Egy napelemes rendszer újrahasznosítási körforgása

Egyre inkább borulni látszik a hazai energetikai szektor fenntarthatósági suszterszéke, és ez nem jó hír. Nem jó hír, mert egyre több energiát, pénzt, paripát és fegyvert kell majd a jöv?ben azért áldozni, hogy a napjainkban visszanyesett lábakat így-úgy kipótolhassuk majd. A teljes cserér?l nem is beszélve. A szektor gazdasági, társadalmi és környezeti egyensúlyának megbomlása egyre inkább látható, a várható hatásokat pedig már belátható id?távon belül személyesen is könnyen megtapasztaljuk.

A társadalmi célok túlzott és kier?szakolt el?térbe helyezése (rezsicsökkentés), a szektor gazdasági fenntarthatóságát veszélyeztet? lépések (különadók, rezsicsökkentés) és a környezeti szempontok helytelen értelmezése és alapvet?en más prioritási kategóriába sorolása (METÁR indításának jelent?s csúszása, atomenergia), alapvet?en határozza meg immáron lassan középtávon is a hazai energetikai szektor esélyeit.

Pedig, ha sikerülne elszakadni az nagypolitika esetleges napi érdekeit?l és a „Haragszom rád, mert…” mentalitástól, még a jelenlegi alapokon is lehetne egy középtávon már valóban fenntartható, a társadalmi méltányosság elvárásának, a környezetvédelmi és klímavédelmi célok kiszolgálásának és a hazai energiapiacon mozgó szerepl?k boldogulásának is teret adó rendszert.

A szomorú a történetben az, hogy ehhez az alapvet? sorvezet? létezik, ráadásul 2010 után készült. Merthogy a nemzeti energiastratégia igenis értékes, minden piaci szerepl? által elfogadható és megvalósítható irányokat jelöl ki, méghozzá úgy, hogy létrehozásakor a készít?k levették a szemellenz?t, és egy alapvet?en minden szempontból fenntartható energetikai szektor hazai nemzetgazdaságban betöltött teljes szerepét – többek között a foglalkoztatásra és a hazai iparra gyakorolt hatásait – vették a kijelölend? fejlesztési irányok alapjául.

Az egyensúlyt kellene megtalálni

Mert ez a valóban fenntartható rendszerek alapja. Megtalálni azt az egészséges középutat, amely mentén a fogyasztók tehervisel? képességét nem túlfeszítve, de a vállalkozások m?köd?képességét sem veszélyeztetve lehet m?ködtetni a rendszert. Mindezt úgy, hogy közben a klímavédelmi és a szektor zöldítésére megfogalmazott célkit?zések is teljesülnek.

A piaci szerepl?ket egyáltalán nem zavarja, s?t egyre többen támogatják is, hogy az árak kérdése (és ezáltal a társadalmi fenntarthatóság) rendez?djön. Nehéz azzal nem egyet érteni, hogy a lakossági fogyasztók esetében levágják az árakról a sallangokat és a valóban a szolgáltatáshoz és a befektetések megtérüléséhez elengedhetetlen mérték?ek legyenek az árak. Az is fontos azonban, hogy a szociális kérdéseket ne az energiaárakon keresztül igyekezzen rendezni a szabályozói oldal, még akkor sem, ha ez a gyakorlat Európa több országában is megfigyelhet?.

És még egy gondolat az rezsicsökkentés kapcsán. Egyáltalán nem biztos, hogy ennek a mostani állapotnak nem lesz el?remutató fejleménye a cégekre vonatkozóan. Ha optimistán akarom szemlélni a dolgot, azt is mondhatnám, hogy a mostani politikai döntések hirtelen aktivitásra és egy költséghatékonyabb m?ködési rendszer irányába mozdítják el az iparágat. Azt viszont fel kell ismernie a szabályozói oldalnak, hogy meddig feszítheti a húrt, és meglátásom szerint az sem baj, ha kés?bb a már lefogyasztott szervezetek esetében lazítanak majd a gyepl?n.

A cégek felel?ssége, hogy saját m?ködésük biztosítása érdekében megtalálják azokat a m?ködési rendszereket, amelyek mentén – egy támogató és a szabályok betartása felett ?rköd? – hatóság figyel? szeme mellett hozzájárulhatnak a szektor gazdasági fenntarthatóságához.

Amennyiben a fenti két láb stabilan áll, meggy?z?désem, hogy a környezetvédelmi láb is stabilizálódik. Egyre több gazdasági szerepl? fog megújuló energetikai és energiahatékonysági projekteket indítani termel?i, keresked?i és fogyasztói oldalon egyaránt, amely az energiaszektor – és ezen túlmutatóan az egész nemzetgazdaság – zöldüléséhez, a klímavédelmi célkit?zések teljesüléséhez vezet majd.

Ezért elmondható, hogy aki nekilát végre az energiastratégia megvalósításának, az történelmet ír. Különben tényleg borulni fog a szék.

Forrás: http://chikansplanet.blog.hu

Egyre inkább borulni látszik a hazai energetikai szektor fenntarthatósági suszterszéke, és ez nem jó hír. Nem jó hír, mert egyre több energiát, pénzt, paripát és fegyvert kell majd a jöv?ben azért áldozni, hogy a napjainkban visszanyesett lábakat így-úgy kipótolhassuk majd. A teljes cserér?l nem is beszélve. A szektor gazdasági, társadalmi és környezeti egyensúlyának megbomlása egyre inkább látható, a várható hatásokat pedig már belátható id?távon belül személyesen is könnyen megtapasztaljuk.

A társadalmi célok túlzott és kier?szakolt el?térbe helyezése (rezsicsökkentés), a szektor gazdasági fenntarthatóságát veszélyeztet? lépések (különadók, rezsicsökkentés) és a környezeti szempontok helytelen értelmezése és alapvet?en más prioritási kategóriába sorolása (METÁR indításának jelent?s csúszása, atomenergia), alapvet?en határozza meg immáron lassan középtávon is a hazai energetikai szektor esélyeit.

Pedig, ha sikerülne elszakadni az nagypolitika esetleges napi érdekeit?l és a „Haragszom rád, mert…” mentalitástól, még a jelenlegi alapokon is lehetne egy középtávon már valóban fenntartható, a társadalmi méltányosság elvárásának, a környezetvédelmi és klímavédelmi célok kiszolgálásának és a hazai energiapiacon mozgó szerepl?k boldogulásának is teret adó rendszert.

A szomorú a történetben az, hogy ehhez az alapvet? sorvezet? létezik, ráadásul 2010 után készült. Merthogy a nemzeti energiastratégia igenis értékes, minden piaci szerepl? által elfogadható és megvalósítható irányokat jelöl ki, méghozzá úgy, hogy létrehozásakor a készít?k levették a szemellenz?t, és egy alapvet?en minden szempontból fenntartható energetikai szektor hazai nemzetgazdaságban betöltött teljes szerepét – többek között a foglalkoztatásra és a hazai iparra gyakorolt hatásait – vették a kijelölend? fejlesztési irányok alapjául.

Az egyensúlyt kellene megtalálni

Mert ez a valóban fenntartható rendszerek alapja. Megtalálni azt az egészséges középutat, amely mentén a fogyasztók tehervisel? képességét nem túlfeszítve, de a vállalkozások m?köd?képességét sem veszélyeztetve lehet m?ködtetni a rendszert. Mindezt úgy, hogy közben a klímavédelmi és a szektor zöldítésére megfogalmazott célkit?zések is teljesülnek.

A piaci szerepl?ket egyáltalán nem zavarja, s?t egyre többen támogatják is, hogy az árak kérdése (és ezáltal a társadalmi fenntarthatóság) rendez?djön. Nehéz azzal nem egyet érteni, hogy a lakossági fogyasztók esetében levágják az árakról a sallangokat és a valóban a szolgáltatáshoz és a befektetések megtérüléséhez elengedhetetlen mérték?ek legyenek az árak. Az is fontos azonban, hogy a szociális kérdéseket ne az energiaárakon keresztül igyekezzen rendezni a szabályozói oldal, még akkor sem, ha ez a gyakorlat Európa több országában is megfigyelhet?.

És még egy gondolat az rezsicsökkentés kapcsán. Egyáltalán nem biztos, hogy ennek a mostani állapotnak nem lesz el?remutató fejleménye a cégekre vonatkozóan. Ha optimistán akarom szemlélni a dolgot, azt is mondhatnám, hogy a mostani politikai döntések hirtelen aktivitásra és egy költséghatékonyabb m?ködési rendszer irányába mozdítják el az iparágat. Azt viszont fel kell ismernie a szabályozói oldalnak, hogy meddig feszítheti a húrt, és meglátásom szerint az sem baj, ha kés?bb a már lefogyasztott szervezetek esetében lazítanak majd a gyepl?n.

A cégek felel?ssége, hogy saját m?ködésük biztosítása érdekében megtalálják azokat a m?ködési rendszereket, amelyek mentén – egy támogató és a szabályok betartása felett ?rköd? – hatóság figyel? szeme mellett hozzájárulhatnak a szektor gazdasági fenntarthatóságához.

Amennyiben a fenti két láb stabilan áll, meggy?z?désem, hogy a környezetvédelmi láb is stabilizálódik. Egyre több gazdasági szerepl? fog megújuló energetikai és energiahatékonysági projekteket indítani termel?i, keresked?i és fogyasztói oldalon egyaránt, amely az energiaszektor – és ezen túlmutatóan az egész nemzetgazdaság – zöldüléséhez, a klímavédelmi célkit?zések teljesüléséhez vezet majd.

Ezért elmondható, hogy aki nekilát végre az energiastratégia megvalósításának, az történelmet ír. Különben tényleg borulni fog a szék.

Forrás: http://chikansplanet.blog.hu