Alig egy héttel a bejelentés után már annyi megrendelés érkezett a Tesla Powerpackra, hogy a gyártó 2016 közepéig tudja majd csak leszállítani az egységeket. A hírek szerint összesen 800 millió dolláros forgalommal járt a nagyjából 55 ezer lakossági és 2500 vállalati megrendel?.
A lakossági megrendel?k valójában 38 ezren vannak, de a cég vezérigazgatója, Elon Musk szerint sokan eleve kett?t rendeltek a 3000 dolláros, illetve 7-10 kWh-s akkumulátorból, így jön ki a fenti szám. Az üzleti felhasználók hiába vannak csak 2500-an, ?k átlagosan tízesével rendelték az akkumulátorcsomagot, vagyis 25 000 darabot kell majd leszállítani és felszerelni valamikor a jöv? év közepéig.
Az üzlet tehát felpörögni látszik, és bár az igazi technológiai áttörést hiányoló fanyalgók és kritikusok sincsenek kevesen, tény, hogy a Tesla akkumulátorok nagyot lökhetnek a megújuló energiatermelés, illetve a háztartások energiaellátásának piacán. Bár a valóság fontos eleme az is, hogy a sok-sok megrendelés valójában csak a neten leadott el?rendelési számokra épít, az el?rendeléshez pedig még csak a bankkártyaadatok megadására sincsen szükség, vagyis a valós forgalom majd csak pár hónap múlva derül ki igazából.
Forrás: index.hu