szakért?i számítás szerint növeli az áram árát – f?zte hozzá a politikus.
A rendelkezésre álló forrásokkal Magyarországon az EU által 2020-ra elvárt 20 százalék fölé lehetne növelni a megújuló energia arányát az energiatermelésben – mutatott rá.
Szabó Rebeka szerint az épületszigetelés a f?tési költségek mérséklésével valódi rezsicsökkentést hozna. A Fidesz azonban 2010 óta gyakorlatilag befagyasztotta a panelépületek felújítására szolgáló forrásokat, csak a korábban nyertes pályázatok valósulhatnak meg – jelentette ki.
A panelprogram újbóli beindítása az energiamegtakarítás és a szén-dioxid-kibocsátás mérséklése mellett a számítások szerint 40-50 ezer új munkahelyet teremthetne – tette hozzá az Együtt-PM európai parlamenti listáján szerepl? politikus.
bkzg bki gkp
Forrás: MTI 2014. május 6., kedd 17:44