Az MNNSZ együttműködne a Minisztériummal

Share Button

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség levelet írt Lantos Csaba Energiaügyi Miniszter Úr részére

A levél itt eredeti formában elérhető.

Az elmúlt napokban jelent meg egy Tik-tok videóban a miniszter úr bejelentése, ami elsősorban azoknak a családoknak okozott komoly csalódást, akik az elmúlt években beruháztak napelemes rendszerre és a korábbi kormányzati kommunikáció alapján arra számítottak, hogy 2024 után is maradhatnak az éves szaldóelszámolásban. A Lantos Csaba, energiaügyi miniszter ellenben most azt mondta, hogy nem csak az egyébként EU direktívák szerint is javasolt új napelemes rendszereknél, de visszamenőlegesen minden háztartásnál eltörli ezt az elszámolási lehetőséget, akik a határidő előtt telepítettek napelemeket.

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) azonnal reagált egy hasonló online videóban, aminek hatalmas sajtóvisszhangja lett és a minisztérium nyílt levelet fogalmazott meg. A levelükben biztosították a szövetségünket az együttműködési szándékukról, elmondták, hogy Ők is a napenergia pártján állnak és mindenről Brüsszel tehet.

Az MNNSZ vezetősége örömmel vesz részt szakmai együttműködésben és minden tudásával támogatja a minisztérium munkáját, ezért néhány pontban összefoglalva megkerestük a miniszter urat és kértünk egy személyes egyeztetésre lehetőséget.

Az MNNSZ hivatalos levelét Itt elolvashatja!

A tartalma egyértelműen mutatja a szövetség álláspontját és kéréseit, ami közül a legfontosabb, hogy kérjük a miniszter urat, hogy védje meg azokat a magyar családokat, akik eddig is sokat tettek az ország energiafüggetlenségéért és a környezetünk védelméért, ráadásul saját házaik tetejére napelemes rendszert szereltettek, ezzel egy évtizedes beruházásba vágtak. Ha a minisztérium valóban hivatalossá teszi a videóban felvázolt havi szaldóelszámolást a régi napelemes rendszereknél, ezek a családok komoly anyagi kárt szenvednek. Ez a döntés még nem született meg és nincs rá semmilyen szakmai érv, nem áll sem a családok, sem az ország érdekében.

Amennyiben Ön is egyetért az MNNSZ kéréseivel, kérjük írja alá online azt a nyílt levelünket, amiben közösen kérjük a miniszter urat a noÁr civil szervezettel a napelemes családok védelmére és az éves szaldó megtartására!

Itt aláírhatja a nyílt levelet!

———————————————————————————————————

Levelünkra a követekező automatikus üzenetet kaptuk:

Tisztelt Címzett!

Tájékoztatjuk, hogy az Energiaügyi Minisztérium (EM) Ügyfélszolgálati Információs Irodája részére megküldött levelét köszönettel megkaptuk.

Üdvözlettel,
EM Ügyfélszolgálati Információs Iroda

Ezt az üzenetet a rendszer automatikusan generálta. Kérem, ne válaszoljon rá.