Eredménytelenül ért véget az EU-val a napelemek kereskedelme körül kialakult vita megoldására szervezett tárgyalások els? fordulója, közölte szerdán a tárgyalásokon részt vev? kínai kereskedelmi kamara, ezek után kevés reménnyel kecsegtet, hogy a jöv?beni megbeszéléseken pont kerül a nagy jelent?ség? vita végére.
„A kínai kormány és az Európai Bizottság tárgyalásán mindkét fél beleegyezett, hogy a kamara képviselje a napelem ipart az EB-vel folytatott tárgyalásokon az árra vonatkozó kötelezettségvállalásokról.” – olvasható a Kínai Gépek és Elektronikai Termékek Import és Export Kereskedelmi Kamara (CCCME) közleményében.
A kamara gyakorlati javaslatokat tett az árra vonatkozó kötelezettségvállalásokról a tárgyalásokkal kapcsolatban a megbeszélésen, de az EB közvetlenül visszautasította a kínai ipar javaslatát, és elutasította a reagálást a kamara tárgyalóküldöttségének kérdéseire, áll a közleményben.
„Az a tény, hogy az EB nem tanúsított egyenességet a vita tárgyalás útján történ? rendezése érdekében, a tárgyalások els? fordulójának a sikertelenségéhez vezetett. A kamara mélységesen sajnálja az eredményt .” – így a közlemény.
Az árra vonatkozó kötelezettségvállalások arra utal, hogy bizonyos termékek exportárát megemelik, hogy elkerüljék a dömpingellenes vámot.
Az EU a hónap folyamán korábban megállapodott, hogy ideiglenes büntet? importvámot vetnek ki a Kínából importált napelemekre, hogy így küzdjenek az Európába érkez? kínai napelemek szerintük dömpingje ellen. Ennek a vámnak a mértéke 37 és 68 százalék között lesz a kínai napelemeknél.
„Hogy lesz-e további tárgyalás Kína és az EU között, kizárólag azon múlik, hogy az EU mutat-e ?szinte szándékot az ügy megoldására.” – mondta a Global Timesnak egy forrás, aki részt vett a tárgyaláson az EU-val.
„Sürgetjük az EU-t, hogy tartsa tiszteletben korábbi vállalását és dolgozzon velünk együtt egy nyer-nyer megoldáson ahelyett, hogy nemet mond nekünk minden magyarázat nélkül.” – mondta a forrás.
Az EB szerdán a Global Timeshoz eljuttatott közleményében az EB kijelentette, hogy a kezdetekt?l fogva nyitott kommunikációs csatornákat tartott fenn Kínával és kész volt épít? jelleg? megbeszélésekbe belemenni megoldások találására.
„Jelenleg technikai párbeszéd zajlik. A tárgyalások csak akkor lesznek lehetségesek, ha az el?zetes döntések közlésre kerültek az EU Hivatalos Lapjában.” – olvasható a közleményben.
Az EB közleménye nem tett említést arról, hogy az el?zetes döntések mikor kerülnek közlésre.
A Reuters e havi korábbi jelentése szerint az el?zetes döntések a vámterheket illet?en június 6-án fognak közlésre kerülni.
A Kínai Kereskedelmi Minisztérium szóviv?je, Shen Danyang az elmúlt héten egy rendes sajtótájékoztatón figyelmeztetett, hogy az EU el?terjesztett büntet?vámja „súlyosan csorbítaná” a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat, és sürgette az EU-t, hogy vegye figyelembe a kétoldalú kapcsolatok nagyobb körét, és megfelel?en kezelje a kérdést.
A napelemvita csak növeli a közelmúltban az EU és Kína között keletkezett kereskedelmi súrlódások számát. Egy másik magas szint? ügyben az EU a múlt héten közölte, hogy kész kereskedelmi vámot kivetni a mobil telekommunikációs berendezéseket gyártó kínai Huawei és ZTE vállalatokra, amiért a feltételezés szerint állami támogatásokat kaptak.
Az EB ugyancsak a múlt héten közölte, hogy nyolc kínai légitársaság, köztük a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines 2,4 millió Euró bírságra számíthat, amiért nem fizette meg az EU-n belüli repülésekért járó kibocsátási adót, közölte pénteken az AFP.
„Az EU fokozta kereskedelmi intézkedéseit Kína ellen a kínai miniszterelnök Li Keqiang két európai országban tett látogatása el?tt, hogy növelje a nyomást a kínai kormányon és több kompromisszumra késztesse Kínát a tárgyalóasztalnál.” – mondta a Global Timesnak Zhao Yongsheng, a Kínai Tudományos Akadémia Európai Tanulmányok Intézetének vendégtudósa.
Li Keqiang miniszterelnök pénteken kezdi meg svájci és németországi látogatását.
„De mivel az EU gazdasága még mindig nem jött ki a mélyrepülésb?l, a kereskedelmi intézkedések kétél? fegyverek, amely több kárt okoz az EU-ban és több állásba fog ott kerülni.” – tette hozzá Zhao.
forrás: http://hungarian.cri.cn