Az Energiaügyi Minisztérium közleményében kijelentette, a kormány a jövőben is támogatja a családokat abban, hogy saját fogyasztásukat részben környezetbarát napelemes rendszerek telepítésével fedezzék.
MINT KIDERÜLT, A MÁR MEGVALÓSULT ÉS AZ ÚJABB BERUHÁZÁSOK AZ ELKERÜLHETETLEN VÁLTOZÁSOK JÖVŐ ÉVI ÉLETBE LÉPÉSE UTÁN IS MEGTÉRÜLNEK A HÁZTARTÁSOK SZÁMÁRA.
Bár korábban Kiss Ernő, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke úgy látta, hogy a változtatások után soha nem térülnek meg a napelemes beruházások.
A 2024. január 1-től hatályos uniós rendelkezésekhez igazodó hazai szabályozás fő elemei a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal tavalyi döntései nyomán már eddig is ismertek voltak. De most a finomhangolás következik. Az előkészületben lévő változások lehetővé teszik valamennyi beruházás megtérülését, a szakmai egyeztetések folytatódnak – közölte a minisztérium.
A TAVALYI REKORDÉVBEN MINTEGY 1100 MEGAWATT ÚJ TELJESÍTMÉNY ÉPÜLT KI, IDÉN MÁR AZ ELSŐ NYOLC HÓNAPBAN ENNÉL TÖBB KAPACITÁS CSATLAKOZOTT A HÁLÓZATRA.
Párhuzamosan zajlik az új háztartási napelemes rendszerekre októberben elrendelt átmeneti betáplálási korlátozás alapos felülvizsgálata.
AZ IDEIGLENES ZÁROLÁS ALÓL FELSZABADÍTHATÓ KÖRZETEKRŐL SZEPTEMBERBEN VÁRHATÓ BEJELENTÉS.
A minisztérium emlékeztetett, hogy a hazai energiapolitika elsősorban a tiszta atomenergiára és napenergiára alapoz.