Hírek a közelmúltból

Jó híreket kaptak a napelemesek a kormánytól

A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter.

Forradalom a napelemek piacán: majdnem dupla energia

A kutatók újfajta napelempanelt építettek, és milyen jól tették. Elülső és hátsó elektródaként egyaránt egy(atom vastag)falú szén nanocsöveket használtak, a hatás elképesztő. 

A kétoldalas, (bifaciális) panelbe épített egyfalú szén nanocsövek átmérője mindössze 2,2 nanométer. Ez valamivel vékonyabb, mint az emberi DNS egyetlen szála. Hogy érzékletesebb legyen a példa, egy papírlap vastagabb, mint 45 000, egymásra helyezett ilyen nanocső.

A Surrey Fejlett Technológiai Intézet kutatója Dr. Jing Zhang elmondta: „Kétoldalas celláink képesek a napfényt mind az elülső, mind a hátsó panelről befogni. Ezáltal több energiát képesek termelni, és kevésbé függenek attól, hogy a fény milyen szögben éri őket.”

Forrás: itbusiness.hu

Fontos bejelentéseket tett a Mandinernek Lantos Csaba, új lendületet kaphat a napelemes program

Mikor készül el Paks 2? Le tudunk-e válni az orosz gázról? Bővül-e az energetikai korszerűsítési program? Ezekről is szó esett az energiaügyi miniszterrel.

Részletesen beszélt a zöldenergia fordulatról és az energiapolitikáról is idei évértékelőjében Orbán Viktor miniszterelnök. A beszédet követően több elemzés is megjelent a témában – ennek kapcsán nyilatkozott most összegzően a Mandinernek a témagazda, az Energiaügyi Minisztérium vezetője.

Lantos Csaba elöljáróban úgy fogalmazott:

S mivel importra szorulunk, az energiahordozók világpiaci ára pedig drasztikusan megugrott, hétmilliárdról tizenhét milliárd euróra nőtt a „számlánk”. Számos intézkedés kellett ahhoz, hogy az ellátásbiztonság ne kerüljön veszélybe, megtarthassuk a rezsicsökkentést, amely jelenleg is Európa legalacsonyabb árait biztosítja a családok számára, a háztartások és a gazdaság pedig átvészelje a legnehezebb időszakot. Most nyolcmilliárd euró körül van hazánk éves energiaköltsége.”

Az energiaügyi miniszter hozzátette, levonták a tanulságot:

Szerinte az ország földrajzi adottságai miatt a teljes energiaszuverenitáshoz nagyjából csoda kellene, ám törekedni kell az arány jelentős csökkentésére. Ez a kormány határozott célkitűzése, ezen az úton indult el Magyarország. A zöldenergia előállításának növelésére összpontosítunk, mert a zöldenergia a magyar gazdaság jövője, fogalmaz.

Önellátás az áram terén

Kétségtelen, Orbán Viktor évértékelőjében azt mondta, egyenesen karnyújtásnyira, vagyis néhány évre vagyunk az energiafüggetlenség állapotától. Lantos Csaba szerint a kormányfő előrejelzése az elektromos áramra vonatkozik, márpedig ezen a téren a második paksi erőmű működése után valóban elkövetkezhet az, hogy önellátásra leszünk képesek, persze azzal, hogy lesznek olyan időszakok, amikor importálunk és lesznek olyanok, amikor exportálunk.

„Utóbbi projekt elindult, bőven átnyúlik majd a következő évtizedbe. Rengeteg műszaki vizsgálatra van szükség, alaposnak kell lenni, ám az összes eddigi tapasztalat azt igazolja, hogy lehetséges a hosszabbítás. Az elsődleges feltétel a biztonságos működés, ezzel rendben vagyunk, a paksi egyébként egy kiválóan működő erőmű.”

Hogyan érinti a háború a paksi bővítést?

Ami a Paks 2 néven futó bővítést illeti, ott épp az úgynevezett talajszilárdításnál tartanak, ami lényeges eleme a folyamatnak. „Ez egy kipróbált, első osztályú technológia. Ha pedig mind a két erőmű, vagyis összesen hat blokk egyszerre dolgozik majd, az kielégíti az ország akkori áramszükségletének több mint a felét. Ma ez a termelés a kétharmadára is elegendő lenne, csakhogy addigra az elektromobilitás terjedése és az elektrifikáció miatt több elektromos energiára lesz majd szükség” – fejtegette.

Felvetésünkre, hogy az orosz-ukrán háború, illetve a szankciós politika miatt nem került-e veszélybe a bővítés, a miniszter leszögezi:

„Az új erőmű legalább hatvan évig szolgálja majd a magyar emberek energiaellátását, reméljük, mire elkészül, már régen magunk mögött hagyjuk ezt a szörnyű háborút. A magyar kormány lényegében az első perctől a tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését szorgalmazza.”

Egyébként az Egyesült Államok jelenleg is Oroszországtól veszi a legtöbb uránt, a nukleáris ipar terén általában nem szakadtak meg az együttműködések. Sőt, az ágazatnak új hajnala virradt, az oroszok pedig igenis stabil partnerek ezen a téren.

A jelenlegi céldátum kapcsán Lantos annyit mond:

Az áramszükséglet másik felét a kormány megújuló energiahordozókból tervezi megoldani, földrajzi adottságaink nyomán alapvetően napenergiával. Megnyílt ugyanakkor a lehetőség a szélerőművek létesítése előtt, az ipari beruházók egy új csatlakozási pont köré telepíthetnek a jelenlegi 330 megawattot többszörösen meghaladó új kapacitást a Kisalföldön.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal honlapján nemrégiben először jelent meg a jövőben negyedévente frissülő adatszolgáltatás a meglévő csatlakozási pontokról. Az információk elősegítik az üzemeltetők és fejlesztők egymásra találását, jellemzően naperőművek mellett kaphatnak helyet szélkerekek vagy tárolók anélkül, hogy ehhez időigényes és költséges hálózatfejlesztésre lenne szükség.

A miniszter egyértelműsítette: komolyan számítanak a geotermikus forrásokra, természetesen fenntartható módon, de juthat szerep az energiamixben a biomasszának és a biogáznak is.

Fókuszban a napenergia

A legfontosabb azonban ez utóbbi körben nyilván a napenergia, márpedig ebben Magyarország a korábbi tervekhez képest is öles léptekkel halad előre. Lantos szerint már működik 6100 megawattnyi kapacitás, amit eredetileg 2030-ra terveztek. A hozzávetőleg 3500 ipari létesítmény mellett ez nagyjából 260 ezer háztartási kiserőművet jelent.

A tárcavezető szerint büszkék lehetünk az eredményre, sőt, jön a folytatás, jelenleg pedig mintegy 5000 megawattnyi, ipari méretű naperőműre van érvényes engedély, amik rá fognak csatlakozni a hálózatra 2026-ig. A napelemes boom tehát nem ért véget annak ellenére sem, hogy uniós elvárás alapján idén januártól be kellett vezetni az előnytelenebb bruttó elszámolást a háztartási méretű kiserőműveknél.

A meglévő erőművek és engedélyek esetében sikerült megegyezni a tízéves türelmi időről, ameddig érvényben marad a szaldó elszámolás. Ám az új szisztéma kétségkívül kevésbé kedvezőbb, mint korábban volt. A rendszer abban a formában fenntarthatatlanná vált, a betáplálás lehetősége egy ideig elérhetetlen is volt, ám a fejlesztések felpörgetésével mostanra 93 százalékban ismét lehet csatlakozni a kiserőművekkel is. A változás ugyanakkor arra is ösztönöz mindenkit, hogy amit termel, saját maga helyben fogyassza is el.

Az ütemvesztés elkerülésére, a további telepítések ösztönzésére az Energiaügyi Minisztérium egy pályázatot írt ki.

A feldolgozás folyamatos, „nem volt igazuk azoknak, akik szerint földbe áll az egész program” – mutatott rá a miniszter.

Újabb pályázat napelemeseknek

Bejelentette: a Napenergia Plusz folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból. Nekik is lehetőségük lesz támogatással energiatárolót beszerezni, így ők is félre tudják tenni, hatékonyabban használhatják fel az általuk megtermelt áramot.

Továbbá megnyitották az ipari szereplők számára az úgynevezett energiaközösségek kialakításának lehetőségét, most pedig vizsgálják az önkormányzatok bevonását, végül a társasházak kerülhetnek majd sorra – részletezte a miniszter.

Kitért arra is, szintén célkitűzés az okos mérőórák elterjesztése, amivel jelentősen megnőne a folyamatos kilengések miatt terhelt hálózat biztonsága. „Az egyre több napelem növeli az áramingadozást. Míg a nagyobb termelőknek és fogyasztóknak alapos termelési és fogyasztási menetrendet kell leadniuk, a napelemek esetében számos bizonytalansági faktor okozhat eltérést. Például hiába süt a nap, ha bejön egy szaharai porvihar és ellepi a paneleket, hirtelen lecsökken a napelemek teljesítménye” – részletezte, hozzátéve, az ilyen ingadozások kivédése érdekében szükséges energiatárolók létesítése is.

Idén zárul a gázturbinás erőművi tender

Az okosmérőkkel a keresleti oldalon lehet óvatosan és pontosan kezelni a fogyasztást. Meg kell szokni azt, hogy az áramnak szinte pillanatról pillanatra változik az ára, ehhez kell hozzáigazítani a hálózatot és a felhasználást is.

„Amíg az energiatárolás nagy léptékben nem megvalósítható, ám előfordul, hogy az egymással összekapcsolt országok sokasága többletáramot termel, szükség van rugalmas, jól szabályozható kiegyenlítő kapacitásra. Az energiaipar Mercedesei a nagy hatékonyságú gázturbinás erőművek, amelyekből hármat is építünk Kelet-Magyarországon. A nemzetközi tendereztetés javában zajlik, idén lezárul, a legkomolyabb szereplők jelentkeznek a megvalósításra. Ezek az erőművek gyorsan fel tudják futtatni a termelést, majd vissza is tudják fogni azt.”

Lantos szerint kétségtelen, ez némileg növeli a gázszükségleteket, ám jelenleg számos európai ország, például a németek is ezzel az eszközzel oldják meg a problémát, csak nálunk hétszer nagyobb léptékben. Ezzel párhuzamosan az a terv, hogy bezárják a mátrai erőművet, amivel összességében mégsem növekszik a széndioxid kibocsátás.

Nem igaz, hogy drága az orosz gáz

„Itt szeretném megcáfolni azt a közkeletű tévedést, miszerint a kormány drágán veszi az orosz gázt. Ez nem igaz. A magyar határig ilyen áron senki mástól nem tudnánk földgázt vásárolni. Ez tény” – húzta alá a miniszter, aki szerint eközben elindult a diverzifikáció is. Hiszen

De fizikailag, a régió infrastrukturális adottságai miatt és tengerpart hiányában jelen állás szerint lehetetlen kihagyni az orosz forrást ilyen áron – tette egyértelművé.

Lesz energetikai pályázat középületekre is

Megjegyezte, földgáz-fogyasztásunkat az EU által előírtnál nagyobb mértékben csökkentettük egymást követő két időszakban is. Utalt továbbá arra is, hogy az energiahatékonyság javítását több intézkedéssel segíti a kormány. A 108 milliárd forintos keretösszegű otthon-felújítási program után a hasonló vállalati beruházásokra és a középületek energetikai korszerűsítésére is megnyílhatnak a közeljövőben pályázatok.

Forrás: mandiner.hu

Alacsony az akkugyárak hozzáadott értéke? Igen, de még mindig magasabb, mint az autógyáraké

• Az akkumulátorgyártásról és a magyar gazdaság fejlesztéséről szóló vitában fontos érvként szokott felmerülni, hogy az aksigyárak alacsony hozzáadott értéket termelnek.
• Az ágazat ellenzői szerint ezért Magyarországnak nincs szüksége ezekre a gyárakra, helyette magasabb hozzáadott értékű tevékenységeket kellene idehozni.
• Ebben a cikkben elmagyarázzuk, mi is az a hozzáadott érték, miért jelent mást a köznyelvben, mint a statisztikában, és milyen következtetéseket lehet ebből levonni.

A kormány szerint a magyar gazdaság jövőjének kulcsa, kritikusok szerint teljes tévút, és a Rákosi-féle erőltetett iparosításhoz hasonlít az akkumulátorgyárak építése, és ennek bőkezű állami támogatása. A téma rendkívül megosztó, és nem segít a tisztánlátásban, hogy az egymással szemben lévő két álláspont köszönőviszonyban sincs egymással. Emiatt – a magyar nyilvánosság hagyományait követve – iszonyú könnyű elhinni, hogy az akkugyártás támogatása az állam részéről tényleg a lehető legjobb döntés, vagy tényleg teljes tévút.

Azt, hogy ebben a vitában kinek miben és mennyire van igaza, a közeljövőben egy hosszú cikkben próbáljuk majd megfejteni. Ez előtt viszont szükség van arra, hogy tisztázzuk az egyik legfontosabb gazdasági fogalmat, amelyre ebben a vitában mindkét oldal hivatkozni szokott. Ez pedig az úgynevezett hozzáadott érték. Tehát:

• az akkugyártás ellenzői szerint ennek az ágazatnak nagyon alacsony a hozzáadott értéke, ehelyett magasabb hozzáadott értékű folyamatokat kellene az országba hozni;
• az ágazat támogatói szerint viszont az a dolgok természetes és helyes rendje, hogy először az alacsony hozzáadott értékű munka kerül hozzánk, majd onnan lépünk feljebb a magasabb hozzáadott értékű felé.

A két érvet hallva felmerül néhány kérdés. Elsőre például az, hogy mi is az a hozzáadott érték. Másodikra az, hogy min múlik, hogy valaminek magas a hozzáadott értéke, másnak pedig alacsony. Harmadiknak az, hogy mi számít ebből alacsonynak és mi magasnak. Negyediknek pedig az, hogy konkrétan, az akkumulátorgyárak hozzáadott értékét mivel érdemes és mivel lehet összehasonlítani. Ebben a cikkben ezekre a kérdésekre keressük a választ.

Mi is az a hozzáadott érték?

A hozzáadott érték egy közgazdasági fogalom, amit a nemzetgazdaság gyarapodásának a mérésére találtak ki. A termelést középpontba állító fogalom definíciója korszakok és közgazdasági iskolák között változik, a hozzáadott érték nagyjából azt jelenti, hogy egy munkafázison belül mennyivel változik egy termék vagy szolgáltatás értéke.

Az elméleti közgazdasági megközelítésre támaszkodva van ennek egy statisztikai oldala is, vagyis az, hogy a gazdasági termelésben részt vevő különböző típusú intézményeknél (mint amilyenek a cégek vagy akár az állami szervek) pontosan hogyan lehet mérni és számolni a hozzáadott értéket. Itt a statisztikusok öt szektort különböztetnek meg, mindegyiket egészen máshogy mérik. Mivel mi most a gyárakról beszélünk, az öt közül a nem pénzügyi vállalatokról szóló módszertant kell használnunk.

A hozzáadott érték az iparban nagyjából egy termék vagy szolgáltatás piaci értéke, és az alkotóelemek összértéke közötti különbség.

Ha egy gyárba például bevisznek két alkatrészt, amit ott összeszerelnek, és lesz belőle egy gép, akkor a hozzáadott érték a gép eladási ára és a két alkatrész beszerzési ára közötti eltérés.

A nem pénzügyi vállalatoknál a hozzáadott értéket nagyon leegyszerűsítve úgy lehet kiszámolni, hogy a vállalat kibocsátásából, vagyis az eladásaik korrigált összértékéből, levonják az általuk vásárolt termékeket és szolgáltatásokat. (A pontos képlet ennél kicsit bonyolultabb, a KSH oldalán elolvasható, de a lényeg ez.) A két érték közötti különbség lesz a céges hozzáadott érték.

Ha például egy cég kalapácsot gyárt, megveszi hozzá 400 forintért a fejet, 400 forintért nyelet, a kettőt összerakja, majd eladja 1000 forintért, akkor neki egy kalapácson 200 forint a hozzáadott értéke. (A valóságban persze ez bonyolultabb, hiszen a műhely befűtésére szolgáló gázt, és a világításra szolgáló áramot is meg kell venni, de ez az alapelven nem változtat.)

Mi ennek a jelentősége? Az, hogy egy ország GDP-je az országban megtermelt hozzáadott értékből áll össze. Ebben benne van az, amit az állami intézmények, a lakosság, és a nonprofit intézmények termelnek, de az is, amit a cégek állítanak elő. Vagyis ha egy ország nagyobb GDP-t szeretne, akkor az ott működő cégeknek nagyobb hozzáadott értéket kell termelni.

Mi a magas és mi az alacsony?

Amikor a köznyelvben vagy a sajtóban a magas hozzáadott érték mágikus kifejezését használjuk, általában olyan tevékenységeket értünk alatta, amihez valami nagy tudás vagy bonyolult technológia kell. Ez azonban elég félrevezető lehet, mert a hozzáadott érték statisztikában nem pont ezt jelenti, sőt, nem is mindig jár együtt nagy tudással vagy technológiával.

A hozzáadott érték alapvetően egy összegszerűen mérhető dolog, vagyis minden egyes Magyarországon működő cégről meg lehet mondani, hogy forintra mennyi hozzáadott értéket termel. Ez viszont nem feltétlenül mond sokat, hiszen egy nagy cég értelemszerűen nagyobb összegű hozzáadott értéket termel, mint egy kisebb cég, ettől viszont még nem biztos, hogy hatékonyabban vagy bármilyen szempontból jobban működik.

A különböző cégek, országok vagy ágazatok összehasonlításában nem ezt szoktuk nézni, hanem azt, hogy bizonyos más mutatókhoz képest mekkora a hozzáadott érték.

Az egyik ilyen összehasonlítási alap az úgynevezett munkatermelékenység, amelynél azt nézzük, hogy egy munkás egy óra alatt mennyi hozzáadott értéket tud előállítani. A kalapácsos példánál maradva: megnézzük, hogy egy munkás egy óra alatt hány kalapácsot rak össze, és ezt beszorozzuk a hozzáadott értékével, ami 200 forint. Vagyis ha átlagosan óránként 10 kalapácsot rak össze, akkor a munkatermelékenysége 2000 forint/óra. Ez a mutató egy ország gazdaságának fejlettségét elég jól meg tudja mutatni, különböző cégek összehasonlítására a gépesítettség különböző mértéke, és a munkaerő-közvetítők alkalmazása miatt viszont nem nagyon alkalmas.

A különböző ágazatok és gazdasági tevékenységek összehasonlításánál egy másik mérőszámot szoktak használni, amelyben a hozzáadott értéket a cég teljes kibocsátásához hasonlítják. Vagyis azt nézik, hogy az adott időszakban elkészített termékek vagy szolgáltatások összértékének mekkora részét állította elő a cég. A kalapácsos példánál maradva: mivel itt 800 forintért vásárolták meg a fejet és a nyelet, a kalapács értéke pedig 1000 forint, a hozzáadott érték ugye csak 200 forint. Ezt a 200 forintot az 1000-rel összehasonlítva kapjuk, hogy a kalapácsgyár 20 százalékos értékkel működik.

Ezt, a százalékban kifejezett értéket hívják a köznyelvben hozzáadott értéknek: minél magasabb a százalék, annál magasabb hozzáadott értékű tevékenységről szoktak beszélni. Valójában azonban pontosabb ezt termelékenységnek nevezni, mivel a termelés hatékonyságát fejezi ki, nem pedig egy forintban kifejezhető értéket. A cikk további részében ezért termelékenységről fogunk beszélni, amit a hozzáadott érték és a kibocsátás hányadosaként definiálunk.

Ez a termelékenység ágazatonként rendkívüli módon eltér, így simán lehet valahol tíz százalék alatt, vagy 70 százalék fölött is. Aki például két alkatrészből szerel össze egy harmadikat, az alacsony hozzáadott értéket állít elő, hiszen a végtermék csak kicsit lesz drágább, mint a két alkatrész. Egy szoftverfejlesztő viszont arányaiban nagyon magas hozzáadott értéket termel, mivel az ő végterméke (a szoftver) értékének nagy része az ő beletett munkája, és jóval kevesebbet számít például azoknak a szoftvereknek a bérlése, amelyen a programot írta.

A cég által megtermelt hozzáadott érték háromfelé megy: adó formájában az államnak, fizetés formájában a dolgozónak, és nyereség formájában a tulajdonosnak. Az tehát mindhármuk érdeke, hogy a hozzáadott érték összegszerűen minél nagyobb legyen. Ez nőhet úgy, hogy a kibocsátás bővül, de úgy is, hogy a termelékenység lesz nagyobb.

Melyik ágazatban mennyi?

És itt el is jutottunk a legfontosabb kérdéshez: oké, hogy az akkugyártás elvileg alacsony termelékenységű, de ezt mihez lehet hasonlítani? Elöljáróban érdemes megjegyezni, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mindig sok értelme van az összehasonlításnak, hiszen a különböző tevékenységek jellege miatt nagyon más a felhasznált anyagigényük. A nagy anyagigényű tevékenységeknek pedig önmagában kicsi a termelékenysége, ami viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármilyen szempontból rosszabbak, mint a többi tevékenység.

A következő ábrán azt mutatjuk be, hogy a teljes magyar gazdaság és azon belül bizonyos gazdasági ágak milyen termelékenységgel működnek. Itt egyszerre mutatjuk a legfrissebb, 2022-es adatokat, és az egyszeri kilengések kiszűrése érdekében az elmúlt négy éves átlagot.

Az ábrán látszik, hogy az egyes gazdasági ágazatok elég különböző termelékenységgel működnek. A teljes magyar gazdaságnál ez az elmúlt négy évben 42 százalék volt, magyarul ha az ország egyetlen cég lenne, akkor az egy egymillió forintos termékéhez 420 ezer forintot rakna hozzá maga és 580 ezer forint értékben vásárolna be hozzá más által elkészített alapanyagokat és szolgáltatásokat.

A 42 százalékos átlagot bizonyos ágazatok felhúzzák, az oktatás például 76 százalékos termelékenységével messze kilóg a listából, de viszonylag jól teljesít az információ és kommunikáció nevű kategória is, amelybe az informatikai szolgáltatások is tartoznak. Van azonban egy ágazat, amely messze lehúzza az átlagot, ez pedig a 22 százalékos termelékenységével a feldolgozóipar. Ebbe a kategóriába tartozik minden, amit a köznyelvben gyártásnak hívunk, tehát ahol a végeredmény egy olyan használati tárgy lesz, mint egy autó, egy akkumulátor vagy egy szem gyógyszer.

A feldolgozóipar 22 százalékos termelékenysége egyébként olyan aránytalanságokhoz is vezet, hogy ez az ágazat adja a hazai kibocsátás 38 százalékát, viszont a GDP-nek csak a 20 százalékát. Más megközelítésben: a feldolgozóipari cégek árbevétele sokszor nagyon nagy, de ettől még sokszor elég kicsi a GDP-hez hozzátett részük.

Az autógyárak a legrosszabbak

Érdemes azonban feldolgozóipar különböző részeit egymással is összehasonlítani, hiszen az akkugyártásról szóló vitában a szektort sokszor a többi gyártási tevékenységhez hasonlítják.

Az ábrán látszik, hogy a feldolgozóiparon belül is jelentős különbségek vannak termelékenységben. A gyógyszergyártás például majdnem 50 százalékos értékkel büszkélkedhet, de még ruhaipar is 35 százalékot produkál. A többi ipari alágazat kisebb termelékenységgel működik, laikusként pedig egy dolog lehet különösen feltűnő: az, hogy mind közül a legalacsonyabb termelékenységgel a magyar gazdaság örök húzóágazataként számon tartott járműgyártás dolgozik.

Az is látszik, hogy az itt felsoroltak közül a gyógyszergyártást leszámítva 2022-re minden ágazat termelékenysége csökkent, a járműgyártás, az élelmiszeripar, a villamos berendezések gyártása (ide tartozik az akkugyártás) és a vegyipari is a 14-17 százalékos sávban mozog. Ha csak az autógyárakat magába foglaló járműgyártást, és az akkugyárakat magába foglaló villamos berendezések gyártását akarjuk összehasonlítani, akkor egymással ellentmondó eredményeket kapunk. Elmúlt négy éves átlagban a villamos berendezések gyártása jóval nagyobb termelékenységgel (21 százalék) működött, mint a járműgyártás (16 százalék). 2022-ben viszont a különbség már kisebb volt (16 és 14 százalék).

Ezekből az adatokból le lehet vonni következtetéseket, amelyekkel viszont érdemes nagyon vigyázni, mert:

• nekünk nyilatkozó közgazdászok szerint mindig érdemes több év átlagát nézni, mert a cégek gyakran trükköznek a könyveléssel, ami torzíthatja egy-egy év eredményeit;
• viszont a hazai akkugyártás exponenciálisan bővült az elmúlt években, vagyis a frissebb adatokban jóval nagyobb súllyal szerepel, mint a korábbi évek adataiban.

Azt viszont ki lehet mondani, hogy a többi gazdasági ágazattal összehasonlítva az autógyártás és az akkugyártás is az elég alacsony termelékenységű ágazatok közé tartoznak. Ha pedig elfogadjuk, hogy a kettő között van különbség, akkor az akkugyártást magába foglaló alág ebben a mutatóban kicsit jobban áll.

Összeszerelő üzemek

A fenti, makrogazdasági statisztikák olyan szempontból megtéveszthetőek lehetnek, hogy nem tudjuk, pontosan melyik gyár hogyan húzza felfelé vagy lefelé az átlagokat. Hogy jobban össze tudjuk hasonlítani az autógyártást és az akkumulátorgyártást, megbecsültük a három nagy magyar autógyár (Audi, Mercedes, Suzuki), és az egyelőre legnagyobb akkumulátorgyár (Samsung) hozzáadott értékét a céges beszámolóikból. A torzító hatások kiszűrése érdekében itt is megnéztük a 2022-es értéket és az elmúlt négy éves átlagot is.

Az ábrán jól látszik, hogy míg az Audi és a Samsung 16-18 százalékos termelékenységgel működik, addig a Mercedes és a Suzuki durván feleekkora, 7-9 százalékos értékkel.

Ez azt jelenti, hogy 2022-ben az 1631 milliárd forint forgalmat generáló Samsung közel kétszer annyit tett hozzá a magyar GDP-hez, mint a majdnem ugyanekkora, 1589 milliárdos árbevételt könyvelő Mercedes.

(A Samsung hozzáadott értékét 260 milliárd forintra becsültük, a Mercedesét 140 milliárdra. Az Audiét egyébként kábé 540 milliárdra, amivel a cég a teljes magyar GDP majdnem egy százalékát adta).

Az adatokat látva két kérdés merül fel: hogy lehet ilyen brutálisan alacsony ezeknek a cégeknek a termelékenysége, és mi okozza az elvileg hasonló gyáraknál a kétszeres különbséget? Ha most a Samsungot kivesszük a képletből, és csak az autógyárakat vizsgáljuk, akkor a válasz egyszerű.

A kecskeméti Mercedes és az esztergomi Suzuki igazából összeszerelő üzemek, ahol nagyon leegyszerűsítve előre legyártott alkatrészekből raknak össze autókat. Ez a folyamat pedig az autó végleges értékéhez képest valóban nagyon alacsony hozzáadott értékű, a két cég kiadásainak nagyon nagy része anyagköltség, azaz az alkatrészek beszerzése. Az Audinál más a helyzet: a cég Győrben egyrészt motorokat gyárt a németországi gyáraiba, másrészt a gyártás mellett kutatás-fejlesztést is végez. Ehhez több száz jól fizetett mérnököt alkalmaznak, az ő jóval magasabb hozzáadott értékű munkájuk pedig felhúzza az egész cég átlagát.

De hogy lehet ugyanilyen magas a Samsung termelékenysége, ha a cég tavaly még semmilyen kutatás-fejlesztést nem végzett? Úgy, hogy egy gép vagy akkumulátor gyártása a gép vagy akkumulátor értékéhez képest jóval nagyobb hozzáadott értéket ad, mint egy autó összeszerelése a teljes autóhoz képest. Ezzel együtt az akkugyártás még mindig alacsonyabb termelékenységű tevékenység, mint gyakorlatilag bármi más, például akár a gépgyártás. Az viszont kimondható, hogy a más viszonyítási alap miatt ezeknél a folyamatoknál magasabb a termelékenység – még akkor is, ha a hozzáadott érték forintban mérve lehet sokkal kevesebb.

Mit mond ez el a magyar gazdaság jövőjéről?

A fenti számokat látva felmerül a kérdés: mit mond el egy ágazat hasznosságáról a termelékenység, vagyis hozzáadott érték részaránya a teljes kibocsátáshoz képest? Megtudtuk ugyanis, hogy a három nagy autógyárból kettőnek nagyon alacsony, 10 százalék alatti a termelékenysége, amiből laikusként könnyű arra jutni, hogy ezek a gyárak gazdasági szempontból rosszul működnek, esetleg feleslegesek.

Elsőként érdemes leszögezni, hogy a fenti számokat mindenképp érdemes némi fenntartással kezelni. A Magyarországon működő külföldi cégek általában folyamatosan trükköznek az úgynevezett transzferárazással. Ez azt jelenti, hogy a vállalatok a fejlesztésért, a technológiáért és egy csomó egyéb szolgáltatásokért fizetnek az anyavállalatuknak. Mivel arra nincs szabályozás, hogy pontosan mit mennyiért kell elszámolni, a cégek jellemzően úgy trükköznek, hogy a profit ne az itteni leányvállalatnál, hanem az otthoni anyavállalatnál jelenjen meg. Emiatt a nyereségük (így a közvetlen adózásuk) a legjobb években is elég mérsékelt szokott lenni, ami durván csökkenti a papíron megjelenő hozzáadott értéküket, így a termelékenységüket is.

De megcsinálhatják azt is a transzferárazás részeként, hogy az itthon elkészült autókat először olcsón eladják papíron az anyavállalatnak, amit aztán az ad tovább a végleges áron a vevőknek vagy a kereskedőknek. Ezzel szintén mesterségesen le tudják nyomni a nyereségüket, ezzel együtt pedig az az után fizetett adót is.

Az itt felsorolt adatok és szempontok viszont felvetnek egy csomó kérdést azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán értelme termelékenységről (vagyis a köznyelvben hozzáadott értékről) beszélni, és ha igen, akkor hogyan. Ha belenézünk a fent kiválasztott négy cég könyvelésébe, akkor kiderül, hogy a Samsung hozzáadott értéke nagyrészt azért sokkal jobb a Mercedesnél és a Suzukinál, mert jóval többet számolnak el a gépek amortizációjára.

Ennek az az oka, hogy egy autóipari gép vagy gyártósor hosszú évekig vagy akár egy évtizedekig tud működni, ha rendesen karban tartják. A gyorsabban változó technológia és a vegyi folyamatok miatt egy akkugyár gépeit sokkal gyakrabban kell selejtezni vagy cserélni, aminek a költségeit a gyárnak kell megtermelni, ez pedig hozzáadott értékként jelenik meg a könyvelésben. A Samsung tehát részben azzal növeli a magyar GDP-t, hogy leselejtezi a gépsorait, és újakat vásárol helyettük.

Azt is érdemes megjegyezni, hogy a közvetlenül megtermelt GDP nem minden, amit egy cég hozzá tud tenni egy ország gazdasági teljesítményéhez. A rendkívül alacsony termelékenységű magyar járműgyártás például magával hozott az országba egy csomó magasabb termelékenységű beszállítót. Az ország tele van olyan karosszéria- alkatrész- üveggyárakkal, amelyekben a termelékenység nagyobb, mint a összeszerelő üzemekben. Nem véletlen mondják, hogy a járműgyártás önmagában 4-5 százalékát teszi ki a magyar GDP-nek, a beszállítók viszont ennél is többet, akár 6-9 százalékot.

Összességében tehát látszik, hogy a köznyelvben hozzáadott értéknek nevezett termelékenység nem nagyon alkalmas arra, hogy jól mérjük vele egy-egy iparág hasznosságát vagy feleslegességét. Ha az akkugyárakról beszélünk, akkor sokkal több fog azon múlni, hogy ezek a cégek:

• egyszer valóban idehoznak-e bonyolultabb folyamatokat, mint a kutatás-fejlesztés, marketing, sales;
• mennyiben hajlandóak magyar alvállalkozóktól vásárolni;
• és mennyire alkalmasak arra, hogy más ágazatokat, de főleg elektromosautó-gyárakat vonzzanak az országba.

Ezek megválaszolására az akkugyártásról szóló cikksorozatunk következő részében teszünk kísérletet. Az előző részeket itt lehet elolvasni:

• Miért ennyire fontos Orbánéknak, hogy akkumulátorgyárak országa legyünk?
• Kell-e félni attól, hogy mérgeznek az akkumulátorgyárak?
• Akkumulátorgyártás: az iparág, amelynek az útjából eltakarítják a törvényeket
• Csak robotként figyelem a futószalagot az aksigyárban, de az előző fizetésem kétszeresét keresem
• Annyi áramot fogyaszt egy aksigyár, mint másfél megye. De ki fogja ezt megtermelni?

Forrás: telex.hu