Új utakon az Ikarus + GALÉRIA

Share Button

A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség december 1-jén nagy érdeklődés mellett rendezte meg a magyar napenergia ipar egyik legrangosabb eseményét XVI. Szolár Konferencia – Szakmai és Befektetői Workshop címmel.

Napelemes tartószerkezetek Szirákon
Fotó: Ikarus Tech

A rendezvényen Horváth Viktor, az Energiaügyi Minisztérium helyettes államtitkára ismertette, hogy a jövő évi támogatási program keretében 4 kW-os helyett akár 5 kW teljesítményű napelemrendszer és 8 kWh-s helyett akár 10 kWh-s energiatároló is telepíthető lesz, a beruházási költség kétharmadát fogja fedezni a program.

A konferencián a napelemes szektor jelentős szereplői képviseltették magukat, és bemutatkozott az IKARUS TECH Kft. Keresztes Attila ügyvezető az előadásában elmondta, hogy az IKARUS TECH célja Európa egyik legjelentősebb napelemes tartószerkezet-gyártójává válni.

Kevés nagyobb múltú cég működik Magyarországon, mint az Ikarus, amelynek elődvállalata 1895-ben kezdte meg a tevékenységét. Természetesen mindenki elsősorban autóbuszgyártóként ismeri, világszerte nagy elismerést vívott ki a vállalat ezen a területen, hiszen az 1980-as években a világ negyedik legnagyobb autóbuszgyártója volt. A klasszikussá vált Ikarus 260-asok, amelyek számos országban évtizedeken át futottak az utakon, különösen legendássá váltak.

Az Ikarus mindig is a megújuló cégek iskolapéldája volt, ám az elsősorban autóbuszgyártóként ismert vállalat nem csupán a járműgyártás területén törekszik maradandót alkotni. Napjainkban az elektromos autóbuszgyártás mellett egyéb területeken is igyekszik meghatározó szereplővé válni a cégcsoport, és ennek érdekében hozták létre idén az Ikarus és az Astrasun közös vállalkozásaként az IKARUS TECH Kft.-t, amely a napelemes tartószerkezet-gyártásban is az élre tör.

– Az Ikarus 130 éves gyártási szakértelmét igyekszünk ötvözni az Astrasun megújuló energiapiacon szerzett több mint egy évtizedes tapasztalatával, ezért gondoltuk úgy, hogy a napelemes tartószerkezetek gyártási piacán eredményesek lehetünk együtt, közös cég formájában – fogalmazott Keresztes Attila ügyvezető a lapunknak nyilatkozva. – Ez csak első hallásra meglepő, hiszen az Ikarus-csoport jelenleg korszerű elektromos autóbuszok hazai, illetve exportpiacokra történő gyártásával és értékesítésével, valamint fémipari termékek sorozatgyártásával foglalkozik, de máris megérkeztünk a napelemes tartószerkezetekhez. A korszerű gyártási technológiák folyamatos termékfejlesztéssel járnak, innovatív megoldásokat követelnek meg, ami az Ikarusra mindig jellemző volt.

– Az Astrasun a naperőműprojekt-fejlesztések, -kivitelezések és -befektetések terén 2013 óta egyre komolyabb sikereket ért el, így első kézből van gyakorlati tapasztalata a tartószerkezetek kapcsán. Az innovációval és a kutatással nagyon sokat foglalkozik a társaság, saját megújuló energetikai tanszéke van az Óbudai Egyetemen, számos programot indított itthon és külföldön – ecsetelte az IKARUS TECH hátterét Keresztes Attila.

– A naperőművek kialakításának egyik kardinális eleme az időjárás viszontagságainak ellenálló tartószerkezet, amelynél mind a hely adottságait, mind a megrendelő igényeit figyelembe kell venni, tehát sokféle megoldást szükséges alkalmazni. Költséghatékonyan kell a helyszínre alkalmazni olyan technikai megoldásokkal, amelyek nem igényelnek gyakori karbantartást, ám ennek ellenére minél hosszabb garanciát lehet biztosítani. A mi megoldásunk éppen ezt kínálja, hiszen évente egyszer szükséges ezeknek a tartószerkezeteknek a karbantartása, és emellett 20 év garanciát tudunk vállalni. Sok más távolkeleti gyártóval szemben az IKARUS TECH-től azt kapják minőségben és technikai megoldásban a vevők, mint amit rendeltek, ráadásul a termék szükség esetén újrahasznosítható, azaz az élhető jövőhöz is hozzájárulunk – jelentette ki Keresztes Attila.

Bicsák János, Ikarus Tech Kft. ügyvezető igazgatója, Fülöp-Král Nóra, a Műszertechnika-Holding Zrt. vezérigazgatója, Keresztes Attila, az Ikarus Tech Kft. ügyvezető igazgatója és Nyers Alex, az Ikarus Tech Kft. értékesítési vezetője
Fotó: Ikarus Tech

Nagy érdeklődés mellett rendezték meg december 1-én a XVI. Szolár Konferenciát Fotó: Ikarus Tech

Forrás: magyarhirlap.hu